Idén is kiderült, hogy melyik a legmegbízhatóbb autómárka!

Egy újabb felmérés bizonyította, hogy a japán prémiummárkánál nincs megbízhatóbb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus és a Toyota egyaránt tarolt a J.D. Power 2023. évi jármű-megbízhatósági felmérésén. A Lexus a lista abszolút első helyén végzett, a Toyota pedig minden más márkánál több kategóriagyőzelmet ért el.

Korábbi elsőségét visszaszerezve 2023-ban ismét a Lexus bizonyult a leginkább megbízható autómárkának a J. D. Power 2023-as VDS (Vehicle Dependability Study) felmérésén. Az átfogó elemzés során azt vizsgálták, hogy a most hároméves (azaz 2020-as modellévi) járművek hogyan teljesítenek a minőség terén, hány alkalommal szorultak alkatrészcserére, illetve továbbra is elégedettek-e velük tulajdonosaik. A tanulmány szerkezetét tavaly átdolgozták, hogy az autóipari trendekkel összhangban a modern informatikai, kommunikációs és vezetőtámogató technológiák minőségét és megbízhatóságát is mérje. Jelenleg 184 konkrét hibalehetőségre kérdeznek rá, amelyeket kilenc fő csoportba (klímaberendezés, vezetőtámogatás, vezetési élmény, külső, funkciók/kezelőszervek/kijelzők, infotainment, utastér, hajtáslánc és ülések) sorolnak.
Hirdetés
Az idei felmérés fő tanulsága, hogy a tavalyihoz képest összességében javult a járművek általános minősége, 100 gépkocsira jelenleg 192 helyett 186 hibajelenség jut. Ugyanezeket az autókat három évvel ezelőtt kezdeti minőségfelmérésén (Initial Quality Study, IQS) is vizsgálta a J.D. Power; az akkor tapasztaltakhoz képest elsősorban a meghibásodó indítóakkumulátor, az elavult navigációs térképek, az okostelefon-integráció és a hangvezérlő funkció terén mutatkozott a legnagyobb visszaesés. Az első egyáltalán nem meglepő, a fennmaradó három problémás területre pedig hathatós megoldást jelenthet a vezeték nélküli szoftverfrissítés (OTA) technológia széles körű elterjedése – a felmérésből egyértelműen kiderült, hogy azon járművek esetében, ahol az OTA rendszerfrissítés már megoldott, az ügyfelek határozottan elégedettebbnek vallották magukat járművük egészével. Persze nem lehet minden hiányosságot szoftveresen orvosolni: ilyen például az USB töltőpontok hiánya, illetve csekély száma, amit határozottan bosszantó hibaként említettek az érintettek.
Érdekes, hogy miközben az autógyártók továbbra is küzdenek a modern technológiák naprakészen tartásával, a klasszikus autóipari alkatrészek minősége látványosan javult: jelentősen csökkent azon járművek száma, amelyeken nem kopó alkatrészt kellett cserélni. Az idei VDS felmérés újdonsága, hogy most először hivatalosan is szerepel a listán a Tesla, mivel azonban az autógyártó korlátozott értékben ad hozzáférést ügyféladatbázisához a J.D. Power részére, a Tesla járművek hivatalosan akkor sem viselhetnék az ’év legmegbízhatóbbja’ címet, ha ez egyáltalán felmerülne. A márkát azonban a sereghajtók közé sorolja az ügyfelek által jelentett megbízhatósága. A felmérésben részt vevő többi márka nem vont magával ilyen korlátozást, így elvileg mind esélyesek voltak arra, hogy a tizenhét járműkategória valamelyikében győzzenek. Végül a Toyota négy, a Kia, a BMW és a Chevrolet három-három, a Lexus kettő, a GMC és a MINI pedig egy-egy szegmensben ért el elsőséget. Az abszolút legmegbízhatóbb gépkocsi címen a Lexus RX és a Toyota CH-R osztoztak, mindkét típus 111 hibapontot produkált 100 járművenként.
Hirdetés
Forrás: Smarter Média
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?