A Maserati minden felhajtás nélkül leleplezte az új GranTurismót

Az eddigi talán legszebb Maserati, a GranTurismo megújul, elektromos verzióját már láthatjuk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Semmi felhajtás, semmi közlemény, csak egy nemes egyszerűségű videó, ami egy az egyben megmutatja a vadonatúj Maserati GranTurismo Folgore külsejét.

Kevés autógyártó dönt úgy, hogy bárminemű sajtóesemény vagy sajtóközlemény nélkül leplezzen le egy új modellt, de a Maserati most így tett. A koros, de idősen is szép GranTurismo vadonatúj generációt kap, amit álcázva láthattunk már, de most minden felhajtás nélkül egy videóban mutatták be az új kupét. A belsőt egyelőre még nem láthatjuk, de a külső esetében semmi sem maradt álcázva, ráadásul a legizgalmasabb verziót, az elektromos Folgorét mutatták meg a nagyvilágnak.
Hirdetés
Az első pillantásra felismerhető GranTurismo sziluett szerencsére megmaradt, oldalnézetből talán egyik másik autó sem rendelkezik ezekkel a jellegzetes arányokkal és karaktervonalakkal. Az izmos első és hátsó kerékjárati ívek közé fogott, hátratolt utaskabin klasszikus sportautós hatást kelt, a három nyílásból álló kopoltyú pedig a GranTurismo tulajdonosainak egyik kedvenc részlete, amit megtartottak az új generációnál is. A sötétszürke felnik futurisztikus dizájnt kaptak, néhány részükön nagyobb panelekből állnak, ami segít aerodinamikussá tenni a kocsit, de azért a teljes lemezfelnit ők sem vállalták be.
Hirdetés
Elöl egész lágyra sikerültek a vonalak: mind a középső légbeömlő, mind a sarkoknál található nyílások kontúrjai görbék, szögletes törésektől mentesek. Az MC20-on és utána az új Grecalén látott hosszúkás első lámpák kerülnek a GranTurismóra is, amik talán kissé kevésbé agresszívak, mint az előző generáción. A hátsó lámpa formája hasonlít a kifutó modellen találhatóra, de keskenyebbre húzták, és a vízszintes vonalakat hangsúlyozták - egybefüggő csíklámpa viszont nem lesz. Látványos továbbá a középre helyezett diffúzor, és persze nem találunk kipufogót, hiszen ez az elektromos Folgore. A Maserati képviselői azt is elmondták, hogy a GranTurismo mindig a pályára szánt versenyautók és az utcai kocsik kompromisszuma, ez az új generációra is igaz. 100 km/h-ra 2,7 másodperc alatt gyorsul a villanyverzió, a végsebesség pedig 320 km/h fölötti, ami egy aksis autótól tisztességes, de még egy benzines sportkocsitól is az lenne. További részleteket nem igazán árultak el, ezeket valószínűleg a teljes, 2023-as bemutatásra tartogatják, ahol a külső dizájn már nyilván nem okoz majd meglepetést, de a belső innovatív anyaghasználata és a részletes menettulajdonságok még egyszer lenyűgözhetik majd a közönséget.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “A Maserati minden felhajtás nélkül leleplezte az új GranTurismót

  • 2022.09.07. at 07:40
    Permalink

    Felüdülés a sok ronda autó között egy ilyet látni, bár drótküllős felnivel jobban mutatna mint ezekkel a jellegtelen tucat-fekete könnyűfém szirszarokkal. Borrani X-Ray pl. pont az előző generációs Granturismóhoz lett kitalálva.

Vélemény, hozzászólás?