A németeknek sem csak a Golf kell

Bejött a Leon, javított a SEAT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A SEAT 7,3 százalékkal javította eladásait, a növekedés motorja a kombiként is igen népszerű Leon.


Az év első negyedévében a SEAT 7,3 százalékkal erősödött, összességében 93 400 gépkocsit szállított ki vásárlóinak. Ez a szám 6300-zal magasabb, mint a 2013-as esztendő azonos időszakában volt. Hatvan százalékos értékesítési növekedésével a Leon jelentős mértékben "megugrasztotta" a SEAT eladásait.
Hirdetés

Az év első három hónapjában leszállított 34 600 Leon 13 000-rel több, mint a 2013 első negyedévére vonatkozó adat. A Leon kombi, az 1.6-os dízelmotorral igen takarékos ST a tavalyi év vége óta van jelen a piacon, és már 8000 darabot adtak el belőle. A Toledo értékesítésének növekedése (+28,1%, összesen 4700 darab), valamint az Alhambra eladásainak emelkedése (+14,1%, összesen 5200 darab) ugyancsak hozzájárult a SEAT értékesítési mutatóinak emelkedéséhez.
Jügen Stackmann, a SEAT elnöke azt a tényt hangsúlyozta, hogy "a 2013-as esztendő pozitív eladási mutatói után az idei év első negyedévében folyatódott az értékesítések emelkedő trendje. A főbb európai piacokon tapasztalt enyhe növekedés és mindenekelőtt a Leon sikere továbbra is lendületben tarja növekedésünket." Dr. Andreas Offermann, a SEAT értékesítésért és marketingért felelős alelnöke úgy fogalmazott, hogy "Németország, az Egyesült Királyság és Kelet-Európa jelentik azt a néhány piacot, amelyek a kiszállítások magas számához a legjelentősebb mértékben járultak hozzá." Offermann hozzátette, hogy "az új Leon ST piacra dobása felülmúlta minden várakozásunkat. A gépkocsi már most is kulcsmodellnek számít a kínálatunkban."

A SEAT eladásai Nyugat-Európában 7,8 százalékkal nőttek az év első negyedévében, ez 2,3 százalékos piaci részesedést jelent. A SEAT legfőbb piacának számító Németországban 19 000 gépkocsit szállítottak ki a 2013-as 16 600 darabhoz képest, ez 14,8 százalékos emelkedést jelent, és ezzel a SEAT ott szerepel a tíz legjobb értétesítést mutató márka között. Növekedést mutatott Spanyolországban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Portugáliában is. Kelet-Európában a SEAT eladásai ugrásszerűen, 85,6 százalékkal nőttek, és itthon is javított a SEAT, de még nincs ott a Top 10-ben.
Rövidesen a márka történetének legerősebb modellje, az akár 280 lóerős Cupra színezi tovább a palettát, míg az összkerékhajtású Leon ST 4Drive mostanában jut el a kereskedőkhöz. Év végén családi crossoverrel, egy Leon X-Perience változattal bővül a família. Bónuszként 30. születésnapjára az Ibiza egy speciális verziója is érkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “A németeknek sem csak a Golf kell

Vélemény, hozzászólás?