883 kilométeres hatótávval érkeznek Európába a Lucid első autói

A Tesla-rivális Lucid a Dream Edition változatokkal kezd a kontinensünkön

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megérkeztek az első Lucid Air példányok Európába. A Dream Edition nem csak a típusból a leghosszabb, közel 900 kilométeres hatótávolsággal rendelkező változat, hanem jelenleg az Európai piacon elérhető hatótáv-bajnok is egyben.

Az Egyesült Államokban már befejeződött a Lucid Air Dream Edition kiszállítása, ám a mi kontinensünkre még csak most érkezik meg. A kétféle hajtással kapható különkiadás azonban nem csak a típuson belül különleges, a kontinens teljes autópiacán sem akad párja. A Dream Edition limitált széria "Range" változata 19 colos felnikkel ugyanis nem kevesebb, mint 883 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik a WLTP mérés alapján. Ráadásul nem is az ereje megvonásával érték el ezt a hatótávot, két villanymotorjával ugyanis 933 lóerős rendszerteljesítményre képes.
Hirdetés
A Dream Edition Performance azonban még erre is rátesz egy lapáttal, kétmotoros, összkerékhajtásos megoldása 1111 lóerőt tesz le az aszfaltra, így állórajtból 2,7 másodperc alatt éri el a 100 km/órát. Hatótávban sem marad el sokkal az arra kihegyezett párjától, WLTP szerint 861 kilométert tud megtenni egy töltéssel. Ha ez mégsem lenne elég, akkor mindkét változat 900 voltos rendszerre épül, így biztosan a villámtöltő teljesítménye fogja meghatározni a töltési időt, nem az autó lesz a gyengébb.
A Dream Edition alapára nagyjából 88 millió forintnak megfelelő 218 ezer euróról indult, ám már nem rendelhető, valóban limitált széria volt ugyanis. Helyette a Pure, a Touring és a Grand Touring felszereltségi szintek közül lehet választani, már akár egy villanymotorral, olcsóbban is. Jelenleg Magyarországon még nincs hivatalos hálózatuk, ám Ausztriában, Belgiumban, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Monacóban, Norvégiában, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban már tárt karokkal várják a rendelni vágyókat.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?