A Skoda is benevezett a jeges versenyre

Ausztriában szálltak jégre a Skoda raliautói

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A cseh autómárka is képviselteti magát a híres versenyen, a GP Ice Race-n Ausztriában, méghozzá néhány raliautóval.

Korábban[/url] is írtunk már az újrainduló GP Ice Raceről, amit 46 évnyi kihagyás után idén éleszt újjá hamvaiból Ferdinand Porsche, valamint Greger Vinzenz. Már maga a környezet, Zell am See garancia rá, hogy sem az érdeklődők, sem a kiállítók, de még a versenyzők sem fognak unatkozni – a versenyek többségét ugyanis jeges körülmények között kell majd teljesíteni.
Elmondhatjuk, hogy a mostoha körülmények dacára a hagyomány, a múlt és a jelen csap majd össze. Történelmi autókiállítások és versenyek mellett például a modern raliautók csatája is igencsak izgalmasnak ígérkezik, ezekhez a viadalokhoz járul hozzá a Skoda a maga szerény módján.
Hirdetés

Egy nagy múltú, 140 lóerős Skoda 130 RS volánja mögött próbál meg az élre törni ugyanis a hétszeres német ralibajnok, Matthias Kahle, míg a WRC2-es bajnok Jan Kopecky és az utánpótlást képviselő Julian Wagner egy-egy Skoda Fabia R5-össel veszik ki a részüket a modern raliautók csatájából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “A Skoda is benevezett a jeges versenyre

  • 2019.01.20. at 17:12
    Permalink

    Nagyon híres verseny lehet, amit fél évszázada meg sem rendeztek és egyetlen motorsport almanach sem jegyzi.
    Az eddigi kommünikék alapján gyakorlatilag a VW csoport házi bemutatója lesz ez, nem verseny. Valószínűleg az Andros Trophy sikereit irigyelték el a franciáktól.

Vélemény, hozzászólás?