Aki nélkül nem lenne Wankel és MX-5, most elment
Kenichi Yamamoto, a Wankel motor egyik atyja 95 évesen elhunyt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Közreműködött a márka megalapításában, a Wankel motor kifejlesztésében és ő bólintott rá az első MX-5 gyártására. Yamamoto életét a második világháború tönkretette, majd birodalmat épített.
Kenichi Yamamoto nem az egyetlen, aki miatt megszülethetett a forgótárcsás Wankel motor, de komoly szerepe volt abban, hogy az NSU-val közösen kifejlesszék, majd a Mazda autóiba kerülhessen. A Mazda mint autógyártó megszületéséhez is erősen köze volt, de a történet nem ilyen egyszerű. Yamamoto egy repülőgépgyár vezetésében vett részt a második világháború idején, annak végeztével pedig visszatért otthonába, Hiroshimába. A város ekkor már szinte nem létezett az atombomba-támadás eredményeként, nővére meghalt, édesapja pedig a jelentős sugárzás miatt teljesen lebetegedett.
Szerintem a Wankelt ideje lenne átadni a történelemkönyveknek. Nem sikerül – még a japánoknak sem – hosszú élettartamúra megcsinálni, állítólag nincs olyan jó terheléstűrő anyag, amiből le lehetne gyártani a blokkot. Az RX-8 pl. hiába dögös, mégis a mazochisták autója. Ha több sebből vérzik egy konstrukció, akkor a különlegessége, unikum-jellege sem menti meg. Igaz, hogy csak egy szűkebb tulajdonosi kör számára, de csak rontja a Mazda alapvetően pozitív megítélését(bár ezt a korai rozsdásodás és egyes dízel-verziók is elősegítik). Az RX-Vision nevű utódról még ugyebár nem tisztázott, hogy szériamodell lehet-e belőle.
Az MX-5 viszont más tészta: változnak az idők, de ez az autó nem lesz rosszabb, sőt. 1989 vagy 2017 – nem számít, a recept működik. Remélhetőleg még sokáig gyártásban marad, bár szerintem aggasztó jel, hogy nemrég bevezették a keménytetős RF-verziót: lehet, hogy azért, mert pusztán nyitott roadsterként már nem csábított elég vevőt.
mindkét ponttal egyet értek.
A Wankelre nagy a nosztalgia, pl a Techno Classicán az Audi nem is igazán vett részt hanem átadta a helyét a szülinapos NSU-nak egy kvázi gyári standdal ( http://autossagok.blog.hu/2017/04/14/a_techno_classica_2017_nagyagyui ). Az Audi múzeum pedig mostanában fejezte be a Wankel különtárlatát ( http://autossagok.blog.hu/2017/11/16/audi_muzeum ), ahol fűnyírótól a Citroen GS-en át a szuper-sportkocsi tanulmányig szinte mindenféle alkalmazást bemutattak. A nem hivatalos Mazda múzeumról nem is beszélve ahol a Wankel-alkalmazások betöltik a csarnok harmadát ( http://autossagok.blog.hu/2017/12/25/mazda_classic_muzeum ), Felix Wankel kedvenc padjától a kisbuszig.
Mindez azonban hamis nosztalgia, az NSU egy komoly cég volt amit a Wankel erőltetése döntött romba. A RO80 motorcseréi miatt egy BMW kaliberű cég tűnt el pár év alatt…
Ha már a Mazdánál tartunk, Jamamoto tényleg a legjobb éveiben vezette a márkát. Az MX5 mellett az MX3, a Xedos6, RX7, sorra hozták ki a szebbnél szebb és nagyon modern technikát villantó modelljeiket. Kár hogy elmosta őket az erős Jen.