A tökéletesség igényével – BMW 525i E39

Azért szép szakma a miénk, mert mindegyikünk stílusa szinte teljesen más. Konkurenciáról ritkán beszélünk, egyrészt, mert a rendezvényeken barátokként találkozunk és beszélgetünk, másrészt mindenkinek megvan a saját közönsége, ízlése, munkatempója. Egy valami viszont összeköt mindannyiunkat; nagyon szeretünk vezetni, ezért is írunk mi nektek. Ebben a kis közösségben van még egy egyszerűen meghatározható azonosság, előbb, vagy utóbb a legtöbbünk neve szerepel egy BMW forgalmi engedélyében. Nem vagyunk sokan, de jelenleg a két kezem nem elég arra, hogy összeszámoljam, a szakmabéli kollégák közül hányan vagyunk BMW tulajdonosok. Régebbi, vagy újabb, az nagyjából mindegy. Ez a szám most bővült egy régen várt taggal, és ezzel a felfoghatatlanul jó állapotú E39-es 5-össel. Éppen 25 éves az E39-es széria, vagyis az első példányokat joggal nevezhetjük youngtimernek.

Érdekes belegondolni, hogy csupán 5 évre van az OT rendszámtól, miközben formára és tartalomra is tetőtől talpig modern autó a mai értelemben véve is.

Amennyire elegáns és kimért a forma, éppen annyira jellegzetes is. A '90-es évek gömbölyített, szappan formájú divatjából rendesen kapott, de méretei miatt van benne egy jóleső szögletesség, ami mégiscsak meghatározza az arányait. Klasszikus szedán forma, és ha megfigyeljük a C-oszlop ívét, ahogy találkozik a csomagtérajtó síkjával, egyszerre nehéz felfogni, hogy miért van szüksége a világnak a "négyajtós kupékra", ha valamikor ennyire szép szedánokat is tudtak rajzolni. Mi lett az emberek ízlésével, hová lett az elegancia? Szerencsére csak hígult, az aktuális 5-ös mai is határozott szedán formájú, de valahogy kevésbé érezni rajta azt, hogy később annyira rajongás tárgya lehet majd, mint az E39, amit már saját idejében is többen vettek körbe vágyakozva. Magyarországi beszerzés, de ahogy a legtöbb, ez is külföldről, Németországból érkezett, még 2013-ban. Flottás autó volt, így futása nem éppen alacsony, de 18 éves, nehéz lenne elhinni, ha kevesebbet mutatna 250 000-nél. Magáncélra került az országba, ezért is lehet jobb állapotú az átlagnál, előző tulajdonosa saját ízlése szerint választotta ki a legszebbet, és hozta haza. Felújításon nem esett át, amit a fotókon látunk, az javarészt az eredeti állapot és fényezés, egyedül a bal oldali ajtó tér el színben, itt történt valami, de annyira régen, hogy még az előző tulajdonos sem tudta, mennyire sérülhetett. A frissítés utáni verzió, amit leginkább a lámpák és a fényezett díszlécek árulnak el, valamint a ma is frissnek ható ezüst fényezés. Fotókon mustrálva messze nem ez áll neki a legjobban, de élőben, pláne az autó állapotát is figyelembe véve, ebben az összeállításban ritka impozáns példány. A frissítéssel megérkezett a LED technológia az E39-hez, benne vannak a plafonig hipe-olt Angel Eyes karikák az első lámpákban, csak ez itt eredeti, valamint a hátsó lámpák is kaptak ledekkel megvilágított bordákat. Apró ködlámpák, szolid méretű vesék vékony króm kerettel és krómkeretes ablakok, karosszériába simuló kilincsek. Minden pontján érdekes, kifinomult, részletgazdag és nagyon elegáns autó. Sérülései akadnak, de az apró karcok miatt lesz közelről valódi, hogy ez így maradt fent, és nem megcsinált, felújított autóról van szó.

Messziről tökéletes, közelről igazi, bent ülve pedig felfoghatatlan, hogy egy 18 éves BMW képes még az új modelleknél is kívánatosabb lenni minőség és összeszereltség terén.

Az E39 utastere erősen harmonizál a külsővel, semmi feltűnő, csak az elegáns kényelem és szemnek kellemes formák. Ahogy az E36-nak, és szerintem minden másnak is, ennek is jól áll a szürke, világos belső, de állapotot érdemes keresni, nem a színt, így foghatunk ki annyira tökéletes állapotú E39-et, mint ez itt. Apróságokra azért érdemes figyelni már az ajtónyitáskor is, mint a karcmentes küszöbdíszlécek, amiken megcsillan az ajtók aljába épített világítás nyitáskor, mert mind a négy ajtó kapott kis lámpát, nehogy belelépjünk valamibe kiszálláskor. Az ablakok külső alsó krómkeretével párhuzamosan belül is fut egy, sose láttam még hasonlót, valamint az ablakok nemcsak gumikéderben, de bársonyos felületű gumikban csusszannak tökéletesen hangtalanul a helyükre. Apróságok, de ettől lesz maga a koncepció rettentő komoly minőségérzetű. Pirosas megvilágítású a műszerfal, hagyományosan BMW-s jegy, az alján folyadékkristályos kijelző, jellemző pixelhibával, mely olcsón orvosolható. Szövetüléses, hosszú távon tökéletesen megfelelnek, magasságban is állítható. A kiváló vezetési pozíció egy ilyenben is könnyen megtalálható, pedig az első métereken érződik, hogy ez nem a kanyarvadászatról fog szólni. A sárgán derengő belső fények hozzák a '90-es évek hangulatát, tökéletesen passzolnak ehhez a világhoz, de fény jön föntről is, mivel megvan a napfénytető. Ha sok lenne a napsütésből, van roló, a kalaptartóból gombnyomásra emelkedik ki és süllyed vissza, hatalmas érték egy ilyen E39-nél, de a hátsó ajtók ablakaira is vannak árnyékolók, még a kis háromszögekre is. Van hely hátul, utazóautós, de ez a helykínálat ma már a kisebb modellekben is megvan, innen is látszik, mekkorát nőttek az autók az utóbbi évtizedben, vagy az utóbbi kettőben. A motorindítás egy igazi élmény, de épp a másik véglet miatt. Nem dörren fel a sorhat, meg se rázza a karosszériát, selymesen indul, és annyira kisimítja az alapjáratot, hogy álló autónál bent meg sem lehet mondani, hogy jár-e egyáltalán.

Szürreális élmény, hogy se rezonancia, se hang nincs, amiből tudni lehetne, hogy jár a 2,5 literes motor, csak a fordulatszámmérő meredt állása valahol 800-900 környékén.

A hathengeres motor, mely ebben az autóban is szerepel már, az M54-es motorcsalád B25 utótagú, teljesen kiforrott alumínium blokkos és hengerfejes darabja. Minkét oldalon változó szelepvezérléses, vagyis dupla Vanos rendszerű, teljesen elektronikus fojtószeleppel és változó hosszúságú szívócsatornával, ezt egy DISA szelepnek hívott egység vezérli a BMW szívómotorjainál. Ebben az ezüst példányban 192 lóerőre képes 6000-es fordulatszámnál, vagyis messze nem a legerősebb verzió, de ennyivel már nagyon is kellemesen mozog. Váltója csak ötfokozatú, pedig utazóautós jellege miatt már elbírna egy hatodikat is. Kapcsolási érzetre kiváló, ezekben, és a hasonló korú BMW-kben jellemző a váltórudazat kopása, illetve a visszatérítő rugók gyengülése, de ez olyan feszes, hogy gyanítom, már átesett egy felújításon, csak hogy teljesen rendben legyen a szerkezet. Felnyitva a derék géptetőt, majdhogynem enni lehetne a hosszú szelepfedélről. A tisztaság itt is alapvető, persze a kormánymű kiegyenlítőtartálya itt is könnyezik, ez tipikus BMW betegség. Súlyos érzetű a kuplung, a fék, a kormányzás, a váltó, minden elég komoly autó hatását kelti, mindeközben a motor észrevétlenül jár a tűzfal másik oldalán. Csodás kiegyensúlyozottsággal pörög fel azonnal, ahogy a gázra lépünk, a fordulatszámmérő piros osztását elérve sem lesz hangos, de az orgánuma kiadja magából azt, amire vágyik egy autószerető szíve. Vígan trombitál a hat henger, kipufogójából semmiféle zaj nem hallatszik, csak a motort halljuk, tisztán és érthetően.

Lágyan libegős a futómű, finoman lép át az úthibákon, uras, mintsem feszes, igazi nagyautós.

A volán nagyokat fordul a kezünkben, közvetlensége messze nem az, amit ma tudnak a BMW-k, mégis van benne egy jóleső feszesség, de ez is inkább a kényelmes vezetésre ösztönöz. Elektronikával már rendesen ellátták az E39-et, így van persze ABS és kipörgésgátló is, utóbbi három állásban kapcsolható. Nem mintha sportgép lenne, de ezzel az erővel már lehetne játszadozni. Viszont messze nem kívánja egyik sejtünk sem, miután megérezzük ezt a kimért, de erőteljes mozgást, csak ülni akarunk a kormány mögött és élvezni, hogy az út lassan eltűnik alattunk. Hangszigetelésben kiváló, az állapota miatt egy nesz sem jön sehonnan, az utazási komfortot megirigyelné temérdek új modell is. Gumi-, vagy futóműzajról sem lehet szó, a ballonos abroncsok is a kényelmet szolgálják, az öncélú nagyfelnis divatvonatra itt még nem ült fel a BMW. Kétzónás automata klímája mellé a nagy kijelzős, gyári navigációs fejegységet is megkapta. Az eredeti navigációs lemez mellett már egy frissített is dolgozik benne, a kijelző kezelhetősége pedig még mai szemmel is egészen modern, az iDrive korai logikáját lehet felfedezni benne. Kazetta- és CD-lejátszója is van, előbbi a kijelző mögött, mely egy gombnyomásra lefelé mozdulva kifordul a helyéről, utóbbi pedig a csomagtartóban, ahol közel hiánytalanul megvan a gyári szerszámkészlet is. Az apró prémium részletek, az átgondolt finom megoldások telítik meg az autót. A váltó mögötti aprópénztartó egy tökéletes példája annak, mennyit törődött a BMW az apróságokkal 20 évvel ezelőtt. A kis tároló fedele csillapítottan nyílik, miközben a kis rekeszt picit ki is emeli a helyéről. Az E39 megítélése, akárcsak a legtöbb öreg BMW-é, nem valami jó. A megítélés viszont egy olyan dolog, amivel messze nem érdemes foglalkozni, ha pontosan tudjuk, mit keresünk.

A számtalan lerúgott példány között sokan el sem tudják képzelni, milyen egy ilyen régi BMW az igazi fényében, pláne nem azt, milyen értéket képvisel.

A kínálat legalján akár félmillióért is beszerezhető, de az nagyon nem ilyen. Ez az autó 1,75 millióba került, aminél még többet is ért volna, de ahogy az eladó is tapasztalta, egyszerűen itthon nincs rá kereslet, ami elég nagy baj. Az árat meghallva sokan úgy vélik, ennyiért már E60-at is kaphatnak, ami nem tévedés, de óriási nagy hiba azt gondolni, hogy az jobb is lesz. Egy ilyen állapotú E39 messze többet ér egy alacsony árú E60-nál, persze a presztízsérték terén nem fog annyit mutatni, ebben a helyzetben persze egyáltalán nincs helye vitának. Egy ilyen hibátlan állapotú E39 tökéletes megtestesítője annak, hogy egy autót miként lehetséges eredeti értékek alapján szeretni és értékelni. Az pedig maga a csoda, hogy ilyen egyáltalán még létezik, kevesebbért, mint a legolcsóbb új autó a piacon.