A Monte-Carlo Rali legnagyobb botrányai

Csak egy hajszálon múlott, hogy ma a világ leghíresebb versenyének tartott Monte-Carlo Rali a második rendezvénye után saját kardjába dőlve végleg a feledés homályába kerüljön.
1911-ben az első versenyen még csak 23 résztvevő volt, 1912-ben viszont már 87-en neveztek, amiből végül 60-an álltak rajthoz.
Az összesen tíz rajtváros közül Szentpétervár volt a legtávolabbi, ahonnan 3257 km-t kellett megtenni Monacóig, a rendezők által előírt legalább 25 km/h-s átlagsebességgel. Erre a hosszú útra azonban kevesen vállalkoztak és a mezőnynek több mint a fele a sokkal közelebbi Párizsból indult, ahonnan kiépített országúton lehetett eljutni Monacóba.
André Nagel azonban bevállalta a szentpétervári rajtot és a 3257 km-t tisztességgel meg is tette. Ő január 13-án indult, míg a szomszédos Torinóból rajtolók csak 11 nappal később vágtak neki a futamnak. Nagel volt az első, aki január 21-én megérkezett Monacóba, (Torinóból csak három nappal ezután indultak). Az út azonban annyira megviselte autóját, hogy a rendezők szánalmasnak minősítették, és bár messze az ő teljesítményének volt a legnagyobb sportértéke, csak a kilencedik helyre sorolták.
A győzelmet végül Julius Beutler szerezte meg, aki Berlinből indult, és a mai napig senki sem tudja pontosan meghatározni, hogy a rendezők mi alapján választották meg őt győztesnek. A versenynek érthető módon nagyon negatív visszhangja lett, olyannyira, hogy 1913-ban és 1914-ben sem tudták megrendezni. Végül az első világháború mentette meg a Montét, és az 1924-es újraindításakor már egy kicsit feledésbe merült 12-es skandalum.
A monacói rendezőknek azonban nem ez volt az egyetlen baklövésük, és az 1932-es verseny után megint csak megkérdőjeleződött a Monte jövője. Ekkor a mezőny jelentős része a svédországi Umeából rajtolt és 3570 km-t tett meg Monacóig úgy, hogy közben háromszor kellett kompozniuk. A Nagy-Britanniából, John O’Groatból indulóknak az áradással kellett megküzdeniük, és csak csodák csodájával jutottak ki a ködös Albionból. Az Athénból rajtolóknak pedig az odavezető út is felért egy külön versennyel a havas Balkánon keresztül, és még az sem volt biztos, hogy egyáltalán a rajt helyszínére eljutnak.
Ennyi megpróbáltatás után pedig mit gondolnak, hogyan döntötték el a verseny győztesét? Sosem találják ki. Monacóban egy 240 méter hosszú szakaszt jelöltek ki. Ebből az első 100 métert a lehető leglassabban kellett megtenni, a második 100-at a lehető leggyorsabban, az utolsó 40 méteren pedig meg kellett állni. A győztes Vessels az első 100 métert 2 perc 35,51 másodperc alatt, vagyis 2,4 km/h-s átlagsebességgel tette meg. Hogy hogyan csinálta, az rejtély, hiszen a motornak ilyen sebesség mellett 80-85 1/perces fordulaton kellett üzemelnie, ami szinte kivitelezhetetlen. A versenyzők tiltakozása miatt a lassúsági teszt többet nem szerepelt a programban, és 33-tól újra a megtett út hossza alapján hirdettek győztest.