A vártnál erősebb lett az elektromos Corvette
Hétfokozatú kézi váltó és elektromos hajtás a Corvette-ben
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Több hír és videó után a Genovation Corvette-je végre bemutatkozhat végleges formájában. Az elektromos hajtásúvá alakított sportkocsi viszont sokkal erősebb lesz, mint azt eddig ígérték.
Több mint egy éve került rivaldafénybe a Genovation, pontosan tavaly augusztusban futotta meg az elektromos Corvette prototípusuk a 330,8 km/h-át, amivel világrekorder lett. Az utcai elektromos autók sebességi rekordját döntötte meg akkor, amikor még csupán 600 lóerős és 637 Nm nyomatékú villanymotor dolgozott benne. Azóta fejlesztettek egy csöppet a hajtáson és az átalakított Corvette-et lassan piacra dobják, de ígéretük szerint a következő Consumer Electronic Show-n már megmutatják a közönségnek.
A Genovation Corvette-jéről idő közben azt is állították, hogy 700 lóerővel érkezik, ám most erre is rálicitáltak, mivel a jelenlegi információk szerint 800 lóerőre húzták a villanymotort, ami ráadásul hajszál híján 1000 Nm nyomatékot teljesít már. A villany Corvette ezzel már 3 másodpercen belül képes lehet megfutni a 100 km/h-t, miközben még autószerű élvezetet is nyújthat, hiszen hagyományos 8 fokozatú, fülekkel kapcsolható automata mellett 7 fokozatú kézi váltóval is kínálni fogják.