A legszebb hazai Land Cruiserrel randevúztunk
Időutazás: Toyota Land Cruiser BJ40 3.0 Diesel, 1979
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Toyota Land Cruiser önmagában is fogalom, az 1960-ban debütált, egészen 1984-ig gyártott 70-es széria pláne az, egy 1979-es, idén 40 éves példány pedig igazi kincs.
A meseszép Toyota Land Cruiser BJ40 még Budapesten is el tudja velünk hitetni, hogy kiszakadtunk a világból. Ez a fotó például a Soroksári úttól néhány száz méternyire készült
Az ősz kétségtelenül jól áll a koros, de mégis új Land Cruisernek, igaz, ez az autó nem öregedőnek, öröknek tűnik
Ha már ezredforduló, én akkor találkoztam először a Land Cruiser BJ40-nel, egy osztálytársaméknak volt ugyanis, lassú volt és zajos (nem annyira, mint a Coltunk, annál sokkalta jobban), de egy iszonyatos mókafaktor volt, már akkor is a létező legmenőbb autót jelentette. Most pedig egy olyan példánnyal sodort össze a szél, amilyet 40 éves autóból remélni sem igazán lehet. Oké, hogy a J40-es volt az első nagy sorozatú Land Cruiser, ebből készült először százezres, több százezres mennyiség, ma már mindenképp gyűjtői kincsnek számít, ez pedig teljesen új, nem újszerű, hanem új állapotú.
Holtterek gyakorlatilag nincsenek, a kockaforma körbeüvegezett
Egy kis történelem
A Toyota csúcs terepjárója, a ma is alvázas felépítésű Land Cruiser egyszerre az ENSZ békefenntartók és a sivatagi túrázók kedvenc autója, nem véletlenül. Elnyűhetetlensége és megbízhatósága kérdőjelezhetetlen. A mára több mint 10 milliós példányszámot magáénak tudó modell története kapcsán egészen a második világháborúig kell visszamennünk. Egészen pontosan 1941-ig, amikor is a japánok elfoglalták a Fülöp-szigeteket, majd az ott talált Willys Jeepeket hazaküldve jött a felkérés a Toyotának: építsenek hasonló, de eltérő megjelenésű járművet. Így született meg az AK10, 2,3 literes, négyhengeres Toyota motorral és 3 fokozatú manuális váltóval, ezt 1951-ben követte a már „polgári” BJ, 3,4 és 3,9 literes motorokkal, ami 1954-től viselte a Land Cruiser modellnevet. A legendás terepjáró széria tehát idén 65 éves.
A BJ40-es Land Cruiserek legnagyobb ellensége is a korrózió volt, gyárilag ezek sem kaptak komoly alvázvédelmet, s az eredetiséghez való hűség miatt ez a felújított példány se kapott
Míg a Land Cruiser idén 65 éves, a képeken látható, hazánkban újjáépült példány kereken 40. A J40-es szériánál B betű jelezte a dízelmotoros (BJ40), F a benzines (FJ40) verziókat, létezett amúgy rövid és hosszú karosszériás, kettő és négyajtós, valamint pickup is, ám leginkább ilyen, rövid karosszériás és kétajtós, (levehető) lemeztetős volt. A lehető legjobban passzol hozzá a gyári kód szerint 416-os Dune Beige fényezés, pedig néhány évvel ezelőtt még nem is ebben az árnyalatban pompázott, de úgy is kellően meggyőzőnek bizonyult.
Pauer-Bajtay Szilvi nem keresett Land Cruisert, mégis talált. Nem csak egy autót, egy külön világot is
A Land Cruiser mai tulajdonosa, Pauer-Bajtay Szilvi, bár autók között nőtt fel, mint mondja, ők leginkább „német autósok” voltak, 2014-ben is egy néhány éves Skoda Octaviát kívánt lecserélni. 3 millió forinttal a zsebében, amivel az akkori autója árát kiegészítve egy új tucautót is vehetett volna. A Land Cruiserrel véletlenül összefutva viszont azonnal érezte, ez az autó kell neki, meg is vette hobbiautónak, az Octavia pedig maradt hétköznapinak. Bár a Land Cruiser már akkor is OT rendszámot viselt, 3 millió forintért sikerült megkaparintania (a mai árakat nézve jó befektetés volt az LC), s alapvetően jól is működött a gép, tudta használni, persze azért nem minden nap járt azzal. Aztán összetalálkozott a Sandlander csapatával, s következhetett a teljes körű restaurálás, már 2015-ben.
A hatalmas kormánykerék rásegítés nélkül forgatja a kerekeket, a négy előremeneteli fokozaton és rükvercen túl összkerékhajtás és felező is kapcsolható
Gyári állapotúak az ülések is, a hátsó két pad kiegészítő ülés (jump seat)
Elöl-hátul merevtengely, laprugó, de már hidraulikus lengéscsillapítókkal
Gyári a motortér is, az összes matrica is megvan
A Land Cruiser néhány megmaradt példánya a velünk élő történelem
Minden részlet hibátlan, minden kezelőszerv és műszer működik
Az OT vizsga már a vásárláskor megvolt, ám azóta mégis újjászületett a Land Cruiser, most már a még szigorúbb Fiva minősítés a cél
Fotók: a legprofibbak Szabó Gábor által, de néhány kép lövését Hamvas Tomi kollégám és én magam sem tudtam megállni az autóval való találkozáskor, ezekből is kerültek a cikkbe és a galériába.
A legfelső képről nekem egyből a „Nincs kettő négy nélkül” c. Bud Spencer-film zárójelenete ugrott be. Ugye, megvan mindenkinek? 😀
https://www.imcdb.org/vehicle_217445-Toyota-Bandeirante-1980.html
Hmmm, nem semmi egy ennyire patent és tiszta LC-t látni. Olyan a fotókon mintha most jött volna ki a gyárból… Aki csinálta igen profi munkát végzett.
Ami a bushtaxit illeti, asszem a németek is elismereik a hazai szakemberek képességeit, a kölni Toyota Collectionben ( http://egzostive.com/toyota-collection/ ) külön felhívták a figyelmem a négy magyar szakira, akinek a munkáját egy szignózott emléklap őrizte az egyik 1989-es Land Cruiser motorterében.
„A Toyota Land Cruiser önmagában is fogalom, az 1960-ban debütált, egészen 1984-ig gyártott 70-es széria pláne az,…”
Egy kis pontosítás: a 70-es széria 1984-től van, és a mai napig gyártják, Európát és Észak-Amerikát leszámítva az egész világon az egyik legnépszerűbb munkaterepjáró.
Amúgy nagyon szép ez gép, jó látni, hogy itthon is van néhány példány. Szerintem a hosszú nagy dobozos változat a legmenőbb. (Troop Carrier)