A BMW és a Pop Art találkozása

Andy Warhol fél óra alatt pingálta ki ezt a BMW M1-et

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Leporolták a BMW és Andy Warhol közös hagyatékát.

Egészen 1975-re nyúlik vissza a BMW Art Car projektje, amelyben különböző modelljeiket híres művészek pingálják ki. Először egy 3.0 CSL kapott új köntöst Alexander Calder keze munkáját dicsérve, ám négy évvel később a bajorok nem mást kértek fel, mint a Pop Art legismertebb alakját, Andy Warholt. A művész nem tökölt sokat, fél óra alatt végzett az M1-es modellen, de a végeredmény egyáltalán nem kelt összecsapott hatást. Kimondottan vidám hangulatú lett az élénk színektől.
Ez az alkotás napjainkban vált negyven évessé, ezért megérdemelte, hogy leporolják és ezúttal egy fotóművész készített róla fantasztikus képeket. A fotókat Stephan Bauernek köszönhetjük, aki tavaly megnyert egy a BMW által szervezett közösségi médiában meghirdetett versenyt. Ezért esett rá a választás, hogy segítsen még inkább halhatatlanná tenni Andy Warhol alkotását egy elhagyatott kölni gyárban (mármint Köln városában) megfotózva azt.
Hirdetés
Aki pedig még nem ismerné az autót, röviden és tömören annyit érdemes róla tudni, hogy az M1 versenyváltozata, amelyet az FIA Group 4 szabályrendszere alapján építettek. Soros hathengeres, 3,5 literes motor hajtotta 470 lóerővel és ebből már sejthető, hogy a rajtszám sem csupán dizájnelem rajta. Arról tanúskodik, hogy indultak vele a Le Mans-i 24 órás versenyen, ahol 1979-ben, debütált.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “A BMW és a Pop Art találkozása

  • 2019.08.05. at 21:05
    Permalink

    Warhol egy zseni, ez a kocsi minden oldalról másik autónak hat, és bár úgy tűnik mintha random szórta volna rá a festéket, minden szögből jól is mutat.

    A bajorok tavaly dobtak össze egy tematikus tárlatot az Art Car sorozatnak a BMW Weltben ( http://egzostive.com/bmw-world-2018 ), kezdve az elsőkkel (az ún nagy négyessel, sőt a projektet életre hívó Hervé Pulain munkájával), összesen 7 verdát dobtak össze a látogatók számára.

Vélemény, hozzászólás?