A turbós után itt a kompresszoros Lexus is
450 lóerőt ad a kompresszorral töltött Lexus LX 570
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az itthon zömében hibrideket értékesítő Lexus nemrégiben jelentette be első turbómotorját. Kuvaitban pedig már kompresszoros is van.
Ha kevés lenne a Lexus LX 570 383 lóereje, a kompresszoros verzió is elérhető 450 lóerővel - egyelőre csakis Kuvait piacán
Korábban távol állt a turbómotor a Lexustól, ma sem árul még ilyet, az új NX kompakt SUV azonban már turbós alapmotort kínál majd, s az az IS jelenlegi szívó alapbenzinesét is az válthatja majd. A hibridjeiről ismert márka most pedig újabb doppingolt variánsát mutatta be, Kuvait piacán debütált az LX 570 Supercharger, azaz a Toyota Land Cruiser Lexus-megfelelőjének kompresszorral töltött variánsa.
Nem maradt le a felirat hátulról, nem érdemes levillogni
Az üzemanyagárak szempontjából jelentős eltérést mutató piac számára kínált LX 570 kompresszorral töltött variánsa 450 lóerőt hoz ki az 5,7 literes V8-asból. A Hennessey hasonló módszerrel 500 lóerőt is előcsalt már a blokkból, ám a gyári verzió teljesítménye sem kevesellhető. A V8-as a dopping után is hatsebességes automata váltón és Torsen központi differenciálművön keresztül hajt; akár 6,6 másodperc alatt is képes 100 km/órás tempóra gyorsítani a jócskán több mint 2 tonnás monstrumot.
Választható árnylatú bőrülések, fém küszöbtaposók diszkrét modelljelöléssel
A különleges kiadás egyébiránt xenon fényszórókat, LED menetfényeket, elektromos csomagtérajtót, első-hátsó parkolóradarokat és kamerákat, valamint navigációt is sorol. Az utastérbe a márkától megszokott Mark Levinson hifi, hűthető első-hátsó ülések, bőrkárpitozás és fabetétek sora egyaránt jár.