ABS hiba miatt tört a ritka Koenigsegg

Elszállt a Nordschleifén az egyik Koenigsegg One:1

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lezúztak egy 7 példányban létező szuperautót, szinte ripityára, de a tulajdonos szerint még menthető, és össze is rakják hamarosan.

Egy igazi daráló a Nordschleife, nem hiába hívják Zöld Pokolnak, aki nem figyel, vagy csak picit nagyobb gázt ad a kelleténél egy kanyarban, hamar ripityára törheti az autóját. Bukótér szinte egyáltalán nincs, az aszfalt szintkülönbségei pedig kanyarban is többször változnak, nem is beszélve a burkolat minőségéről. Ennek a Koenigsegg One:1-nak a pilótája is benézte az egyik kanyart, még a szalagkorláton is átrepült a kocsi, közben pedig alaposan összetört.
Hirdetés
Már a guminyomokból is sejthető, de miután a roncsot visszaszállították Svédországba, hogy előtúrják belőle a hibát, kiderült, hogy a bal első ABS-szenzor küldött hibás jelet, ezért blokkoltak az első kerekek. Megjelent egy hibaüzenet is a kijelzőn, de a pilótának fontosabb dolga volt az utat figyelni, ezért nem tudta észrevenni. A Koenigsegg gyári pilótája vezette, éppen próbálták megdönteni a sorozatgyártású autók körrekordját. Ilyenkor látszik, milyen az, amikor karbon alkatrészek törnek, vagy inkább szakadnak. A One:1 felnijei is abból vannak, szinte mindegyik deformálódott, a gyártó viszont azt mondta, még simán újjáépítik. Persze nem csodálkozunk, összesen hét ilyen létezik egyelőre, ez a második legyártott példány, és közel 700 millió forintba fáj újonnan. Hogy mi is ez? Az 1:1 elnevezés a súly-lóerő arányra utal, 1361 kilót nyom az autó, és 1361 lóerős az 5,0 literes duplaturbós V8-as motorja. Így azért már érthető, hogy tapasztalt versenyzőként sem lehet egyszerű uralni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “ABS hiba miatt tört a ritka Koenigsegg

  • 2017.10.28. at 03:33
    Permalink

    Ez kb a harmadik azoknak a dolgoknak a listáján, amik soha nem történnek meg. Minden beszállítónál top level safety goal az unintended brake torque, unintended yaw torque elkerülése. A komplett hardver- és szoftver hierarchia felépítése és a tesztelés ezek alapján történik. Minden szenzor, ami alapján az ESP dönt, ASIL D-s, self check funkciókkal, és az ESP csak akkor aktuál, ha a szenzorok állapota jó és a plauzibilitási vizsgálatok sikeresek. Szóval, ilyesmi soha nem történik meg, ha nem egy kínai garázscégtől veszel ESPt.

  • 2017.10.28. at 03:33
    Permalink

    Látod csalfaromleó, ilyen az, amikor a need for speed az összes gyakorlat, mint neked.

    menőmanó, te is kb. ennyire lennél képes fittipaldi.

Vélemény, hozzászólás?