A világ kicsiben – Suzuki Celerio teszt
Suzuki Celerio 1.0 GL teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A helyzet az, hogy igyekszem menekülni a kicsi-, pláne a miniautók elől. Most gondban is vagyok, mert az új Suzukit nincs mivel kikezdeni.
Ebből a nézetből egészen formás, igaz itt még nem hajtottam le az égnek meredő antennát, ezért olyan hőscincéres a Celerio kiállása
Ez a régi Swift utódja? A Suzuki Celerio az Altót és a Splasht váltja a Suzuki hazai és európai kínálatában. Az Alto Indiából jött, a Maruti gyárából, a Splash esztergomi magyar termék volt, ez a Celerio meg Thaiföld szülötte. A nemzetközi összefogás persze nem áll meg, Altót ma is kapni Japánban, Esztergom ontja az új Vitarákat, amikkel hála az égnek tele vannak az útjaink - igaz időközben kicsit felkúsztak az alapárak. Ha viszont egy picike új autó kéne a lehető legolcsóbban, de mégsem fapadosan, akkor a 2,6 milló forintért már 6 légzsákos, ESP-s és klímás Celerio lehet a befutó. A piac egyik legolcsóbb újautójaként, így a spártai régi Swift szellemi utódjaként is gondolhatunk rá.
A kis doboz rövid, keskeny, de ahhoz képest túl magas. Nem éppen arányos, pedig próbálkoztak az oldalnézet feldobásával
Biztonságos? Év elején fékhiba miatt visszahívtak pár autót, a briteknél volt egy kis hacacáré ebből, de nem kell félni, a balkormányos Celeriók nem érintettek. Aztán ment a huhogás, hogy bezzeg a kis Suzuki törésteszt-eredménye csak háromcsillagos lett, pedig ez butaság. Az Euro NCAP nem túl okos mérési rendszere a modern biztonsági extrákat pontozza, már rég nem azt, hogy törik a kocsi. Pedig a kis Suzuki nem rossz. Ha megnézzük, a részletes eredményein ez látszik. Persze, a Kamaz ellen több esélye van egy kéttonnás bálna Mercinek, de miniautók között jó ez a három csillag.
Menekülnék Celerióval, mert jól megy és egyáltalán nem feltűnő, pláne így fehérben. A plakáton is reklámozott metálkékben sokkal szebb
Nyolc mázsa autó lett, maradhat? Mi az, ami 3,6 méteres hosszon, alig 805 kilogrammos önsúllyal képes négy személyt kényelmesen elvinni bárhová? Nem a Trabant, és nem is csak négy ülés van benne. A Suzuki Celerióval rövid távon öten, hosszabb távon akár négyen is el lehet jutni bárhova békében. Igaz, laklik jobb ha csak előre ülnek, sőt a normál testméretűeknek sem lesz a legkényelmesebb a hátsó ülés. Viszont két gyerekülést a hátsó-szélső helyekhez járó Isofix csatlakozóval rögzíthetünk. A Celerio felfelé törekszik, mint az épületek Tokió belvárosában. Ebből adódóan széltében passzentos, de a fejtér cilinderviseléshez is elég lenne. A hátsó utasok ráadásul – saját mérésünk szerint - 21 centis lábteret kapnak, ami egy, sőt két kategóriával feljebb is rendben lévő érték lenne.
Nem dizájnolták túl a lámpákat, cserébe jó erős az országúti fény, a ballonos, 14 colos gumik meg jól bírják a hazai utakat
Nem ültem jól, de igazából nem zavart. A Celerióval megtett első tesztkilométereken nagyon zavart, hogy a kormány nincs a vezetővel szemben, síkja az ülés középpontjától jobbra esik és a szöge is fura, a karima ferdén, balra áll. Aztán beértem a belvárosba és a szűk utcákban tekeregve egyáltalán nem zavart ez a gyárilag beépített ergonómiai baki. A doblemezek kisautósan benyomulnak a lábtérbe, de hosszabb úton a vezető oldalán ezt leplezendően kialakított lábtámasz is jónak bizonyult. Egy vezetőközpontú, ne adj’ isten sportos és komolyabb, azaz drágább és nagyobb autóból átülve ez bántóan bénának tűnik, a gyakorlatban viszont nem zavaró ez a kialakítás – ezt el kell ismerni.
Széltében nem nagy, de felfelé hatalmasnak érződik. Rendben vannak az anyagok, minden egyszerű és praktikus a kabinban
Nagyok az ülőfelületek, de a háttámlák nem igazán kényelmesek. Rövid távra persze megfelelnek ezek az ülések is
Végül is akkor kényelmes? A Celerio ülései megfelelő méretűek, persze a háttámla elég aprócska és oldaltartásról nemigen beszélhetünk. Viszont a vezetőülés magasságban is állítható, tág határok között, így a kis termetűeknek is kényelmes lesz a kocsi. A kormányt tengelyirányban nem, csak fel-le lehet magunkra szabni, de így is megfelel. A csomagtartó valóban nem nagy, de bővíthető, és így rendben is van. A vezetés gyerekjáték, a kuplung, a kormány és eleve minden kezelőszerv mozgása jó. Ahol kell, ott puha, másutt meg határozott. Keménynek csak a műszerpult és az ajtóburkolat műanyagjai mondhatóak, de ebben a kategóriában és ezért az árért nem lehet egy rossz szavunk sem miattuk. Az üléskárpit ellenálló, jól takarítható anyag, de már így újonnan is furcsán fodrozódik, reméljük nem fog idővel megnyúlni.
A kézifék mögötti pohártótartóban megáll a másfeles palack, van 12 voltos és usb stekker, a műszerfalra meg fedélzeti számítógép és fordulatszámmérő is jutott
Hogy húz a varrógépmotor? A K10B kódú blokk régi ismerős, Altósoknak és Splasheseknek nyilván kellemes emlék is. A magyar piacon a sima, hengerenkénti befecskendezéses változata érhető el, irigykedhetünk, mert a németeknél kapni változó szelepvezérléssel és picit jobb menettulajdonságokkal, meg hozzá start/stoppal is. Ez az alapverzió meg nem áll meg, alapjáraton kicsit egyenetlenül, de elberreg, remélhetőleg az idők végezetéig. Nemigen volt vele eddig semmi kirívóan nagy gond, reméljük, az Euro 6-os változatát sem bolondították meg. Vezetni egész jó vele a Celeriót. Ehhez persze az kell, hogy ne szégyelljük pörgetni. A kis motorka apró forgattyúsmechanizmusával veszi a lapot, közben erősödik a hamisítatlan háromhengeres szívózaj és – le merem írni – a vezetés átcsap élményszámba. Bizony, a kis háromcilinderest valahogy nem fojtotta meg a modern gázkibocsátási sztenderd. Ha papíron nem is vadítóak az értékei, de érzésre jól húz és virgonc, 90 Nm nyomatékát 3500-on adja le, 68 lóerejét meg 6000 főtengelyfordulat/percnél, azaz a kettő közé kell pörgetni, hogy éljen. Én kettes fölött, meleg motornál simán négyezernél váltogattam és nagyon élveztem. Egy apró észrevétel, bár vízhőfok-mérő nincs, de a Suzuki nem csak a túlmelegedésre, a hideg blokkra is figyelmeztet, ahogy a Toyota. A japán, az tudja…
Egyszerű, más Suzkikból unásig ismert, nehezen elromló megoldások, amiket lehet kedvelni
Milyen a kis doboz kanyarban? A mai autóipari technológiákat ismerve a legkisebb Suzukiban is a világ legegyszerűbb futóműve van: elöl MacPherson rendszerű, hátul meg csatolt hosszanti lengőkaros. Ami jó, hogy a ballonos és virsli, 165/65 R14 méretű gumikon nagyon hatásosan szűri ki a rossz utak okozta folyamatos stresszt. Ugyanők, azaz a Brigestone gumik, bár a tesztek szerint jól bírják a nedvességet, bezzeg én úgy megcsúsztam velük egy esős reggelen, mint a pinty. Száraz úton egy pontig, a kasztni erős oldaldőlése ellenére nagyon stabil, bírná tovább, de itt az ESP csúnyán közbeavatkozik, mintha nem bízna a kocsi alatt lévő vasakban. Emiatt a kikerüléses manőverek során ijesztő lehet az is, hogy bár a kocsi feneke egyáltalán nem tör ki, de az ESP úgy lefékez, hogy alig érünk vissza a saját sávunkba. Azt hiszem, hogy az átlagsofőrt ez nem fogja zavarni, a határain belül, normál üzemben egyértelműen stabil és biztos útfogású a Celerio, sőt még agilisnak is mondható.
A hosszú váltófokozatok miatt sztrádatempónál csak 3200-at forog a kis háromhengeres, szolid a fogyasztása, puha talppal nem gond az 5 liter. A csomagtartó 254 literes, de ülésdöntéssel bővíthető
Milyen autót adnak ma 2,6 millióért? Jót – remélem ez a fentiek alapján egyértelmű. A Celerio bár thai, de összeszerelési minősége és viselkedése alapján igazi japán miniautó. Bár nem kei car, de mifelénk épp elég pici. 9,4 méteres fordulókörével, rövid és keskeny kasztnijával városi méretű, de nem csak ott megy el. Könnyű, ezért kis motorjával sem lassú és nem is fogyaszt sokat - 5,6 liter, dinamikus vezetés mellett jó átlag. A Suzuki árpolitikája szerint csak egy felszereltséggel, GL kivitelben lehet kérni. 300 ezer forintért lehet automata, a konkurens lapok kollégái dicsérték, de a Celerio ötös alap kéziváltója precíz, rövid utakon jár, ideális. Egyetlen igazi extrája a metálfényezés lehet, amiért 95 ezer forintot kér a Suzuki. Amit a képeken láthatnak, az tényleg az alap autó, egy ezres híján 2,6 millió forintért. Két villanyablak, légkondi, légzsákok, ESP, bluetoothos és usb-s hifi is jár hozzá. Minden alapigényt kielégít, városban könnyen elboldogul és azon kívül sem bőg le. Egyetlen igazi ellenfele a Hyundai i10, ami ezért az árért nem ad villanyablakot, sem klímát. A Celerio sikere innentől borítékolható lenne, ha az autóstársak jó része bő 2 millióval a zsebben nem a tízéves Audi A6-osokat, a BMW 5-ösöket és a Mercedes-Benz E-osztályokat vágynák. És, hogy nekem kéne a Celerio, vagy sem? Igenis, meg nem is. Harmadik autónak a családi flottába igen, de egyetlennek soha.
Aki a biztonságot szereti, annak a Celerio való, garanciával, gondmentességet ígérő üzemmel. Én inkább egy tízéves, 1 millió alatt adott Ignis Sportra mennék rá, pláne, ha megvannak a gyári fehér Enkei felnijei is
Amikor Ignisem volt, én már 2. év után elakartam adni…
[i]„…de az ára minden csak nem kiemelkedően olcsó,úgy 2 millió körül lenne reális….”[/i]
Miért is? Azon kívül, hogy neked ennyi lenne reális.
[i]„Logan,Hyundai i10, nagyjából ugyanennyiért van ugyanilyen felszereltséggel és azok már más kávéház.”[/i]
Biztos vagy benne, hogy mindenkinek?
megvarjuk mig par eves lesz es 1 millka…
na es akkor vesszuk kovats urtol megkimelten keves km-el 🙂
Hol vannak tele az utak Vitarákkal,tisztelt uraim?
Szegeden naponta közlekedve talán ha ötöt láttam eddig,és S-Crossból sincs sokkal több!
A Vitara vásárlóinak nagy %-a valamilyen költségvetési szerv,alapítvány,ellátó szolgálat akik pélyézati pénzekből fizetnek…,átlagkeresetű magánszemélyeknek a Vitara elérhetetlen,újonnan.
Ez a derék Celerió pedig hiába mozgékony,hiába megbízható vagy tágas elől….,ez egy 2 max 3 emberes bevásárlókocsi.
Lianám van,így a külsejét inkább nem firtatnám :-),de az ára minden csak nem kiemelkedően olcsó,úgy 2 millió körül lenne reális.
Logan,Hyundai i10, nagyjából ugyanennyiért van ugyanilyen felszereltséggel és azok már más kávéház.
Pozitívumként nem kellene az árát említeni…