A doktor úr autója. Renault Kangoo Express 1.5 dCi használtteszt

Tesztautónk csaknem az állatorvosi ló, ugyanis ez a Renault Kangoo Express lóorvos barátom lecserélt céges autója. Baráti körünkben talán ő váltja leggyakrabban autóját, illetve cseréli alatta munkáltatója, mert kollégáihoz hasonlóan az átlagosnál többet autózik. A ló ugyanis nem az az állat, amit bevisznek a rendelőbe, hanem olyan, amihez az orvos megy ki. Előfordul, hogy az ország másik felébe. Éves szinten átlag 40 000 kilométeres futás még az éjszakai ügyeletekkel bőven számolt pihenőnapokkal is könnyedén összejön. Ilyen használathoz már természetesen dízelmotor ajánlott. Az aktuális Kangoo-széria 2009-es példányában tehát a Renault sokszor bizonyított 1.5 dCi-je dolgozik, s mivel a lovakhoz nem egyetlen táskával, hanem komoly műszerekkel, akár röntgengéppel kell járni, alap az is, hogy dobozos haszonjárműre van szükség. A Kangoo ilyen, gyári nevén Express. Mivel lízingszerződése lejárt, nem is vészes, 135 000 kilométeres futásával annak ellenére lecserélték, hogy komolyabb probléma a végigszolgált 3 évben nem adódott vele, s az utolsó pillanatig hibátlanul segítette a lovak gyógyítását. A leadás előtti napon elkértük egy körre, hogy megnézzük, milyen az „állatorvosi ló”.
Ez az autó aztán kapott mindent. A lovardákig nem feltétlenül betonozott út vezet, s az sem titok, hogy a lovak gyógyítására felesküdött orvosok nem feltétlen autófanatikusok. Számukra sok esetben hasonló munkaeszköz az autó, mint annak rakterében egy szike. Ugyanakkor ők is fél életüket az autóban töltik, fontos, hogy az minél kényelmesebb legyen, s persze az is, hogy ne romoljon el, az állásidő minden „üzemben” kiesés, ami bizony ebben e szakmában is nagyon sokba kerül. A szinte mindig koszos és telepakolt Kangoo a fotózás előtt kapott ugyan mosást és takarítást, rakterét azonban nem volt mód kipakolni, ott csak használói látják át, hogy mi merre van, s ha nem is színültig, de teljes alapterületén „derékmagasságig” mindig telített. A normál, 4,28 méter hosszúságú (tehát nem 4,66 méteres Maxi) Kangoo raktere 3 köbméteres, amiből az állatorvosi üzem (lovakra specializálódva) jellemzően 1000-1200 liternyit mindenképp kihasznál, tehát ennél kisebb autó valóban nem lenne megfelelő.
A 2008-ban megjelent Kangoo legfőbb előnye sofőrbarát vezetőfülkéje. Személyautóként egyterű-szerepre is joggal pályázhat a modell, ez persze a csakis kétüléses, nem is túlzottan felszerelt haszonkivitel. Élete nem annyira tiszta, hogy hazai első vásárlású lenne. Először Franciaországban helyezték forgalomba 2009 augusztusában. Ahogyan az autót behozó kereskedő elmondta, enyhe sérüléssel vette, azt kijavítva adta el nem egész 20 ezer kilométerrel 2011 elején. Az első karbantartást már itthon kapta 2011 januárjában, 19 200 kilométerrel. Márkaszervizben az előírt 20 ezer kilométerenként járt, viszont a dCi megkapta a több szerelő által is javasolt 10 ezer kilométerenkénti olajcserét. Utántölteni sosem kellett kenőanyagot. Háromévnyi állatorvosi szolgálat után 4,5 évesen 135 000 kilométer van az órájában.
Első pillantásra nem az állapota, hanem vezetett szervizkönyvvel igazolt futása a legfőbb értéke. Balról és főként hátulról – mosás után – egészen jól néz ki, elöl-hátul megvannak a dísztárcsák, ép a fényezés. Jobbról nem csak az utolsó hetekben elhagyott első dísztárcsa, hanem az alaposan végigkaristolt, benyomott oldalajtó és a meggyűrt küszöb miatt fiaskós a megjelenés. Cimborám egy oszlopra bizony alaposan rákanyarodott egy kapuból kiálláskor. A meggyűrt ajtón zörgő díszléc megvan – a raktér alján. Hálás, hogy fényezetlenek a lökhárítók, azokon nem üvöltők a karistolások.
Ha az utasteret nézzük, ott még takarítás után is látszik, hogy a Kangoo sokat szolgált poros helyen. A földúton szaladgálás mindennapjainak része volt, ez látszik a pedálokon, a kormánykeréken, s csaknem az összes műanyagon is, a por a legapróbb pórusokba is beleült. Mivel idő szűkében az istállókban a lényegi munkával végezve legtöbbször csak köpenyüket levetve pattannak autóba a lóorvosok, nem meglepő, hogy az ülések sem teljesen tiszták. Nyilván ki lehet őket teljesen takarítani, ám nem egyetlen óra alatt – amennyi időt mi szántunk erre. Így még egy kevéske istállószag is van, ami persze teljesen illik az autó hangulatához. Az utastér amúgy funkciójában olyan, mint újkorában: az ülések nincsenek kiülve, lapjuk persze rövid, a Kangoo ilyen. A vezethetőség a személyautós, egészen sok pakolóhelyet adó sofőrfülke ellenére teherautós. Középső tükör nincs, a külsők magasak, így az útpadkát jól mutatók, de keskenyek, főként a jobboldali holtteres.
Ami viszont szerethető, az a műszerfalra szerelt váltókar. Közel van a kormányhoz, s átlagtermettel a rekeszes könyöklőre tett alkarral, csuklóból kapcsolható. A kar megvezetése nem rossz, járása hangos, a klattyanások jól hallhatók. Az 1.5 dCi pedig itt is a megszokott, szerethető. Egészen rövid izzítás után, némi rezonanciával kel életre. Utóbbi talán annak a jele, hogy a motortartó-bakok már nem állnak a helyzet magaslatán. Menet közben azonban egészen egyenletesen, viszonylag csendesen duruzsol a dCi, mélyről, akár 1200 1/perc magasságától terhelhető, 200 newtonméterét 1750-nél adja. Nem érződik lomhának, de 16 másodperces 100 km/órára gyorsulásával nem is egy rakéta. Autópályán természetesen hangos az egész autó, a fogyasztás 130 km/órás tempót tartva jellemzően 6,5 l/100 km-ig emelkedik, ha azonban nem megyünk többel 110-nél, 6 liter alatt marad az átlag, ahogyan az az autó életében is alakult. A téli fotózáskor 5,5 literes szakaszértéket mutatott a fedélzeti számítógép, ilyet se kunszt vele elérni.
Fogyasztása mellett még rugózása miatt kedvelhető a Kangoo. Csatolt lengőkaros hátsó, segédkeretes, MacPherson rugóstagos futóművével a furgonok között kifejezetten kényelmesnek számít. Igaz persze, hogy – biztosan a sok földúton rohangászásnak köszönhetően – leginkább a felfüggesztés elemeit kellett javítani eddig. Bal első lengőkart és kerékcsapágyat is kellett cserélni – ehhez persze sérülésének is lehet köze, amúgy mindössze a hátsó rendszámtábla világításából és annak kábeléből kellett új. A kötelezően előírt karbantartásokon túl még egy befecskendezőrendszer-tisztítás szerepel eddig az autó múltjában, talán csak megelőző jelleggel.
Összegzésként elmondható, hogy az állatorvosi üzem valóban szokatlan használati mód, viszonylag látványos elhasználtságot mutat az így szolgált autó, pedig valójában nem rosszabb az átlagnál. Egy „hölgytulajos”, megkíméltnek mondott autó is lehetne sokkal rosszabb bőrben. A sors fintora, hogy éppen csak megkötötték az új autóra szóló szerződést ennek beszámításával, s a cégnél kimúlt egy másik haszongép 340 000 kilométerrel. Helyére már másik példányt kell keresni, pedig szerintünk ez is szolgálhat legalább addig. Most már majd egy új gazdánál, sanszosan már másféle, az eddig viszonylag sok hosszú távú futás miatt nem feltétlenül jobb körülmények között.