870 kg-mal jöhet az új Suzuki Swift Sport

Közel 200 kilóval lehet könnyebb a legerősebb Swift

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan idehaza is bemutatkozik a legújabb Suzuki Swift, amelyből ismét készül sportváltozat is. A legfrissebb jelentések szerint lényegesen könnyebb lesz, mint elődje.


Múlt hónapban Genfben volt az új Swift világpremierje, hamarosan idehaza is láthatjuk és próbálhatjuk. Az alapváltozatok mellett ebből a generációból is lesz Sport, amely jelentősen könnyebb lesz, mint elődje. A kifutó modell 1045 kg-ot nyom a mérlegen, az új változat pedig egyes források szerint 175 kg-mal lesz könnyebb, azaz 870 kg-os menetkész tömeggel érkezhet. A Vitara S-ben lévő 1,4 literes turbós blokk 140 lóerővel és 220 Nm forgatónyomatékkal bír. Ezekkel az adatokkal számolva

az 1 tonnára jutó teljesítmény 161 lóerő, amely egyezik a Toyota GT86 adataival.


Hirdetés

A Vitara S egyébként 10,2 másodperc alatt gyorsul nulláról százra, az új Swift Sport ezt a sprintet várhatóan kevesebb, mint 9 másodperc alatt teljesíti majd, végsebessége pedig 200 km/óra felett lesz. A sportos kisautóról egyelőre még nem érhető el hivatalos fotó, azt viszont lehet sejteni, hogy agresszívabb lökhárítót, hátsó légterelőt, nagyobb felniket és dupla kipufogót kap. Bemutatkozásának idejéről sincs még pontos információnk, nem kizárt azonban, hogy még az idei évben leleplezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

7 thoughts on “870 kg-mal jöhet az új Suzuki Swift Sport

  • 2017.10.27. at 20:00
    Permalink

    Csak megsúgom, hogyha ezek az adatok igazak, akkor nem kevesebb mint 9mp, hanem kevesebb 8mp alatt fog gyorsulni az új Swift Sport.
    Ezt a buta egyen szöveget nem tudom milyen sajtó anyagból vették, mert a másik oldalon is ezen a megfogalmazáson röhögtem. 🙂
    Mellesleg jegyzem meg, hogy a jelenlegi nehezebb szívó motoros 136 lovas is gyorsabban van fent 100-on 8mp-nél. 🙂
    Tehát az új a 7mp-et fogja közelíteni, ha alá nem is tud bemenni.

  • 2017.10.27. at 20:00
    Permalink

    Törésteszten kiderül, viszont azt mindenki elhiszi hogy egy 2szer olyan nehéz autóval való találkozáskor a könnyebb pattan le a nehezebbről sokkal intenzívebb irányváltást produkálva vagyis a kasztni lehet biztonságos de a fizika mondja meg hogy mivel szemben mennyire. Pl: Korábbi Audi Q7 Fiat 500 ütközésteszt bemutatja.

  • 2017.10.27. at 20:00
    Permalink

    Ha marad a lemez vastagsàg akkor nem lenne könnyebb mert bàrmelyik AHSS acèl sűrűsège megegyezik egy ötvözetlen biliacèl S235JR sűrűsègèvel, az előző Swiftben is 48% körül volt a nagyszilàrdsàgú ès ultranagyszilàrdsàgú acèlok aràny! Tehàt mivel ez sem könnyebb acèl ezèrt valószínűleg a keresztmetszett lett szűkebb! Egyèbként a komolyabb gyàrtóknàl 60
    -70% is szokott lenni a fejlett autóipari acèlok arànya! De ha egy gyàrtó komolyan súlyt akar csökkenteni akkor maradnak az aluminium ötvözetek mivel az alumínium sűrűsège cirka egyharmada az acèlènak! Aminek ugye nem olyan magas a szakítószilàrdsàga mint egy usibor vagy egy trip acélnak viszont a szakadàsi nyúlàsa nagyobb, ezèrt nagyon jól nyeli el a kinetikus energiàt!

  • 2017.10.27. at 20:00
    Permalink

    igen azt olvastam, valami 40% körüli, ami jó, gondolom. szóval nem vékonyítanak a lemez vastagságon? az marad csak a nagyszilárdságú miatt könnyebb…ugye. nade ha valami könnyebb, akkor a szerkezete is „lazább”, márha a lemez vastagság is ugyanaz feltételezzük. tényleg kíváncsi lennék, hogy törés ügyileg hogy muzsikál ez.
    a többiek miért nem raknak bele többet? ennyivel drágább vagy wtf…ha egy suzuki megteheti….

  • 2017.10.27. at 20:00
    Permalink

    csak kár, hogy ilyen ronda gnóm meg pici. pedig a 870kg nem tűnik rossznak, a motort nem tudjuk, hogy mi lesz benne az 1.4-es csak spekuláció, ha az lesz benne, plusz felextrázva a sport verzió, nem hinném, hogy 870 kg lesz, legyen 900 az hihetőbb egyébként, plusz beleül egy ember,plusz cuccok,plusz benzin akkor hirtelen 1000kg lesz a kocsi, ami nem vészes ettől függetlenül.
    De a kasztni törésre egyébként kíváncsi lennék (ha az elektromos hókuszpókuszokat nem nézzük), hogy mit fog fel amúgy ez a vékony lemez.

Vélemény, hozzászólás?