A legszebb mai kombi? A Peugeot 508 SW esélyes a címre!

Hazai próba: Peugeot 508 SW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már hazánkban is kapható a Peugeot 508 SW, a puttony felárát alaposan megkérik, de az már az ötajtós limuzinnál is egyértelmű volt, hogy igényes vevőkört céloznak.


A tavalyi év újdonsága egyértelműen a teljesen új, második generációs 508-as volt a Peugeot-nál. Már tavaly megjelent az SW nevű kombi is, ám a hazai piacra csak nemrégiben futott be. A márka konfigurátora szerint nem szerény összeg, 450 ezer forint a kombi verzió felára, ami jelentősnek tűnik ahhoz mérten, hogy 4,79 méteres hosszával 4 centivel hosszabb csupán az ötajtósnál, s magassága is csak alig, 17 mm-rel nőtt. Csomagtere azonban jelentősen, közel 10 százalékkal, egészen pontosan 43 literrel, s így lett - üléshajtás nélkül - 530 literes. Utóbbi egészen tisztességes érték, pláne úgy, hogy az 508 SW nem egy cuccolós, hanem sokkal inkább egy életmód kombi kíván lenni, persze az is fontos, hogy hány szörfdeszka vagy búvárfelszerelés fér bele. Igaz, a legtöbb vevő vélhetően nem a literszámokat fogja nézni, hanem leginkább az 508 stílusát, ami kívül és belül is meghatározó.
Hirdetés

Az SW is folytatja némileg az ötajtós limuzin kupészerűségét, legalábbis keret nélküli ajtajaival. Szemből legfeljebb a magasabb tetővonal árulhatja el az SW-t, ám alapvetően az ötajtós arcát hordja. Oldalról már tipikus kombi, vonalvezetésével némileg a 308 SW-re is emlékeztetve. Hátul az övvonalon ugyanúgy megjelenik a márka neve, mint egy Porschén. Nem áll ez rosszul az 508-nak, már csak azért sem, mert ez is egy élményautó. Az EMP2 platformnak köszönhetően mintegy 70 kilogrammal könnyebb elődjénél, de ami a legfontosabb, hogy könnyedén is mozog.

Belépő motorja az 1,5 literes BlueHDi 130, igen, 130 lóerővel, de emlékezzünk arra, hogy ez például a 308 SW-t is meglepően jól, már-már sportosan vitte. Egyedül ehhez a motorhoz társulhat kézi váltó, de opcióként hozzá is elérhető az a 8 fokozatú Aisin automata, ami az összes többi verzióhoz alapáras. Dízelből 2,0 literes 160(-nak mondott, valójában 163) lóerős és 180 lóerős van még, benzinesből az 1,6 literes PureTech turbómotor 180 és 225 lóerővel érhető el. Jövő év elején érkezik mindkét 508-as palettájára a hibrid verzió, ami a csúcs benzinesen alapul majd, s összesen 250-300 lóerős rendszerteljesítményt, valamint 50 kilométeres WLTP norma szerinti emissziómentes hatótávot ígér. Nem mellesleg a Peugeot 2023-re már minden modelljéből ígér legalább részint elektromosat, s láthatjuk, hogy már az idei évben hoz két teljesen elektromos autót, a 208-ból és a 2008-ból. Utóbbi tény azt is jól mutatja, hogy nem különálló villanymodelleket kívánnak hozni, hanem minden autójuknál meg kívánják adni a hajtásmód választásának lehetőségét.
A hibrid 508 ára még nem ismert, ám azt tudjuk, hogy az egyre (brutálisabban) szigorodó flottaátlagon nézett emissziós értékek csökkentése az autómárkák elemi érdekes, így bizonyára úgy fogják árazni, hogy szép számmal vegyenek majd belőle. A hibrid 508-as beltere pontosan akkora lesz, mint a hagyományos üzeműeké, ami jó pont. Az 508 arányai amúgy furcsák: a kategória legalacsonyabb autója, s bár hátul a kombi több fejteret ad mint a szedán, de így sem bőséges az benne. A hosszanti helykínálat és a belső szélesség azonban parádés, s a vezethetőség is.
A hazai menetpróbán egy-egy rövid körre a két 2,0 literes dízelt sikerült megkaparintani, s bár nyomatékuk egyező, érthetetlen módon a kisebbik teljesítményű verzió tűnt élénkebbnek. Aztán a fotók nézegetésénél beugrott, hogy milyen eltérés volt a két autó között, a kisebb teljesítményű Allure ellátmányú volt, 17 colos kerekekkel, míg az erősebbik GT Line, 18 colos kerekekkel. Kiváló példaként arra, hogy van úgy, hogy jobb a szerényebb verzió, pláne az 508 SW esetén, amiből fapados nincs, hiszen már a 9,34 milliós bázis is ad egyebek mellett aktív sávtartót, vészfékrendszert és táblafelismerőt, automatikus fényszórókapcsolást és LED belső világítást. Feljebb araszolófunkciós távolságtartós tempomat, holttérfigyelő, hőkamera és teljesen automata (az autó megállítására is képes) parkolórendszer is elérhető.
Az 508 SW összességében nagyon üdítő színfolt a középkategóriában, igaz ez a szegmens legfeljebb stagnál a még mindig felfelé menő SUV-eladások mellett, de talán még ez is az 508 előnyére válhat, hiszen exkluzivitása annak ellenére megmaradhat, hogy az második generáció már most láthatóan népszerűbb elődjénél. Nem mellesleg zömében a csúcsfelszereltségekkel veszik, s a modell értéktartása is nő a független elemzők szerint. Ennél több elismerésre aligha vágyhat egy márka, de persze adódhat még, egyebek mellett az 508 SW is indul a Magyarország Autója 2020 díjért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

9 thoughts on “A legszebb mai kombi? A Peugeot 508 SW esélyes a címre!

  • 2019.06.21. at 08:46
    Permalink

    A szépség ugyebár szubjektív…

    Nálam a Volvo V60 viszi a prímet, de a Mazda 6-os kombija és a Jaguár XF Sportbrake is a Peugeot előtt van.
    Kombi szerelmesként örülök, hogy ezt a kategóriát (mint az egyterűeket) még nem mészárolta le a SUV.

  • 2019.06.21. at 11:08
    Permalink

    Most, hogy láttam az új 2008-t, annak valahogy jobban tetszik az eleje, sőt, oldalról is jobbak a törések.
    Itt nagyjából semmi sincs oldalt, csak két tábla üres lemez.

    Egy dolgot írigylek csak, azok a hátsó lámpák normális kialakítása kombi esetében. 308SW-nél ezt elég trehányul oldótták meg, viszont ott meg szerintem jobb a nappali menetfény a kardfog helyett.

    (képalánál: nem Ellure, hanem Allure 😉

  • 2019.06.21. at 13:46
    Permalink

    Emlékszem mikor az első teszteket olvastam az autóról, mindenhol-mindenki elalélt az autótól… én meg csak néztem-néztem de egyszerűen nem jött át….. valamelyik cikknél írta valaki h olyan mint egy felfújt Tipo, találó volt….
    De mondom majd megnézem élőbe, volt már hogy úgy adta egy autó.
    Megnéztem-úgy se, ezeket az újkori Pug belsőket nagyon szeretni vagy nagyon utálni lehet, sztem rémes, egyedül a hátsó lámpa megoldás tetszett.

    Ízlésről ugyan felesleges, de ha már szép+dizájn+huh de kafa ebben a kategóriában akkor Mazda v. Volvo, bár egyiket se venném, de ami szép az szép, azok kívül-belül sokkal patentebb autók.

    • 2019.06.21. at 15:39
      Permalink

      A 6-os Mazda belul szerintem rémes, érzôdik rajta a kor. Kívülrôl szép, de semmi extra.
      De ez a Peugeot elkepesztô, élôben egyenesen letaglózó, bátor, üde színfolt.

      • 2019.06.21. at 16:45
        Permalink

        Tényleg nem vita / kötözködés, mert ízlésről amúgy is totál felesleges lenne, nekem semmi elképesztő v. letaglózó nincs ebben az autóban, illetve de, a belseje az valóban, de nem pozitív értelemben, -talán pont ezért is- nekem a Mazda 6 belseje teljesen jó.

        Kívülről viszont sztem egyértelműen pengébb egy új, tehát a faceliftes 6-os, ha 2017-et írnák, (aszem ’18-ba jött a 6os facelift) akkor egy érdekes meccs lenne, de így sztem Mazda.

  • 2019.06.22. at 07:27
    Permalink

    Nekem a hátulja nagyon nem tetszik, elöl ha nem lennének az oldalsó ledek semmi különös nem lenne benne, belül viszont k*rva jól néz ki, de inkább Mazda 6

  • 2019.06.22. at 12:12
    Permalink

    A hátulja nekem sem tetszik annyira, persze látni kellene élőben és akkor lehet, hogy más véleményen lennék. A csomagtér sem túl nagy, ebben a kategóriában 600 liter körüli az elvárás.

  • 2019.06.22. at 20:56
    Permalink

    Ha kéne egy kombi másoknak mutogatni akkor ez, ha magamnak egyet használni, akkor az előző generáció (annak is a facelift előtti verziója). Az előző egy nyugodt, kerekded formaterv volt, ami részleteiben nem volt túl érdekes, de a sok unalmas darabka egyben végül kiadott egy szép autót. Ez meg olyan ideges, nyughatatlan teleaggatva mindenféle különleges karosszériaelemekkel amik önmagukban ugyan tényleg figyelemfelkeltőek, de csak azért, hogy eltereljék a szenet arról, hogy a nagy képben nézve ez igazából nem is egy különösebben érdekes vagy izgalmas autó.

Vélemény, hozzászólás?