774 ezer forint kedvezményt ad a BMW az i3-ra

10 millió forint alatt hazavihető a BMW i3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mától pályázható a Nemzetgazdasági Minisztérium kedvezménye új villanyautó vásárlásához, és ehhez időzítve a BMW is megtette ajánlatát.

Néhány hete már tudjuk, hogy október 27-től lehet benyújtani pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium kedvezményére új villanyautó vásárlásához. A Volkswagen, a Kia és a Nissan, valamint a Peugeot és a Citroën már korábban bejelentették, hogy ők is kiegészítik az államilag adott összeget a maguk kedvezményével. Most pedig utolsóként a BMW is bejelentette, hogy 774 ezer forinttal csökkenti az i3 új, akár 300 kilométeres hatótávolságot kínáló változatának alapárát.
Hirdetés
Ez pedig azt jelenti, hogy míg eddig legkevesebb 11,88 millió forintért vihettünk haza egy új i3-at, a nagyobb kapacitású akkumulátoros változat pedig 12,264 millió forintba került, úgy mostantól - a 1,5 millió forintos állami kedvezménnyel együtt - már 9,99 millió forintért megcsíphető a BMW i3. Extrák rendelésével persze ez az összeg lényegesen emelkedhet, ám arra érdemes figyelni, hogy ha az extrákkal növelt listaár 15 millió forint fölé emelkedik, akkor nem vehető igénybe a 1,5 milliós állami támogatás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “774 ezer forint kedvezményt ad a BMW az i3-ra

Vélemény, hozzászólás?