A Citroën szerint félő, hogy megfizethetetlenné válnak az autók

Az elektromos autók korszaka túl drágává teheti az autókat rengeteg vevő számára a Citroën szerint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy elektromos autókat is gyártó márka hívta fel a figyelmet a villanyautók veszélyes, a piacon elérhető járműveket drágító hatására.

Ritka alkalom az, amikor egy autógyártó konkrét aggályt fogalmaz meg az elektromos autókkal kapcsolatban, az pedig még furcsább, ha egy márka éppen a legújabb villanymodelljének bemutatóján teszi ezt. Márpedig a Citroën pont az új ë-C4 X debütálását választotta, hogy szót emeljen az akkumulátoros autók egyik legfőbb problémájáról: a magas árukról.
Hirdetés
Arnaud Ribault, a márka európai vezetője az Autocar szerint így nyilatkozott: "Egy konkrét veszély, hogy az elektromosítás annyira megdrágította az autókat, hogy az embereknek nincs rá pénzük. Ez a veszély nem csak a Citroënre vonatkozik, hanem az összes autóra, mi pedig komolyan odafigyelünk erre." Ezt a Citroën be is bizonyíthatja majd az új ë-C4 X árazásával, ami egyelőre még nem érkezett meg, de állítólag nem sokkal kerül majd többe az ë-C4-től. Ahhoz, hogy a franciák elektromos autói még a viszonylag megfizethető árkategóriába essenek, a gyártó a gyártási költségeken igyekszik spórolni, ami kompenzálhatja az akkumulátorokhoz szükséges nyersanyagok magas árszintjét. Pierre Monferrini, a Citroën jövőbeli termékeiért felelős vezető szerint "nem az a cél, hogy a piacon elérhető legnagyobb akkumulátort kínálják, hanem hogy a leginkább megfizethető és a vásárlók igényeihez legközelebb álló akkumulátoruk legyen." A fenntarthatóság persze továbbra is egy alapvető szempont a Citroënnek, ezt képviseli az ë-C4 X is, de nem csupán az anyaghasználaton és a károsanyag-kibocsátáson múlik ez, hanem a megfizethetőségen is. A Citroën ebben a tekintetben kívánja megkülönböztetni magát a versenytársaktól, ehhez pedig az egyik lehetséges út a gyártási költségek csökkentése. Ezzel kapcsolatban viszont csak remélni tudjuk, hogy az innovatív funkciók, a biztonsági kiegészítők, vagy az anyaghasználat színvonala nem látja kárát az elektromosítás miatti spórolásnak, hiszen végső soron ebben az esetben is a vásárlók fizetik meg a felárat, csak nem pénzben, hanem a jobb minőségről való lemondás által. Az elkövetkező években ezek a kérdések még fontosabbá válnak, hiszen bő 10 év múlva az EU-ban jó eséllyel már nem lehet majd belsőégésű motorral szerelt autót újonnan vásárolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “A Citroën szerint félő, hogy megfizethetetlenné válnak az autók

Vélemény, hozzászólás?