A Zöld Pokol maga a mennyország: Hyundai kaland a Nordschleifén

Nem véletlenül vált az autóbolondok zarándokhelyévé a Nordschleife

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezernyi kört megtettem már a Nordschleifén, rengeteg különböző autóval... Csak épp a szimulátorok világában, otthon ülve. Ám, most végre megtapasztaltam, hogy a valóságban milyen a Zöld Pokol néven elhíresült pályán hasítani.

A valóság pedig „lemodellezhetetlen”. Bármily nagyszerű is a legújabb szimulátorok grafikája, fizikai modellje, azért mégiscsak játékok maradnak. Hiába szerepelnek bennük a pályák milliméterre pontosan ugyanolyan vonalvezetéssel, ahogy azt a valóságban is láthatjuk, nem képesek átadni a szintkülönbségeket, és az autó igazi mozgását, illetve a reakcióit a különböző ügyes vagy elbaltázott kormánymozdulatokra. De miért is annyira „nagy szám” ez a pálya? Jogosan tehetik fel a kérdést, akik még nem igazán ismerik.
Hirdetés
Nos, röviden ez a világ egyik legkeményebb, legveszélyesebb és legnagyobb kihívást jelentő pályája. Sőt, így hirtelen nem is jut eszembe hozzá fogható. Természetesen rengeteg technikás és nehéz pálya létezik, ám mind rövidebb nála. Olyan nevek suhannak át a fejemen, amikor a Nordschleiféhez hasonló helyeken agyalok, mint például a makaói utcai pálya, Pau, Laguna Seca, Sonoma, esetleg Spa és természetesen Le Mans hosszú vonalvezetése. De tényleg, egyik sem fogható igazán a Zöld Pokolhoz, ami a jelenlegi - 20,832 kilométeres - hosszúságával óriási kihívás az amatőr és a profi versenyzők számára is.
A Nordschleifén 154 kanyar található, miközben összesen 300 méternyi a szintkülönbség. Ezt tetézi még az Eifel-hegység környékén tapasztalható, teljesen kiszámíthatatlan időjárás is. Nem ritkán a pálya egyik részén még szakad az eső, míg másutt szikrázóan süt a nap. A 24 órás hétvégéjén is csalóka idő fogadott, hiszen hétágról sütött a nap, de azért a pulóver elkélt. A pálya története egyébként egészen 1925-ig eredeztethető. Ekkor kezdték meg ugyanis a tervezését, hogy a környező hegység közútjain rendezett versenyeket inkább zárt helyen tudják megrendezni. Egészen 1927-ig kellett várni az elkészülésére és az első verseny rajtjára, amit egészen pontosan június 18-án tartottak (ez egy motorverseny volt, majd egy napra rá következtek az autók). Akkoriban azonban a pálya 22,8 kilométeren tekergett és csatlakozott hozzá a Südschleife is a maga 7,747 kilométerével. Utóbbiból napjainkra inkább csak közút maradt, hiszen egy részét a Grand Prix pálya építése felemésztette. A Zöld Pokol becenév is egy legendás alaktól ered. Először Jackie Stewart nevezte így a pályát, de a legtöbbek emlékezetében talán Niki Lauda életveszélyes balesete miatt ragadt meg. Bár Lauda súlyos égési sérüléseket szenvedett, túlélte a borzalmas balesetet, ám sokan nem voltak ennyire szerencsések. Évente körülbelül 3-12 halálos baleset történt a pályán.

Egyes források szerint a megépülése óta több mint 200 életet követelt, de erről hivatalos információt nem közölnek a pálya üzemeltetői.

Viszont mostanra már egy egész motorsport komplexummá nőtte ki magát, kiegészülve a rövid Grand Prix pályával, ami bár nem annyira félelmetes, mint a Nordschleife, azért még így is egy fantasztikus aszfaltcsík az emelkedőivel, lejtőivel és trükkös kanyarjaival. Nos, ide engedett fel minket a Hyundai egy i30N társaságában. Pontosabban további körülbelül 60 darab i30N társaságában, amelyek között voltak Fastback és ferdehátú változatok egyaránt. Mindezt egy olyan hétvégén, amit amúgy is áthat a benzingőz, nevezetesen a nürburgringi 24 órás verseny idején, amit megspékeltek a WTCR látogatásával is. A Hyundai pedig mindkettőben érdekelt.

A magyar nézők számára talán a WTCR a fontosabb, hiszen Michelisz Norbi is ott indul, ugyanakkor sokkal több figyelmet érdemelne a 24 órás is, hiszen a világ egyik legkeményebb versenye.

Tudom-tudom, ott van Le Mans is. Bár ott még soha nem vezettem, de látatlanban meg merem kockáztatni, hogy a Nordschleife jóval keményebb dió. Persze ehhez tudni kell, hogy minden 24 órás verseny az, szóval véletlenül sem akartam kicsinyíteni a Le Mans-i 24 órás varázsát, inkább csak azon bosszankodok, hogy a hazai motorsport sajtó mennyire félvállról veszi ezt az eseményt. Pedig hazai vonatkozást itt is találni, ugyanis Walter Csaba rendszeresen visszatérő versenyző, idén ismét egy GT3-as Porsche 911 kormánykerekét tekergette. De vissza Micheliszhez és a Hyundai-hoz, akik szép eredményt értek el itt. Amikor a pénteki futamon elsőként áthaladt a célvonalon, épp a csapata motorhome-jában lestem az eseményeket a világ minden tájáról érkező vendégekkel karöltve. És mondhatom, fantasztikus érzés, amikor egy tucat különböző náció egyként örül Micehlisz Norbi sikerének. A második és a harmadik futamról lemaradtam, de nem teszem hozzá, hogy sajnos, hiszen valami fergeteges kaland várt rám helyette. Na, meg Norbit is kitették a pályáról az utolsó futamon (a másodikon hetedik lett), szóval ezt látni nem sok örömet okozott volna. Viszont egy kör a Nordschleifén, na ezt egy benzinvérűnek legalább egyszer az életben ki kell próbálnia. Az élmény nem is elérhetetlen, hiszen rendszeresen látogatható a pálya, akár bérelt sportos vagy komolyabb sportautókkal is. Számomra egy ferdehátú Hyundai i30 N jutott, ami azért is igazi ínyencség, mert a modell nevében szereplő N-betű magára a pályára is utalhat, ugyanis itt tökéletesítették a modellt. Hogy emellett még mire utal, azt a korábbi tesztben elolvashatjátok, illetve azt is, hogy miben különbözik tőle a Fastback változat. Jelentsen bármit is az N-betű, az biztos, hogy a sportos i30-nak ez a pálya (az egyik) igazi otthona. A kétliteres, négyhengeres turbómotor 275 lóerőt továbbít az első kerekek felé (Performance csomaggal) és csak 1429 kilogrammot kell így mozgatnia. Az autó kínálta többféle üzemmódból a Nordschleifén egyértelműen a Sport+ a nyerő. A felkeményedő kormányzás, az élesebb gázreakciók és a visszadurrogó kipufogó 100% versenyautó élményt ad.
A pálya pedig tényleg olyan, ahogy azt a versenyzők mesélik. Tisztelni kell, elég egyetlen hiba és nincs kegyelem, a szalagkorlát máris üdvözletét küldi. Belegondolni is brutális, hogy egy komoly versenyautóval, komoly versenytempóval mekkorára nő a kockázat. Ide tényleg masszív bátorság kell, ugyanakkor az az adrenalin-löket, amit ad, önkéntelenül is mosolyt fakaszt. A pálya első szakaszán a lendületes kanyarok dominálnak. Később viszont jönnek a trükkös féktávok, a szintkülönbségekkel megáldott kanyarok, köztük a pálya leglassabb fordulói, amelyekhez közeledve tényleg nagyon könnyű eltéveszteni a féktávot. Aztán ott van a „Karussell”, a meredeken döntött kanyar, amelynek a burkolata betonlapokból áll.

Ez simán kitépi az ember kezéből a kormánykereket, ha nem koncentrál eléggé.

Ebből aztán található még egy rövidebb és kevésbé döntött változat is a pálya vége felé, amely után egy rendkívül fontos szakasz következik. Az utolsó kanyarokat nagyon pontosan kell eltalálni és megfelelően lendületet venni, hiszen ultrahosszú egyenesre vezetnek, ami már a Grand Prix pálya irányába tart, amennyiben a végét jelentő sikán után nem kanyarodunk jobbra, egy újabb Nordschleife körért. Nehéz szavakba önteni az érzést, ami a Nordschleifén ragadja magával a vezetőt, de egy biztos: Ezt az élményt nem szabad kihagyni! Az sem véletlen, hogy előszeretettel használják az autógyárak tesztpályának, hiszen annyiféle és fajta kanyar van, amit nehéz tesztpályákon utánozni. Miután levonultunk az i30 N modellekkel a pályáról, jöhetett a 24 órás verseny rajtja. Ez a rendezvény egy igazi fesztivál.

A rutinos nézők lakóbuszokkal érkeznek, esténként tábortűz mellett sütögetnek, miközben a motorzaj szolgáltatja a háttérzenét. Nincs ez másként például Le Mans-an sem, de a Nordschleife hangulata teljesen más.

Nézőként is érdemes tehát a motorsport iránt érdeklődőknek ellátogatni ide egyszer. És, hogy milyen eredményt ért el a Hyundai? Győzni nem sikerült, de közel voltak hozzá. Egy 24 órás versenyen persze már az is szép eredmény, ha célbaérnek a nevezők, ám a végső cél mi sem természetesebb, a győzelem. A Hyundai 3 autót indított. Egy i30N TCR-t és egy Fastbacket is, ami ugyan nem vérbeli TCR, de igazi túraautó volt és egy különlegességet, az Amerikának szánt Veloster N TCR masinát, amely végül a kategória második helyén ért célba. A hétvége során végig úgy éreztem, hogy a Hyundai nagyon komolyan gondolja a motorsport-jelenlétet. Bár a WTCR-ben nincsenek hivatalosan gyári csapatok, azért persze részben mégis gyári csapatnak tekinthető a BCR Racing. Ott vannak még a raliban is és igazából talán nincs is szükség arra, hogy prototípus, vagy formula bajnokságokhoz adják a nevüket, mert az utcai autóikhoz mégiscsak a túra-versenyautók állnak a legközelebb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?