A Tesla CEO, Elon Musk (Fotó: BBC)
Elon Musk nyilatkozata alapján a jelenleg is megvásárolható Tesla modellek továbbfejlesztett változatán dolgozik a cég, az érintett típusok hatótávolságát 700 kilométer fölé emelik új technológiák alkalmazásával. Hogy melyik tesztelési módszerrel mérve lenne meg a 700, azt nem emelte ki, De akár az EPA-val, akár a WLTP-vel számolunk, az emelkedés a jelenleg legmesszebbre jutó Model S változathoz képest is legalább 7,4 százaléknyi. A többi típus esetében ez a szám csak nagyobb lehet, hiszen a jelenlegi csúcsmodellek hatótávolsága kevesebb. Musk azt is elárulta, fejlesztenek egy teljesen új járművet is, amelynek a hatótávolsága az 1000 kilométert is meg fogja haladni.
A Tesla Model 3 esetében a 700 kilométer eléréséhez a jelenlegi legnagyobb hatótávot 22 százalékával kellene megemelni, ami nem kis feladat
Nem bírom megállni, hogy ne nézzem meg ezeknek a számoknak a jelentését a való életben. Kétféle összehasonlítás jut eszembe, az első a számok összehasonlítása más, kézzel fogható, belső égésű motoros autókkal, a második pedig az említett távolságok földrajzi jelentése.
Az első összehasonlításban a konkrét számoké a főszerep, hiszen benzines és dízel autók esetében inkább fogyasztásban szokás gondolkozni hatótáv helyett. Hogy valódi, színes-szagos példát tudjak hozni, a benzinmotorral szerelt A4-es Audim városi hatótávolsága mindösszesen 564 kilométer. Országúti használat esetén ez akár 885 kilométerre is feltornázható, de ahhoz már majdhogynem laboratóriumi körülmények, szerencsés forgalom és hihetetlen önfegyelem szükséges. Ezt összevetve a Tesla jelenlegi modellválasztékával, a Long Range változatok közül egyedül a Model Y nem éri el az 564 kilométert. Ha viszont előhalászom a háztartáson belül a másik autót, ami az enyémmel milliméterre pontosan azonos, csak épp dízel, akkor a kocka azonnal megfordul. A TDI A4 ugyanis meghökkentő hatótávolságokat tud kiírni teletankolás után, annyira hogy egyszer kizárólag azért autóztuk körbe vele az országot, hogy kiderítsük: nem hazudik. A műszer még egy hajszállal alá is becsülte a valós hatótávot, ami országúti használat során meghaladta az 1600 kilométert. Városban mindez 1010 kilométerre csökken, ami szintén megsüvegelendő.
Az összehasonlítás alapjául szolgáló két 1997-es évjáratú Audi A4 B5 Avant Concert, balra a VW közkedvelt 1,6 literes injektoros benzinmotorjával szerelve, jobbra pedig a legendás VW 1.9 TDI-vel a motorháztető alatt
Műszaki téren tehát van értelme a Tesla fejlesztésének, hiszen belsőégésű motorral már évtizedekkel ezelőtt elérhető volt a négy számjegyű hatótáv, földrajzilag viszont mindez meghökkentő dolgokat jelent. Városi környezetben például egyenesen elérhetetlenek ezek a számok egy napi vezetéssel, egy 12 órás műszakban dolgozó ételfutár például szinte soha nem lépi át még a napi 200 kilométert sem. Országúti viszonylatban egy valós 700 kilométeres hatótávval Budapestről indulva elérhetnénk például Drezdát (670km), Velencét (693km), Nis völgyét (620km) vagy akár Varsót (694 km) is. Bár a földrajzi tények alapján erre a dízel Audi képes lehet akár ráduplázni is, ezen a téren az emberi tényező lesz a korlát. Ezeket a távolságokat megtenni ugyanis minden említett város esetében 7-9 órás út, ennek a dupláját pihenő nélkül levezetni pedig egyszerűen lehetetlen. Ha viszont már úgyis megállunk pihenni, miért ne lehetne mindezt kis tervezéssel egy gyorstöltő mellé ütemezni?
Gyorstöltő van elég most is. Villámtöltőből kellene sokkal több, ami DC 50 kW, vagy nagyobb teljesítménnyel képes tölteni. Már egy ideje a piacon vannak azok az autók, amelyek 100 kW, vagy afeletti töltésre is képesek.
Várom a hozzászólásokat a „meg fog pusztulni az elektromos hálózat” témában 🙂
Több, mint 80e km villanyozás után mondom hogy egyetértek a Cikkíróval, megoldható a töltés ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy a példaként hozott utakon nem tudják hozni egy hagyományos autó tempójában ezt a hatótávot a kocsik. Ha valóban, magyarosan véve autópálya tempó mellett menni fog a ~700 és még gyors is a töltés ami tutira működik illetve elérhető, akkor tényleg nem nagyon beszélhetünk kompromisszumról.
Jelenleg itt még nem tartunk egyelőre.
Azért az elég jelentős kompromisszum, hogy duplájába kerül mint egy hasonló kategóriájú benzines.