A 4-es és az M3/M4 ábrázatával debütált a BMW 4 Gran Coupé

Az M3/M4 páros hatalmas hűtőrácsait a négyajtós kupé is megkapta

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harmadik karosszériatípusként mutatkozott be a Gran Coupé, a hagyományos kupé és kabrió mellett már családi modellt is kínál a négyes sorozat.

A 2014 és 2021 között futó négyes esetén is sikeresnek bizonyult a Gran Coupé, így a BMW érdemesnek találta a típust önmaga folytatására. A forma alapvetően maradt a régi, ereszkedő tetővonal, elnyújtott far és ötajtós kialakítás jellemzi, bár a BMW előszeretettel nevezi négyajtósnak. Az orr az M3 és a 4-es sorozat által megkezdett dizájnt viszi tovább, így ezek szerint a Gran Coupé-t nem a konzervatívabb vásárlóknak szánják (úgy mint a sima, kis vesékkel készülő hármast), hanem az újdonságra nyitott, fiatalabb közönség érdeklődésére számítanak.
Hirdetés
A modellváltással nem kicsit nőtt a Gran Coupé, a hosszúság bő 14 centivel több, így már 4,78 méteren terpeszkedik a négyes. Nem csak a hossz, hanem minden dimenziója nőtt, az elődnél szélesebb és magasabb, utóbbi növekmény a beszállást és a fejteret javítja, de a tengelytáv is 46 milliméterrel bővebb, a csomagtartó immár 470 liter. A fényszórók minden funkciója alapáron LED technológiával működik, felárér cserébe intelligensebbé válik, így például távfény asszisztens gondoskodik róla, hogy soha ne vakítson.
A legerősebb verzió megkapja a sokat ígérő M betűt, de utána három szám következik, ami amolyan átmenet a polgári- és a sportmodellek között. Csalódást valószínűleg nem fog okozni az M440i, a háromliteres sorhatos motor 374 lóerős leadására képes, alapáron jár az összkerékhajtás és a könnyű hibridrendszer, ami egy 11 lóerős elektromos segítséget jelent. Ezen kívül még két benzines érkezik 420i és 430i jelöléssel, mindkét szám két litert rejt 184 és 245 lóerővel. A 420d lesz a másik verzió, ahol az utolsó két szám alapján kitalálható a köbcenti, ebből viszont csak 190 lovas verzió készül, akár összkerékhajtással. A forgalmazás az év vége felé kezdődhet, az árcédulán minimum 15 millió forint körüli összeg szerepelhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?