A kis dízel mellett Párizsban jön az 1-es BMW xDrive változata

Két xDrive modellel debütál az összkerék-hajtású 1-es BMW

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 120d és M135i xDrive modellekkel indul a BMW 1-es sorozat összkerék-hajtású változatainak forgalmazása.


A BMW még májusban pedzegette először az xDrive összkerék-hajtással felszerelt 1-es modellek megjelenését, most pedig valóra váltják ígéreteiket a bajorok: a kicsivel ezelőtt bejelentett 114d kisdízel mellett Párizsban debütál a 120d xDrive és az M135i xDrive típus.
Hirdetés
Problémamentes körülmények között az állandó összkerék-hajtás a nyomaték 60%-át a hátsó, fennmaradó 40%-át pedig az első tengelyre küldi, szükség esetén pedig pillanatok alatt képes módosítani az elosztást, és a pillanatnyi helyzethez alkalmazkodva megvariálni, hogy hova kerüljön nagyobb mértékű vonóerő. A 120d xDrive kétliteres turbós négyhengeresének teljesítménye 184 LE, ami 7,2 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulást, s 225 km/h-s végsebességet garantál a modellnek. A típus kombinált fogyasztását kerékmérettől függően 4,7-4,8 l/100 km-nek mérte a BMW, a CO2 kibocsátás ugyanennek a függvényében 123 vagy 126 g/km.
A sorozat zászlóshajójának minősülő, háromliteres turbós sorhatossal (320 LE/450 Nm) hajtott M135i az xDrive rendszernek köszönhetően a nyolcfokozatú automata váltóval 0,2, hatfokozatú kézivel pedig 0,4 másodperccel gyorsabban teljesíti a 0-100-as gyorsulást a hátsókerekes verzióhoz képest. Végsebességének 250 km/h-nál szab gátat az elektronika, vegyes fogyasztási értéke a gyáriak mérése szerint 7,8 l/100 km, CO2-kibocsátása 182 g/km.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?