A Volvo következő nagy SUV-jából se lesz dízel
Búcsút int a gázolajnak a Volvo XC90 is
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Talán a Volvo összes modelljéről elmondható, hogy a következő generációjából már nem lesz dízel, de az XC90 kapcsán most konkrétan is elhangzott ez.
Még 3-4 éve biztosan van a dízel Volvo XC90-nek, utána azonban csak a benzines és a hibrid marad, idővel pedig nyilván jön majd a tisztán elektromos is
Tavalyi hír, hogy szép lassan az összes Volvo modellből lesz részint vagy teljesen elektromos. Jelenleg ugye konnektoros elektromos modelleket vásárolhatunk tőlük, persze a benzines és dízel modellek mellett. Ám miként azt Hakan Samuelsson, a Volvo elnöke elmondta, ők most a hibrid és elektromos modellek fejlesztésén dolgoznak, a dízelt pedig olyannyira félre rakták, hogy az új S60-ból már nem is lesz gázolajos változat, s a következő ilyen modell épp a paletta csúcsmodellje az XC90 lesz. A trend később nyilván a modellpaletta egészén végig fog gyűrűzni.
A 2022-re piacra várható következő generációs XC90 - amellett, hogy már 4-es szintű, azaz bizonyos helyzetekben a sofőrt teljesen pihenni hagyó önvezetést kínál majd - elődeivel szemben nem lesz elérhető dízelként, marad természetesen a benzines verzió és a konnektoros hibrid is. A legnagyobb Volvo elektromos verziójáról ugyanakkor még nincs információ, dacára annak, hogy az alapjait adó SPA2 (továbbfejlesztett Scalable Product Architecture) már a tisztán elektromos hajtáshoz is optimalizálva készül.