A flexi szárny okozta a Vettel, Button balesetet?
Billegett a Red Bull szárnya
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A belsőkamerás felvételen látszik, hogy Vettel autójának első szárnya jobbra-balra billeg Button autója mögött, attól függően, hogy melyik oldal kerül szélárnyékba.
Még mindig az első szárny a kérdés
Vettel és a Red Bull azzal indokolta az ütközést, hogy Vettel hirtelen változtatott irányt és egy bukkanó megdobta az autót, amitől az irányíthatatlanná vált.
A belsőkamerás felvételen azonban jól látszik, hogy a Red Bull első szárnya hatalmasakat lifeg jobbra-balra, attól függően, hogy az autó melyik oldala van a McLaren szélárnyékában. A szélárnyékban lévő oldalon a levegő áramlása akár a felére is csökkenhet, mint a másik oldalon. A flexi szárnyakról szóló hírekből pedig azt megtudhattuk, hogy a szárny minél közelebb van az aszfalthoz, annál nagyobb leszorítóerő ébred rajta. Sőt sokan nem is a nagyobb leszorítóerővel magyarázták a Red Bull flexi szárnyas előnyét, hanem azzal a ténnyel, hogy az autó sokkal stabilabb.
Nyilvánvaló tehát, hogy a szárny ekkora billegése mellett az autó orra sokkal kevésbé stabil.
Hogy valóban ez okozta-e a Vettel és Button közti balesetet, nehéz egyértelműen kijelenteni. Több mérnök is úgy véli, hogy ez önállóan kevés lett volna az autó ilyen váratlan kitöréséhez.
A Red Bull egyre kevesebb képet közöl média oldalán az autóiról
Az viszont tény, hogy Vettel manővere után a Red Bull elvesztette a tapadást, és amint az autó újra betapadt, már irányíthatatlan volt. A tapadásvesztést okozhatta a bukkanó – ahogyan a csapat állítja –, és a bukkanó valamint az első szárnyon hirtelen elveszett leszorítóerő együttesen. Volt olyan szakember is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Vettel és Webber törökországi balesete, valamint Webber és Kovalainen valenciai balesete is hasonló szituációban történt, ahol szintén közrejátszhatott a Red Bull első szárnyának a billegése.
Mindenesetre érdekes lesz látni, az FIA hogyan reagál erre a feltevésre. A Belga Nagydíjra szigorították az első szárnyak ellenőrzését, a korábbi 50 kg helyett 100 kg-mal terhelték, ami alatt 10 mm helyett 20 mm-t deformálódhatott a szárny. Korábban ugyanis az volt a feltételezés, hogy a Red Bull a különböző karbon rétegek összeállításával olyan anyagból készítette a szárnyat, ami 50 kg-ig ellenáll, utána viszont kisebb terhelés növekedés hatására is jobban deformálódik. Szintén szóba került egy rúgós megoldás is.
A Red Bullnál tagadták, hogy bármit is változtattak volna az első szárnyaikon – azt leszámítva, hogy egy lassú pályáról gyorsara érkeztek –, de megfigyelők szerint kevésbé volt flexibilis a szárnyuk, mint a Hungaroringen. Az is érdekes volt, hogy a figyelmes szemlélő több kompozit mérnököt szúrhatott ki a Red Bull motorhome-ja körül, akik normális esetben otthon sütögetik az alkatrészeket a csapat kemencéjében, és nem járnak el a versenyekre.
A Red Bull és a Ferrari által használt flexi szárnyak ellen leginkább a McLaren és Mercedes lobbizik. Ha pedig valóban kiderül, hogy a balesetben Vettel autójának szárnymozgása is szerepet játszott, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a McLaren szót emel ellene, és mivel ez innentől kezdve biztonsági kérdés, az FIA is komolyabban reagálhat rá.