Akciós árral itthon az új Renault Twingo
2,44 milliótól kapható a Twingo
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egyelőre turbós benzines, dízel- vagy sportváltozat nélkül, de már Magyarországon is kapható az új Renault Twingo.
Örömhír annak, aki beleszeretett az új orr-részbe: a fapados verzió is ilyen soklámpás. Az árlistán egyelőre csak a takarékos, 1,2 literes benzines szerepel - turbós benzines, dízel, illetve 133 lovas RS vagy Gordini sportváltozat későbbre várható
Alapból nagyobb a csomagtere, mint a Suzuki Swiftnek, felárért különálló, tologatható hátsó üléseket is ad az ekkor négyszemélyes Renault Twingo
Magyarországon egyelőre egyféle erőforrással forgalmazzák a háromajtós, 3,69 méter hosszú, 230 literes csomagtartót kínáló szuperminit, ez pedig az 1,2 literes, 16 szelepes, 75 lóerős szívó benzinmotor manuális, vagy szintén 5 fokozatú Quickshift robotváltóval. Az új, hárompedálos Twingo akciós alapára 2 440 000 forint, a belépő Access szint 2 légzsákot, távirányítós centrálzárat, ködlámpát és - kötelező - nappali menetfényt ad, ám híján van olyanoknak (is), mint szervokormány, fordulatszámmérő, állítható magasságú vezetőülés, hifi, klíma, elektromos ablak vagy tükör.
A belépő Access felszereltség elég szegényes, érdemes beruházni a Trendre. ESP csak a legmagasabb, Dynamique csomag mellé kérhető 110 ezer forintért
A Dynamique-hoz rendelhető robotváltó 250 ezer forintba kerül, s még azt is jó tudni, hogy az akción felül további 150 ezer forint spórolható meg a 4 év/60 ezer km-re kiterjesztett garanciát is nyújtó Renault Credit finanszírozás esetén. Ami az egyediség költségvonzatát illeti: mondjuk egy hátsó légterelőért 16, egy tükörházért 20, egy tetőmatricáért 60, egy alufelni-garnitúráért 125 ezer forintot kérnek - az ugyancsak többféle színben rendelkezésre álló dísztárcsa ingyen van.