A Toyotánál mindenki megőrült? Érkezik az első luxus SUV kabrió!

A legendásan konzervatív Toyota Century-ből készül a nyitott SUV

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiánypótlónak aligha lehet nevezni a Toyota négyajtós nyitott terepjáróját, a modell eddigi mellőzése keveseknek okozhatott álmatlan éjszakákat. Ezentúl a hivalkodni vágyó japán elit egy ízig-vérig hazai járműben parádézhat.

A divat változásának még az ultra konzervatív Toyota Century sem tud ellenállni, a méretes négyajtósból elkészült az SUV változat. A nálunk ismeretlen luxus Toyota hazájában egy legenda, a típust 1967-ben mutatták be, 46 év alatt mindössze három generáció készült. A modellek közös jellemzője a rendkívüli kényelem, az impozáns méretek, az elképesztően finom működés és a túltervezettség. Az autót persze kevesen engedhetik meg maguknak, az indulóár 50 millió forint.
A szeptember elején leleplezett, szériagyártásba kerülő SUV is megér egy misét. Az 5,2 méteres hosszú Century négyszemélyes, kifejezetten sofőrös autónak szánják. A motor 3,5 literes szívó V6-os, amihez alapáron jár a plug-in hibrid hajtás, ezzel az összteljesítmény 412 lóerő. Maga a kabrióság nem áll távol a Century-től, a négyajtósból már készült nyitott tetejű változat, igaz, csak a japán császár tiszteletére.
Hirdetés
Az SUV bemutatója közben a kivetítőn jelent meg egy rajz a tetejét vesztett változatról, így máris elindultak a találgatások. A Toyota sejtelmesen csak annyit közölt, hogy a “lehetőségek tárháza végtelen, és nyitottak a kommunikációra”. Ebben a kategóriában megfelelő összegért cserébe szinte bármilyen igényt kielégítenek, de komoly sorozatgyártásról nem lehet beszélni (a Toyota évi 360 autóval számol), így belefér a modellek személyre szabása. Ennek keretében valósulhat meg a négyajtós kabrió. Emellett egy Century SUV GRMN verziót is kiállítottak. Az autó érdekessége, hogy hátul tolóajtókkal szerelték, továbbá szénszálas elmekkel tették sportosabbá a nagytestű luxusautót.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?