Civil rendőrautó előtt mutatta meg, hogy ki a Jani, eltiltották

Záróvonalon és zebrán előzött száguldozás közben, így kapcsolták le a rendőrök

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rosszkor döntött a szabálytalan előzés mellett egy Renault Megane sofőrje Zalaegerszegen: íme az eset a mögötte haladó, álcázott rendőrautó szemszögéből.

Konkrétan egy álcázott járőrautó előtt haladt egy fekete Renault Megane december 19-én délután Zalaegerszegen, amikor mindenféle körültekintés nélkül, az egyenruhások előtt lépte át a záróvonalat és előzte meg a zebrán az előtte közlekedőt, miközben szemből még egy teherautó is érkezett. Ha mindez nem volna elég, a járművezető a megengedett 50 km/h helyett 75 km/órával hajtott. A tetten ért autóst az egyenruhások előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, ahol gyorsított eljárás keretében a szabálysértési hatóság két hónapra eltiltotta a járművezetéstől, valamint pénzbírsággal sújtotta. A gyorshajtás miatt közigazgatási bírságot szabtak ki vele szemben és négy közúti közlekedési előéleti ponttal is büntették.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “Civil rendőrautó előtt mutatta meg, hogy ki a Jani, eltiltották

Vélemény, hozzászólás?