A robogósok fele biztosítás nélkül száguldozik az autók közt!

Kötelező biztosítás nélkül közlekedik a robogósok jelentős része

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A magyar utakon közlekedő 650 ezer robogó kevesebb, mint felére kötnek kötelező biztosítást, pedig az átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a tulajdonosok elkerülhetik a közúti bírságot és baleset esetén a több százezres költségeket.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közleményében az MNB legutóbbi biztosítási statisztikájára hivatkozva felhívták a figyelmet, hogy a segédmotoros kerékpárok díjosztályában 298 ezer kötelező biztosítást kötöttek az üzembentartók, ami azt jelenti, hogy a robogók többsége szabálytalanul közlekedik az utakon.

A jegybank adatai szerint a robogósok által okozott károk átlagos összege 2021-ben 515 ezer forintra emelkedett az előző évi 437 ezerről.

Személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmillió forintot is, amit biztosítás hiányában a károkozónak saját zsebből kell megtérítenie. Ha ugyanis egy biztosítás nélkül közlekedő robogó okoz kárt, akkor a Magyar Biztosítók Szövetségének kártalanítási számlájából fizetik ki a kárösszeget, amit utólag minden esetben behajtanak a károkozón. Ráadásul az alig néhány ezer forintos éves díj egyáltalán nem is drága, sőt, aki eddig biztosítás nélkül járt, annak a kötéskor a korábbi időszakra sem kell fedezetlenségi díjat fizetnie, mint a gépkocsik vagy motorok esetében. Közúti ellenőrzés során a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének álláspontja szerint a biztosításkötési arányon jelentősen javítana a kötelező rendszám előírása az 50 köbcentiméteres motorral szerelt, illetve az óránként 45 kilométeres vagy nagyobb sebességre képes járművek számára. Hozzátették, hogy ezzel a szabályozással behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is.
Hirdetés
Forrás:MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

5 thoughts on “A robogósok fele biztosítás nélkül száguldozik az autók közt!

  • 2023.03.30. at 19:40
    Permalink

    Jawa automatic-ra éves biztosítás 4950ft
    Simson s50B/1-re 5400ft tényleg érthetetlen hogy miért nem kötnek biztosítást. Mondjuk nekem sok idő kellett mire a bukósisakot megszoktam

  • 2023.03.30. at 23:28
    Permalink

    Az mondjuk hétszentség, hogy Magyarországon nem közlekedik 650 ezer robogó, minden 6 autóra kéne egy robogónak jutnia – nem tudom honnan jött ki ez a szám a biztosítóknak. Lehet, hogy van ennyi belőlük nagypapa garázsában elrakva meg félig szétszerelt állapotban vagy alkatrésznek, de sem az utakon nem találkozni velük, sem pedig a motorkerékpár kereskedéseket nem hagyta el ennyi robogó. 2008 után gyakorlatilag teljesen összeomlott irántuk az érdeklődés ami csak részben állt helyre, hiszen ma már a rollerek meg villanybringák erős kihívók – talán azokat is robogónak sorolta be az FBAMSZ?

Vélemény, hozzászólás?