A Mercedes csöndben megszüntette az EQC-t, szedán lehet az utód

Hamar kifutott az EQC, helyét a jövőbeni elektromos 3-as BMW utódja veszi át

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy év szereplés után egy szó nélkül leállította az elektromos SUV gyártását a Mercedes.

Gyorsan elkezdődött az első generációs elektromos Mercedesek nyugdíjazása, a 2019-ben bemutatott EQC utolsó példányai tavaly májusban hagyták el a gyárat. A gyártó nem ismerte el a modell sikertelenségét, az viszont beszédes, hogy ilyen hamar kivezették a típust. Az előzetes tervekkel ellentétben az Egyesült Államokban be sem mutatták az EQC-t, amit a “piaci fejlemények átfogó vizsgálatával” indokoltak, magyarán a felmérések szerint a kutyának sem kellett.
A hirtelen leállást az is alátámasztja, hogy az utód még sehol sincs, pedig nem szokás több éves szünetet tartani a generációváltások között. Az EQC név várhatóan 1-2 éven belül visszatér, de a sikertelenség miatt a gyártó még a koncepcióval is szakít, nagy valószínűséggel négyajtós szedán lesz az utód. A középkategória megújítására a BMW is készül, a Neue Klasse padlólemez teljesen új modelleket hoz 2026-ra, többek között az elektromos hármas is ezen a platformon érkezik. A várható siker a Mercedest is érdekli, ezért minden erővel azon lesznek, hogy méltó konkurenciát állítson az új EQC a BMW-nek.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?