A felfedező – Ford Explorer használtteszt

1990-ben mutatkozott be az első Ford Explorer generáció, pont az SUV korszak hajnalán, az akkori amerikai divat szerint már a városiasodás jeleivel. Tehát már valódi szabadidő-autóként tekinthetünk a Ford Explorer családjára, de még bőven terepjárós technikával, tudással és persze fogyasztással. 1994-ben kezdődött a második generáció gyártása, ottani értelmezés szerint kompakt kategóriásként, de az itthoni forgalomban leginkább egy batárként. Ugyanis akármilyen meglepő, az Explorert forgalmazták itthon. További érdekesség, hogy Mazda Navajo néven is gyártották, ami egyébként a japán gyár első USA piacos SUV-ja volt. Még a Használtauto.hu rendszerében is találni számos példányt a második generációból, zömében nagy futásúakat, nem ritka a gázosra átalakított változat a fogyasztáscsökkentés érdekében. Az ott sűrűn feltűntetett 4.0 V8 ne zavarjon meg senkit, négyliteresből csak hathengeres volt bennük. Most nekünk is egy ilyet, tehát egy második generációs, 4.0 V6-tal felvértezett Ford Explorert ajánlott fel olvasónk tesztre, én pedig örömmel vetettem bele magam a feladatba.
Tesztalanyunk egy sötétzöld Ford Explorer, ami itthon lett először forgalomba helyezve. 1999-es gyártás, már épp facelift utáni. Találkozásunkkor valamivel 201 000 valós kilométer felett járt az óra. Első tulajánál kb. 7 évig volt, aki mindig a gyári szervizbe hordta, szervizkönyvét vezette. Majd egy évet állt a Ford Solymárnál, innen vette meg jelenlegi tulaja. Az elmúlt 10 évben mindössze 60 000 km került bele, hobbiautóként tartják és gondoskodnak a korai városi terepjáróról. Furcsa érzés SUV-nak hívni, hiszen szerkezetében egy klasszikus puritán terepjáró. Alvázzal, laprugókkal, kapcsolható összkerékhajtással és felezővel. A SUV-osodás jele, hogy utóbbi kettő már tekerővel kapcsolható, a végeredmény viszont ugyanúgy terepjárós.
A bitang hasmagasságnak köszönhetően alapból magasra kell beülnünk, az utastér tágas, világos. Nagyon puhák az elektromosan állítható plüss ülések, hátul kevésbé, mint elöl. Nem úgy ülünk benne, mint egy széken, ami manapság egyre nagyobb divat, itt magas a padló. Felszereltségből szinte az alapokat kapta, ezért a legtöbb helyen egyszerű műanyagokat találunk. Azért nem ritka a puha bőr és a plüss kárpit, mindkettő nagyon jó fogású. Széles kardánalagút húzódik középen, a középkonzol fa mintája már utólagos. Könyöklő van, ám semmi sem tartja alulról, így az könnyen letörik állítólag. Alatta tároló, előtte két méretes pohártartó, jó amerikai szokás szerint. Csomagtere kialakításából adódóan is praktikus, hasznos teréből még a pótkerék sem vesz el, hiszen az az alváz alatt található. Ugye, hogy furcsa SUV-nak hívni?
A külsőt karcok tarkítják, de pont ettől van meg a természetes hatása. Sokkal aggasztóbbak a rozsdafoltok, az Explorer ugyanis hajlamos a korrodálásra, ami a tesztalanyunkat sem kerülte el, így teljes alvázvédelemre szorult. Megvan a tekintélye az utakon, igazi fenyítő, vele könnyed a besorolás. Műanyag szélesítéseitől még robusztusabb, az illesztési hézagokra látszólag nem nagyon figyeltek oda annak idején. Beülve máris megtalálom a kedvenc részletem: az automata váltó valódi USA stílus szerint, a kormány mögötti karral kapcsolható, erőből természetesen, analóg mutató jelzi a műszercsoport alatt, hogy melyik fokozatban vagyunk.
Kétféle 4,0 literes és hathengeres benzinessel készült, tesztalanyunk már az erősebb, 205 lóerős és 332 Nm nyomatékú SOHC V6-ot kapta. Nehézkes, öblös, teljes erejét csak padlózásra adja le, ekkor visszakapcsol 1-es fokozatba, és gyönyörű orkánon harapja le a fejünket. A környék belezeng a V6 hörgésébe, a hangja szerethető leginkább benne. Motorikusan teljesen rendben van, köszönhetően a folyamatos szűrő- és olajcseréknek. Érzésre a térképről lemenne a mai napig, pedig a tulaj szerint hamarosan várható egy lánccsere, legalábbis az internetes fórumok alapján. A Használtautó.hu rendszerében nem véletlenül találhatóak zömében hasonló futású testvérek. Négy láncából kettő hátul van, cseréjükhöz az egész motort ki kell szedni, így a lánccsere az autó értékével közel azonos összeget emésztene fel, amit sokan nem vállalnak, inkább továbbadnak terepjárójukon.
Futóműve hangos, kemény, milyen is legyen egy merevhidas, laprugós jármű. Nyűgje persze van, az egy évig tartó állást a futómű is megérezte, a vásárláskor megült a hátulja. Később laprugókat cseréltek benne, majd a szintszabályzót is hozzájuk állították. Kanyarodáskor gyakran megnyikkannak a gumik, valószínűleg a diffi miatt. Egyetlen elektronikai hibája a csomagtér centrálzár motorját érintette. Bár egy hobbiautónál tök utolsó szempont, de jelenleg 25 liter benzint szeret elszürcsölni 100 kilométerre számolva. Mivel a gazdája a dimbes-dombos budai utcákon abszolválja ezt az értéket, egyáltalán nem mérvadó. Állítása szerint autópályán, 100-110 km/h környékén autózva 10 literrel is megelégszik, ami egy ekkora motortól már barátibb.

Hogy Fordék mennyire beletrafáltak az amerikai igényekbe, azt jól mutatja, hogy az Explorer jelenleg is kínálatban van, már az ötödik generációját tapossa, és a 7 milliós darabszámot is túllépte. Abban a tulajdonos is egyetértett, hogy az európai mércével nagy városi terepjáró hatványozott odafigyelést igényel, így hobbiautóként is melós egy Ford Explorer. Aki mégis rákívánt, számolnia kell vele, hogy kevés hazai szerviz ért hozzá igazán, és nyilván az alkatrészpótlás is nehézkesebb folyamat. Ettől függetlenül mégis szerethető társnak tűnik, még az autó adatlapjánál található használói vélemények alapján is. Amit legtöbben szeretnek benne, hogy kényelmes, nagy, és megvan a tekintélye. Na, ezek tényleg igazak rá.