A robotautók már a BME-n vannak

A legnagyobb számítástechnikai cégek és a legjelentősebb autógyártók karöltve keresik a megoldást az önvezető autók elterjesztésére. Mi értelme van ennek? Egy olyan autó, ami tudja, hogy hova megyünk, nem téved el, a vezetője (vagyis az elektronika) nem tud elaludni, időben észreveszi a fékező kocsisort és elkerüli a dugót is. Mindez sokak álma. Nem is annyira futurisztikus azonban ez, hiszen ha belegondolunk, a modern sofőrsegédek ezeket a funkciókat, ha nem is mind, de részben már ma is tudják. Elég a sávtartó, az elalvást gátló rendszerekre, vagy a vészfék-asszisztensre gondolni. Gondoljunk csak bele, hogy milyen lehet a napi ingázás stresszét kellemes zenére, olvasásra cserélni, vagy akár a gyerekeinkkel játszva eljutni az agglomerációból az óvodáig? Az olvasók és a kollégák nagy részével egyetértek én is abban, hogy egy-egy élvezetes, egyedi autó vezetése mással össze nem hasonlítható, felemelő érzés. Ugyanakkor azt a nézetet is osztom, hogy a napi rutin, a munkába járás, a bevásárlás, vagy akár a nyaralni vágyó tömegben döcögés a modern élet egyik legfeleslegesebb, leginkább idegtépő idővesztessége.

Egy ilyen autóval megszűnhetne az autózás nyűgöt jelentő oldala, és ha jobban belegondolunk, nem jelent mindenkinek örömöt az autózás, sokaknak egy szükséges rossz az autóval való közlekedés. Ha a technika tovább egyszerűsödik, olcsóbb lesz, hamar el is fog terjedni. Onnantól mindenkinek a pénztárcája és a vérmérséklete szab majd határt, hogy mivel fogja meglovagolni a híres pesti zöldhullámot. A legfrissebb hírek szerint ez nem is a távoli jövő; a Google vezető nélküli, önjáró autójában több évnyi fejlesztés benne van már. Először vegyes érzelmekkel rácsodálkoztunk, aztán a magától driftelő, távirányítással vezérelt BMW M325i láttán a karunkon is felállt a szőr. Nyilván nem ez lenne az elsődleges felhasználási terület, de van benne ilyen potenciál is.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem RobonAUT 2014[/url] című rendezvénye nem kereshet megoldást a felmerülő etikai, jogi kérdésekre, ahogy nem számít a benzinagyú autóőrültek lelkesedésére sem. Annál inkább alkalmas a jövő mérnökeinek és szakma képviselőinek találkozására, mindezt kvázi tét nélkül, egy verseny formájában.

2009-ben találták ki felsőbb éves doktorandusz hallgatók és Tevesz Gábor docens, hogy a nemzetközi Eurobot[/url] verseny mintájára – amin a magyarok rendre jól szerepelnek – saját robotversenyt szerveznek. Az első versenyt 2010-ben tartották meg a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának szervezésében, akkor még markólókanalas robotok gyűjtögették a pingponglabdákat, azóta az ügyességi feladatoknál látványosabb gyorsasági kör került előtérbe egy kis parkolással. A téma elsősorban az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék által oktatott tárgyakhoz kapcsolódik, de senki ne higgye, hogy egy ilyen önjáró autó megépítéshez elég a középiskolai fizikaórákon felszedett háttértudás. A kiírást az egyetem villamosmérnök és mechatronikai mérnők mesterszakos hallgatóira szabták.

A legutóbb, múlt hét szombaton tartott (RobonAUT 2014) viadalon a versenyfeladat a következő volt: időre, tehát a lehető legnagyobb sebességgel kellett a robotautóknak végigmenni a szagszalagcsíkokkal kijelölt pályán, emberi beavatkozás nélkül. Ezután a legjobb időeredménnyel és a legkevesebb hibaponttal teljesítő csapatok páros versenyt futottak. Az akadályok között volt lejtő és emelkedő, kanyar, szlalom, parkolás és garázskapunyitás is. A verseny célja, hogy gyakorlati lehetőséget biztosítson az egyetemi hallgatóknak, akik így programozási és szerelési ismereteiket használhatják fel. A versenyben résztvevő autók felépítésüket tekintve nagyon hasonlítanak a pár tízezer forintos távirányítós modellautókra, a kunszt az irányításuk, hogy a vezérlőszoftverüket teljes egészében a hallgatókból álló csapatoknak kellett elkészíteniük.

Az autók haladását nyomtatott áramkörök, mikrokontrollerek és különböző érzékelők segítik. Az előre írt program szerint így a robotautók a szaggatott padlócsíknál megálltak, a tripla csíknál lassítottak, így be tudták venni a kanyarokat. A technika hasonlatos azokhoz az érzékelővezérelt technikákhoz, amelyekkel a már létező sávtartóasszisztensek, vagy távtartós tempomatok is dolgoznak.

A csapatok egyetemi segítséggel, azonos költségvetésből és alapból dolgoztak több hónapon keresztül, eredményeiket a befektetett munkaórák és a műszaki lelemény hozták meg. Nekem, mint nem mérnök végzettségű nézőnek is érdekes volt ez a csapatverseny, és a teljesítményeket elnézve meggyőzött a BME-s hallgatók tudása. A verseny nyertesei persze kaptak értékes ajándékokat is a szponzoroktól, de ezeknél jóval többet ér pár összegyűjtött névjegykártya, illetve az ilyen eseményekkel megalapozott későbbi gyakornoki- és munkahelyek. A RobonAUT 2014 verseny is jó példa arra, hogy jövő fejlesztési iránya a mai mérnökök kezében van. Az automatizálást tanuló hallgatók későbbi fejlesztéseikkel jobbá és könnyebé tehetik nekünk autósoknak is az életet. A BME diákjaink robotautói persze nagyon messze vannak a szinte sorozatérett, magától driftelő BMW-től, de részletmegoldásaik, elvi rendszereik megegyeznek, így a hallgatók szinte játszva gyakorolhatják jövőbeli munkájukat.