A brit autósok harmada nem szeret vezetni

A többiek, a dugók és a benzinárak miatt utálják a vezetést

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy brit közlekedésbiztonsági szervezet legfrissebb kutatása kimutatta, hogy a britek jó része, az autóvezetők egyharmada már nem szeret vezetni. A megállapítás mellett az okokat is közlik.


Az IAM (Institute of Advanced Motorists) egy nonprofit szervezet, mely az Egyesült Királyság, valamint Írország területén tevékenykedik. 1956-ban alapították, több mint százezer taggal és kétszáz önkéntes helyi szervezettel rendelkezik. A szervezet fő célja, hogy csökkentse az egyesült királyságbeli és írországi halálos kimenetelű közúti baleseteket, ugyanakkor érdekes felméréseket készít a brit autóstársadalom állapotáról. Ilyen az utóbbi is, amelyben 2229 autóst faggattak vezetési szokásaikról, elsősorban arról, hogy szeretnek-e autót vezetni. A válaszok meglepték a tanulmány készítőit, hiszen egyharmaduk azt válaszolta, hogy nem, vagy már nem. A vezetni nem szeretők több mint fele (51 százalékuk) a magas üzemanyagárakkal magyarázta ezt, 41 százalékuk a folyamatos dugók és az elviselhetetlen forgalom miatt csömörlött meg, 28 százalékukat már nem boldogítja a volán, 25 százalékuknak meg nem marad ideje vezetni.
Hirdetés

A tanulmány továbbá megállapította, hogy a válaszadók 39 százaléka még mindig örömmel vezeti autóját, a kocsikázást egyfajta hobbinak tekinti, 33 százalékuk szeret autóval csavarogni, akár céltalanul is. A megkérdezettek fele (53 százalékuk) úgy véli, hogy jobban vezet a közlekedésben résztvevő többi sofőrnél, 45 százalékuk gondolja úgy, hogy kiváló sofőr. Hetvenhét százalékuk rendszeresen autózik a partnerével, ám a felmérés résztvevőinek a fele nem tud teljesen ellazulva vezetni, ha a partnerük az autóban ül. Az autósok hatvan százaléka úgy véli, hogy a többi autós a felelős a közlekedési hibákért, és azok magatartása okozza a baleseteket, illetve a többi autós miatt lesznek maguk is idegesek vezetés közben. A vezetést negatívan befolyásoló tényező még - igaz, kisebb mértékben - a rossz időjárás, valamint a megnövekedett kamionforgalom - a britek nagy része nem szeret kamionok között közlekedni.
Az IAM vezetője, Simon Best megérti az autósok ellenérzéseit a dugókkal és a magas árakkal szemben, de azt javasolja ugyanakkor a sofőröknek, hogy bátran fedezzék fel a brit tájakat, mert azok szépsége és izgalmas útjainak élménye megéri a fáradozást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “A brit autósok harmada nem szeret vezetni

  • 2017.10.29. at 15:54
    Permalink

    Dugóban araszolni szerintem senki sem szeret. Ha nagyon nagy a forgalom az sem az igazi.
    Én nagyon szeretek vezetni, de Budapesten csak gyérebb forgalom mellett és ott is főleg a külső kerületekben, ahol gyorsabban is lehet haladni baleseti kockázat nélkül. Egyébként városon kívül (országúton) sem nagy élvezet a megengedett sebességgel közlekedni. Abban sajnos nem sok élvezet van, főleg egy gyorsabb autóval.

Vélemény, hozzászólás?