A zéró emisszió nonszensz
Elektromos Maserati nem lesz. Hibrid talán
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Maserati főnök Sanghajban elmondta, hogy elektromos modellben nem gondolkodik a dízellel is csak most előrukkoló cég. A hibrid és a CNG-s üzem, főleg utóbbi inkább kecsegtető és értelmes válasz a CO2-kérdésre.
Az új Ghiblivel a márka történetében először dízelmotoros autót készítő Maserati persze előbb-utóbb hibrid hajtásláncot is muszáj lesz kínáljon, hiszen csak így tud majd megfelelni az egyre szigorodó környezetvédelmi normáknak, kiváltképp az Egyesült Államokban. A Quattroporte luxuslimuzint már Magyarországon is áruló olaszoknál ugyanakkor azon az állásponton vannak, hogy CO2-csökkentésre a hibridnél is szerencsésebb a dízel vagy épp a CNG, s minden bizonnyal ezen a járhatóbb és értelmesebb ösvényen haladnak a költségesebb és nem is annyira eredményes villanyos út helyett.
A naperőmű meg a vízerőmű és szélerőmű semennyit .Ezt tudom és soha nem is vitattam.De még mindig azt mondom,hogy a világon elenyésző a megújuló energiaforrás használata.És ez lassan növekszik.Főleg úgy, hogy számtalan módon lehet akadályozni a bővülést.Ha majd sikerül tökéletesíteni az áramtermelő festéket és még hasonló sok társát akkor már sokkal jobb lesz.De az még elég messze van.
Oké:D
Nem te álmodozol minden itteni kommentedben zöld erőművekről, ahol habcsókok tekerik a vízerőművet és napsugarak csiklandozzák a táblácsákat minden ház tetején?:D Szóval azt mondod nem kell szorozni, oké. Te kiszámoltad mennyibe kerül egy általad megálmodott erőmű és annak mi a teljesítménye egy maihoz képest?:D Hoppá… És igen töredékére esett a napelem ára, igaz még így is 1 havi fizetés az ára legputribbnak ami kb semmire nem elég, egy normál háztartáshoz kéne ebből 20 meg a hozzá tartozó rendszer kiépítése tényleg olcsó:D
Mit kell kiszámolni azon, hogy több áram kéne ha mindenki azzal közlekedne? Ennyire sötét ne legyél.
[i]„Jó lenne ha csettintésre minden erőművünk zölddé válna, de ehhez kéne pár milliárd euro.”[/i]
Nagyon jó lenne, de ez megint hogy jön ide? A jelenlegi erőműparkkal is sokkal kisebb az elektromos autók által fajlagosan okozott szennyezés mint az olajalapúaké. Úgyhogy semmilyen csettintés sem kell.
[i]„Mivel kis hazánk energia szükségleteinek közel felét importból szerzi, ezt rögtön meg is szorozhatjuk kettővel, és mivel ezeknek a termelése elmarad a jelenlegiekhez képest, így szorozhatunk mindjárt hárommal is.”[/i]
1. Ehelyett a valóság az, hogy az import kb. csak 15% ([url]http://www.energetikaikozpont.hu/villamosenergia-piac/villamosenergia-piac-bemutatasa[/url])
2. Nem tudom mit akarsz kettővel meg hárommal szorozni, de ugyanúgy értelmetlen mint az 50%-os import álmodozásod.
[i]„Ha a napelemet nem tartanák ilyen horror áron, talán lokális és magánszektorban jobban terjedne.”[/i]
A napelemek ára töredékére esett az elmúlt néhány évben. Lehet hogy neked még így is drága, de hogy horror ára már nincs az is biztos.
[i]„de az is csak háztartásonként egy plusz és nem oldaná meg a jelenlegi fogyasztást sem”[/i]
Nem „oldaná meg”? Hát akkor mit csinálna, növelné a fogyasztást? 🙂
[i]„Ehhez jönne még hozzá mindenki autója, ami összességében elég nagyot dobna az ország áramfogyasztásán.”[/i]
Na helyben vagyunk. Akkor mesélj, mekkorát dobna az áramfogyasztáson? Gondolom kiszámoltad és nem a hasadra vágtál amikor ezt állítod. 😉
[i]„de egyáltalán nem ebbe az irányba tartunk…”[/i]
Pontosan ebbe az irányba tartunk.
Szerintem itt nem a káros anyagban volt a lényeg, hanem a szokásos utópisztukus megközelítésben. Jó lenne ha csettintésre minden erőművünk zölddé válna, de ehhez kéne pár milliárd euro. Mivel kis hazánk energia szükségleteinek közel felét importból szerzi, ezt rögtön meg is szorozhatjuk kettővel, és mivel ezeknek a termelése elmarad a jelenlegiekhez képest, így szorozhatunk mindjárt hárommal is. Mindezt itthon, ahol minden beruházás felét elsikkasztják, a maradékkal meg csődbe ment fővállalkozók távoznak angolosan. De ez inkább Hungarikum, mint energia kérdés…
Ha a napelemet nem tartanák ilyen horror áron, talán lokális és magánszektorban jobban terjedne. Ezzel sokkal közelebb kerülnénk a célhoz, de az is csak háztartásonként egy plusz és nem oldaná meg a jelenlegi fogyasztást sem. Ehhez jönne még hozzá mindenki autója, ami összességében elég nagyot dobna az ország áramfogyasztásán. Tényleg jó lenne, de egyáltalán nem ebbe az irányba tartunk…
Feltettem néhány kérdést, egyre sem válaszoltál. Ez nem más szemszög.
Melyik hivatkozást nem tartod valósnak és miért nem?
[i]„Sajnos én személy szerint nem tehetem meg, hogy napelemet és elektromos kocsit vegyek és biztosan nem is fogom tudni. És ezzel így van szerény hazánk többsége illetve a világon még sokan mások.”[/i]
Ez a kérdés szempontjából teljesen lényegtelen. Te kategorikusan kijelentetted, hogy akármivel is megy egy jármű az káros anyagot fog kibocsátani így vagy úgy. Még egyszer megkérdezem, pl. a naperőmű a vízerőmű vagy a szélerőmű milyen káros anyagot bocsájt ki szerinted működése közben?
Kettőnk közül Te jobban elvakultabb vagy mint én. Van bármiféle garancia, hogy az információk amire hivatkozol valósak? Mert ugyebár a mai világban azt írnak amit akarnak.
Ha figyelted volna amit írtam és nem a netes kultúraféle lehurrogást nyomatnád akkor rájönnél, hogy egy másik szemszögből nézem és ez így is marad. De korántsem ellenzem és vetem el az elektromos hajtást.
Bár lehet, hogy ezt lehetett kivenni.
Sajnos én személy szerint nem tehetem meg, hogy napelemet és elektromos kocsit vegyek és biztosan nem is fogom tudni. És ezzel így van szerény hazánk többsége illetve a világon még sokan mások.
Amit te szeretnél ahoz rengeteg pénz kéne és azt kifogja előteremteni?
Ez egy ördögi kör.
És jó sötétben lenni mert áramot spórolok meg és ezzel teszek a világért.
http://www.google.hu/search?q=vil%C3%A1g+energiatermel%C3%A9se&bav=on.2,or.r_qf.&bvm=bv.45960087,d.Yms&biw=1600&bih=796&pdl=300&um=1&ie=UTF-8&hl=hu&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=SRuCUaHtCcah4gTI2YDwAw#imgrc=28v5HSGKLOIuvM%3A%3Bny6Zlhpq00_OnM%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.navimozgalom.com%252FOlaj-7.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fwww.navimozgalom.com%252Fkitermelssszksglet.htm%3B570%3B264
[i]„”Nonszensz, butaság zéróemissziós, nulla károsanyag-kibocsátású autókról beszélni.”
Ezzel a résszel nem lehet szerintem vitatkozni.”[/i]
Nem, éppen fordítva, ezzel a résszel lehet igazán vitatkozni.
[i]„Miért is? Mert akármivel is megy a jármű fog károsanyagot kibocsátani, közvetve vagy közvetlenül.”[/i]
Teljes hülyeség. A nap/szép/víz/geotermikus erőmű milyen káros anyagot bocsát ki?
[i]„Elektromos kocsi konnektorról töltve .Kiszámolták, hogy éjszakai áramra kéne kötni hogy kifizetődő legyen a fogyasztónak.”[/i]
Ki számolta ezt ki és hol? Ha megadod, egy pillanat alatt bebizonyítom hogy ugyanakkora ökörség mint az eddigiek. Ha nem, akkor meg a szokásos hasrabaszásos hülyeség marad.
[i]„De honnét is van azaz energia? Az atomerőművekből, hőerőművekből…. stb. Majd elenyésző százaléka van megújuló energiaforrásból.Akkor hol van itt a nulla károsanyag?”[/i]
Van ahol elenyésző százaléka van ahol nem. Norvégiában 99%-ban vízerőművekből származik az elektromos energia, Magyarországon meg több mint a fele haza termelés nem fosszilis alapú. De ha van az embernek pl. napeleme, akkor akárhol élhet nulla emisszióval közlekedhet. Mellesleg a „zero emission”-t ha külön másképp nem jelölik akkor mindig a lokális kibocsájtásra értik. Remélem ezek alapján lelkesen lenonszenszezed meg lebutázod az összes jelenlegi belsőégésű motoros jármű kötelezően megadott CO2 kibocsájtását is, mert az is csak a lokális emisszióra vonatkozik, nincs benne a kőolaj kitermelése/szállítása/finomítása/tárolása alatt bekövetkező igen combos szennyezés sem.
[i]„Ebből a szemszögből vajon hányan nézik a tényeket?”[/i]
Ezt nem egyszerű megmondani, de az teljesen biztosan kiderült, hogy Te nem a tényeket nézed, ugyanis azokról fogalmad sincs.
[i]„az emberek felfogásán kéne változtatni”[/i]
Pontosan! Pl. meg kellene ismerkedniük legalább a legalapvetőbb tényekkel, hogy ne ilyen mélysötétségben éljék le az életüket.
A nagy vízen túl nem ritka az az autópálya, ahol a két úttestet, ha szakaszokban is, 50-100 méter széles erdősáv választja el egymástól. 🙂
A nagy vízen túl aki megteheti is csak azért csinálja mert menő és nem azért, hogy legyen jövője a földnek.
[i]„De nyugatra vagy a nagy vízen túl ez egyre jobban terjed…”[/i]
A nagy vízen túl hobbiból, és nem utazási költségcsökkentési céllal.
G6
Nincs igazad.
Vill autó + napelem otthonra = zéró kibocsátás
Persze hogy mi itthon 125 évre vagyunk ettől az más kérdés.
De nyugatra vagy a nagy vízen túl ez egyre jobban terjed…
Abban van az igazság, hogy ez még a távoli jövő…
”Nonszensz, butaság zéróemissziós, nulla károsanyag-kibocsátású autókról beszélni.”
Ezzel a résszel nem lehet szerintem vitatkozni.
Miért is? Mert akármivel is megy a jármű fog károsanyagot kibocsátani, közvetve vagy közvetlenül.
Elektromos kocsi konnektorról töltve .Kiszámolták, hogy éjszakai áramra kéne kötni hogy kifizetődő legyen a fogyasztónak.De honnét is van azaz energia? Az atomerőművekből, hőerőművekből…. stb. Majd elenyésző százaléka van megújuló energiaforrásból.Akkor hol van itt a nulla károsanyag? Ezzel nyugtatgatják magukat az emberek, hogy én csak lementem a boltba de elektromos kocsival és az nem környezetszennyező?
Ebből a szemszögből vajon hányan nézik a tényeket?
Nem azt mondom, hogy elvetendő ötlet az eleketromos hajtás csak azt, hogy az emberek felfogásán kéne változtatni.
Mindennek van következménye.
Ezzel a nyilatkozattal Harald Wester vállveteve küzd Sergio Marchionne-val a 2013-as ki mondta a legnagyobb egetverő baromságot képzeletbeli címért folyó ádáz küzdelemben. LOL! 🙂
[i]„Wester szerint a szakmának inkább az akkumulátorok töltésének hatékonyságáról és az energia különböző árú előállításáról kellene beszélnie.”[/i]
Ez így azon kívül hogy betonhülyeség – a töltés hatékonysága akár 95% feletti is lehet, de átlagos esetben is 80%-nál nagyobb, aki ezek után a belsőégésű motor 20-30%-os tank-to-wheel és ennél egy jó 20%-al alacsonyabb well-to-wheel hatásfokára veri az asztalt az definíció szerint kimeríti az idióta fogalmát – ráadásul teljesen zavaros is, ezért felmerül a félrefordítás és/vagy az igen gyakori újságírói beleköltés/totális félreértelmezés gyanúja. Valójában ezt mondta:
[i]„All this discussion about zero emissions is nonsense. Nobody talks about the efficiency of how the battery is charged. It varies strongly from region to region, depending on how the energy is produced, nuclear, coal and so on, but even the best is not ahead of the internal combustion engine. If we want a realistic solution to emissions then the regulators need to be more honest in how they calculate emissions. Electric cars are not the answer.” [/i]
Ez azért már jelentősen más, bár a lényegét tekintve ugyanúgy betonhülyeség és jól látszik hogy vagy tök hülye a csávó a kérdéshez vagy túl sok pénzen adta el a lelkét az olajos köcsögöknek hogy terjessze ezt az elképesztő trágyát. Megengedő vagy. 🙂
Külön szíven ütött, hogy szerinte senki sem beszél a hatásfokról. Az elmúlt 10+ évben majdnem minden nap erről beszélek, úgy látszik a szerencsétlenje nem olvas engem (vagy ebben is hazudik) 🙂 Annyira nem, hogy volt pofája azt az ordító hazugságot leírni, hogy a fostalicska belsőégésű motor megelőzi hatásfokban az akkumulátor töltés hatásfokát. LOL! 🙂 Persze ha valójában az üzemanyagnak a tankból a motorba való juttatásának hatásfokára gondolt, akkor abban valóban megelőzi, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy a mondókája egészében véve úgy hülyeség ahogy van. Olyan szintű hazugságról van szó ami ezt egy nagyságrendbe emeli a 2007-es „a Hummer ződebb mint a Prius” bűncselekmény szintjét elérő aljas népbutítással. Nem lennék meglepve, ha a Wester gyerekből is fasírtot csinálnának ezért az elkövetkező hetekben pont úgy mint ahogyan a Hummer-Prius CNW Marketing koholmányból csináltak annak idején számos alkalommal független elemzők. Persze a cél mindig a zavarkeltés a megtévesztés és a tudatlan, ostoba tömegek manipulálása (jól láttuk ezt pl. a 2007-es Hummer-Prius botrány esetén is, milliók cumizták be a mocskos hazugságokat és még a mai napig is van olyan, aki nyáladzó vigyorral lelkesen veri az asztalt és hivatkozik rá, hogy mánpödig ő biza hallott róla hogy megmondották a kristálytiszta igazat Prius ügyben anno! LOL! Az külön vicces és a hab a tortán, hogy a magát műszaki értelmiséginek beállító Der Milan is megkajálta a valóság gyökeres ellentétét, sőt, a cáfolat teljes megismerése után továbbra is már csak dacból is mereven ragaszkodik hozzá! ROFLAMO! =)
Persze ettől függetlenül is elég tompának kell lenni ahhoz hogy ne vegye észre az ember hogy töke van a menyasszonynak. A hibridekről is azt nyilatkozta ez a derék olajbérenc Wester gyerek, hogy kizárólag azért foglalkoznak vele, mert kénytelenek megfelelni a szigorodó szabályozásnak, és nem profit okai vannak ennek. Óh tényleg annyira sajnálom őket majd megszakad a szívem, szegények kénytelenek figyelembe venni pl. az emissziós szabályozást is, pedig szívük szerint nem tennék és akkor még az eddiginél is több pusztítást okozhatnának és még több profitot zsebelhetnének be.
Az ilyen szintű, embernek már nem igazán nevezhető lényeknek tiszta szívből lehet kívánni, hogy költse gyógyszerre meg temetésre a profitját.