A jelszó: akadálymentesítés!

Harmadszor rendezték meg itthon a Miss Colours – idén már nemzetközi - kerekesszékes szépségversenyt, a budapesti finálét a 22 éves Illés Fanni nyerte. A kézzel hajtható széket használó és aktív életet élő döntősök ezt megelőzően egy közlekedésbiztonsági napon is részt vettek, a hölgyekkel a jaguaros élményautózással is egybekötött hungaroringi eseményen nyílt alkalom beszélgetni kocsikról, közlekedésről, nehézségekről és különbségekről.

A szépségversenyen a zsűrinél honfitársain, honfitársainkon kívül Bolíviából, Bosznia-Hercegovinából, Mexikóból, Romániából és Ukrajnából érkezett riválisait felülmúló Fanni paralimpikon úszó Reziből, Keszthely mellől. Ölében hatalmas macival meséli, hogy 2011 szeptembere óta rendelkezik jogosítvánnyal, amit már mozgáskorlátozottan szerzett. Műlábakkal él. Lábak nélkül, kezén összenőtt ujjakkal született, de ez őt soha nem gátolta, nem gátolja szinte semmiben.

Mióta, úgy egy éve „feljött” a fővárosba, ritkán autózik, de szeret autózni, szeret vezetni. Csak Budapesten - egyelőre legalábbis - nem annyira biztos a dolgában, ami a közlekedési „kultúrát” ismerve teljesen érthető ugye. Egy 2004-es Volkswagen Polója van 1.4-es benzinmotorral – vágja rá azonnal a vonatkozó kérdésre, nagyon kedveli. Annak idején a jogosítványhoz jutás számára nem jelentett különösebb kihívást, a vizsgák elsőre sikerültek talán annak is köszönhetően, hogy „kicsit mindig fiús voltam, érdekelnek az autók, szeretem is őket”.
Fanninak ha Budapest, akkor tömegközlekedés. Ami nem egyszerű történet, mert ahogy keserűen megjegyzi, "nem mindenkinek jut eszébe, hogy helyet adjon a buszon". Szánalmas, de az is igaz, hogy „tízből ha két trolisofőr száll ki és segít azt látva, hogy mozgássérült vár a megállóban”. Pedig a sofőröknek kötelességük lenne segíteni, mert hiába alacsonypadlós egy jármű, rámpa és/vagy emberi támogatás híján a kerekesszékes önállóan akkor sem tud felszállni. És áll ez a babakocsis kismamákra, egyes idős emberekre is.

Külföldön, jellemzően tőlünk nyugatabbra az emberek segítőkészebbek, s a legfontosabb területen, akadálymentesítésben is bőven van még elmaradásunk, tanulnivalónk. Ezt Fanni és Horváthné Pálfi Judit is több ízben tapasztalta már edzőtáborok és versenyek során. A veresegyházi Judit szintén sportoló, vívóként öt paralimpián képviselte Magyarországot. Mindketten mondják, hogy külföldön könnyebb azoknak, akik székben ülnek, hiszen nekik már adottak az akadálymentesítéshez szükséges eszközök, éppen ezért bátrabbak, mobilisabbak, ami a társadalmi befogadást is elősegíti.
A 46 éves Judit „régi motorosként” azért hozzáteszi, hogy jobban állunk már akadálymentesítés terén, amit az az Illyés Kinga is megerősít, aki a szépségverseny februári elődöntőjére saját autóval jött Szentegyházáról, Erdélyből, Hargita megyéből. Juditnak 1993-as Renault Twingója, a 31 éves Kingának IV-es VW Golfja van használtan Németországból hozva. Ismétlés, de imádnak vezetni!
„Ég és föld” – írja le Kinga a magyarországi, valamint az ottani helyzetet az akadálymentesítés felől, kerekesszékből, honnan máshonnan nézve. Meredek feljárókról, használhatatlan „terepekről” számol be, míg Fanni azt emeli ki, hogy Amerikában segítség nélkül bírt közlekedni mindenhol, egy kis bucka, annyi sem volt sehol, ráadásul senki nem nézett rá „úgy”. Rosszallóan, méregetve őt és állapotát. Ezzel szemben itthon nem kevés az olyan szituáció, hogy ezt hallják: ó, csupán egy-két lépcső, s utána nincs akadály… És azon hogy jutnak fel, hm? Hogyan? Sehogy. Vagy családtag, barát segítségével.

És mi van még, ami már autósként nehezíti a különben is nehéz életüket? (Bár sok egészséges embernél jóval teljesebb és boldogabb életet élnek, ez egészen biztos…) Hogy a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolók, a „rokihelyek” gyakran foglaltak. Egyáltalán nem mozgáskorlátozottak által és nem ritkán böszme autókkal. Plusz jó lenne egyrészt szélesebb parkolóhelyeket kialakítani a mozgáskorlátozottaknak, másrészt aki egy ilyen hely mellé áll, lesz szíves figyelni, s a szokásosnál valamelyest messzebb parkolva több helyet hagyni azoknak, akiknek székből kell beszállniuk, már bent ülve a székért kihajolni, azt betenni, és fordítva.
Egyébként Juditnak autóbalesete volt 23 évesen, vezetni 1992-ben tanult meg - Trabant Hycomaton. A baleset előtt félt az autózástól, félt, hogy összekeveri a pedálokat. De szükséges, létfontosságú volt a jogosítvány és a kocsi, miként a festő-bútorfestő, 11 évesen gokartbalesetet szenvedő Kinga is mondja, hogy a Romániában igen körülményesen megszerezhető engedély és az autó „szabadság, önállóság, függetlenség”.

És mozgáskorlátozottként, kényszerűségből mindent kézzel csinálva, a kormányzáson kívül kézzel gyorsítva és lassítva is van bármi, ami még nehézséget okoz? „Beszállsz, bekötöd magad, elindulsz, ez neked 2 másodperc, nekem 2 perc, de ennyi, más nincs, megy minden egyedül” – így Judit. Tankolás, bármi egyéb. Részéről, részükről kimondatlan, mégis egyértelmű az üzenet: képzeljük csak magunkat a helyükbe, ne sajnálkozzunk, segítsünk. Minimum azzal, hogy nem akadályozzuk a mozgásukat.