A kínaiaknak is bejön a Land Rover Defender, csináltak sajátot

A BAIC-csoport új márkája, a Jishi egy Defender-hasonmással lép először piacra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tagadhatatlan a Jishi 01 stílusának inspirációs forrása, de azért sikerült egy kis egyediséggel is felruházni a kínai terepjárót.

10 éve még csak nevettünk, amikor az európai autómodellek rendkívül olcsó hatású kínai másolataival találkoztunk. Azóta viszont sokat fejlődött a kínai autóipar, pláne az elektromos autók térnyerésével (lévén az ország akkumulátor-nagyhatalmi státusszal rendelkezik), de az öreg kontinens autói még mindig nagy befolyással bírnak náluk. Egyrészt mert egy európai prémium ott is státuszszimbólum, másrészt mert még nagyobb súlyt képviselnek ezen márkák bevételeiben a kínai eladások. A gagyi másolatokat tehát már elengedték a kínaiak, de inspirációért még ma is sokszor tekintenek európai riválisaikra.
Hirdetés
A Land Rover Defender van annyira karakteres, hogy ihletet merítsenek belőle Kínában: először a BYD mutatta be a YangWang U8-at, most pedig a BAIC-csoport nemrég megvásárolt márkája, a Jishi leplezte le a 01-es modelljüket - mindkettő a britek jellegzetes kocka stílusát idézi meg. A Carscoops tudósítása szerint a Jishi 01 több mint 5 méter hosszú, de hosszított változatban az 5,3 métert is eléri. Konnektoros hibrid meghajtással érkezik a 01, egy 1,5 literes négyhengeres motor dolgozik az orrában, ez viszont csak generátorként üzemel a két villanymotort (201 és 268 lóerő) kiszolgálva. Kizárólag elektromos üzemmódban 235 km-t tud megtenni, de teljes tankkal 1115 km-t is kibír megállás nélkül.
A Jishi 01 stílusa több ponton is idézi a Land Rover Defendert: már általánosságban a dobozos kialakítás a brit terepjáróra hajaz, de a sárvédők ívelése, az egysíkú oldalsó és hátsó ablakok, a fekete és lapos tetőpanel, hátul az oldalra nyíló csomagtérajtó vagy utóbbin az opcionális pótkerék mind egyértelművé teszi, honnan inspirálódtak a tervezők. Bent is lehet hasonlóságokat felfedezni a középkonzolon, de vannak azért kreatív egyedi részletek is. Ilyen például a csomagtérajtó belsejébe épített mini konyha, vagy az autóhoz rögzíthető sátor. Még a tetőpanelre is jut egy nagy képernyő a hátsó utasok szórakoztatására (akár a második, akár a harmadik üléssorban).
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?