Valódi jelenség az új Citroën C4
Kompakt modellkínálatával a Citroën idén 93 éves múltra tekint vissza és komoly változást hoz a legújabb, immár a hazai piacon is debütált C4 a történelembe: ez az első elektromos kompakt Citroën. Ahogy a márka arculata változott, akár csak az elmúlt két évtized során, úgy változott a világ is, de egy valami maradt, méghozzá az, hogy a Citroënnél nem engednek az extravaganciából.
Az új C4 valódi jelenség, ahogy a márka többi személyautója, úgy ez is nagyon más a kategóriájában, kirívó, megosztó és mindenképp érdekes.
Az új C4 crossoveres vonásokat kever hagyományos kompakt méretekkel és praktikummal, miközben a sportos, kupétetős megoldással kicsit be is áldoz az elődöknél megszokott felépítéshez képest. Ez a különlegesség, a forma, a felszabdalt lámpatestek mind kiemelik a tömegből az új C4-et, ami már hazánkban is rendelhető. Nézzük, mennyibe kerül és mit is ad az újdonság!
Már ismert vonásokkal és teljesen új részletekkel érkezett
Az osztott első fényszórók mindenképpen ledesek, ahogy a hátsók is, automata kapcsolásúak alapáron
A tavaly erősen gyengült forintárfolyam miatt mára minden új autó ára feltűnően magasra került. Ez okozhatta azt is, hogy az új C4 kompaktként is 7,399 millió forintról indul.
A benzin- és dízelmotoros kivitelekre jár 300 000 forint kedvezmény minden magánvásárlónak, így a kezdőár 7,099 millió forint.
A technikai részleteknél kezdve érdemes megjegyezni, hogy gyenge C4-es egyelőre nincs. Jelenleg 130 lóerős a belépőmodell is, az 1,2-es háromhengeres PureTech benzinmotorhoz pedig kérhető nyolcfokozatú automata váltó, melynek felára 700 000 forint, valamint van 155 lóerős kivitele, ehhez mindenképp automatát csatolnak. Dízelmotorral is kapható lesz a C4-es, ez a
PSA Stellantis csoport 1,5-ös gázolajos motorja első körben 130 lóerővel és szintén csak automata váltóval. Készül 100 lóerős 1,2-es benzines és 110 lóerős dízel is, ám ezek egyelőre nem szerepelnek a hazai kínálatban. Elektromos a kézifék, ledes a nappali menetfény elöl és hátul is, valamint a különleges formájú első fényszórók teljesen ledesek és automata kapcsolásúak már alapáron is. A távolsági fényszóró is lehet automata, vakításmentes, ez a Shine szinttől jár, valamint a Highway Driver Assist csomagban bármelyikhez megrendelhető.
Benzin- és dízelmotorral is készül, a belépők 130 lóerősek, a benzinesből 155 lóerős is elérhető
Hogy a Feel alapfelszereltség mennyire gazdag, jól mutatja a vezetéstámogató biztonsági felszereltségek listája. 6 légzsák mellett aktív sávtartó asszisztens, automata vészfékező rendszer, ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer, sebességtartó és -korlátozó automatika, éberségfigyelő rendszer, táblafelismerő és sebességhatárajánló-rendszer is jár hozzá. Feel és Feel Plus esetén ezt 125 000-ért fejleszthetjük éjszaka is aktív vészfékezővel és kibővített táblafelismerővel. A kereken egymillió forinttal magasabb áron, 8,4 millióról induló Shine esetében már holttérfigyelő és nem csak hátsó, de első parkolószenzorok is járnak. 160 000 forintért, vagy a Shine Plus esetében alapáron a Highway Driver Assist csomagban a fejlettebb sávban tartó rendszer is belekerülhet, azt pedig a sofőr maga állíthatja be, hogy a sávban hol tartsa az autót, bal oldalon, középen, vagy jobb oldalon. Erre a gyártó már 2-es szintű önvezetést ígér, ugyanis a holttérfigyelővel, távolságtartós, Stop&Go funkciós (távolságtartós, araszolásra is képes) tempomattal és vészfékezővel együttműködve viszonylag kevés utasítást vár el a sofőrtől bizonyos helyzetekben, azt leszámítva persze, hogy fogja a kormányt. 190 000 forintért az új C4 is képes magától beparkolni párhuzamosan és merőlegesen is, ám ez minden szinten feláras extra.
Utastere elegáns, temérdek pakolórekeszt ígér a gyártó, többféle színben is kérhető
Vastagabb tömésű, szövet-, vagy bőrkárpitos ülésekkel is kérhető, elöl fűtenek és masszíroznak is, ha megfizetjük
Kényelem szempontjából az egyik, ha nem a legfontosabb részlet az új C4-ben a márka progresszív hidraulikás futóműve.
A klasszikus adaptív futóművekhez képest jóval egyszerűbb és gondozásmentes megoldásról van szó, a lengéscsillapítók végállásait támogatták meg hidraulikus csillapítással, így a felkoppanás és a teljes kirugózáskori kopogásokat maximálisan megszüntették. Bár az árlistában "Első komfortfutómű..."-ként szerepel, mind a négy keréknél ezeket a lengéscsillapítókat alkalmazzák, méghozzá alapáron, így a márka által hirdetett "repülőszőnyeg-hatás" minden vásárló számára elérhető. Üléseinek tömései 15 milliméterrel vastagabb szivacsozást kaptak, mint a korábbi C4, valamint elektromos állításúak és masszázsfunkciósak is lehetnek, ez még a csúcsfelszereltséghez is 160 000 forintos extra. Shine Plus-on kívül szintén fizetni kell az ülésfűtésért (110 000 Ft), a kormányfűtésért pedig még annál is, ez 40 000 forintba kerül, ha viszont fűthető szélvédőt is kérünk akkor 100 000, vagy 210 000 forint a felár csomagban, felszereltségtől függően.
Vezetéstámogató rendszerekből bővelkedik alapáron, felárért 2-es szintű önvezetésre is képes, vagyis sávban tart és ügyel a távolságra az előttünk haladótól
Multimédia terén mindenképp 10 colos a központi kijelző és 5 colos monitor kerül a műszeregységbe, valamint már Feel Plus-tól jár a head-up display is, mely vezetésbiztonság terén is rengeteget jelent. A központi kijelzőn Apple CarPlay és Android Auto szolgáltatások is elérhetőek már alapáron, USB csatlakozóból az újabb C típusúból is kerül a C4-be. Online kapcsolat 160 000 forintért, vagy Feel Plus-tól alapáron érhető el, a vezeték nélküli telefontöltés pedig csomagban ad két USB csatlakozót hátra, Shine Plus esetén ez mind benne van már. A mobiltelefonos My Citroën alkalmazás is párosítható az új C4-hez, ebben a távoli helymeghatározás mellett fontosabb, hogy az elektromos verzió esetében a töltés és az előfűtés és hűtés is programozható. A márka fedélzeti kamerás rendszere, mely a C3-ban és a C5-ben már elérhető, most a C4-be is bekerült, 115 000 forintos felár minden felszereltségi szinten. Többféle színkombinációban érhető el a külső és a belső is, metálfényezés 225 000 forintos felárat jelent, melyhez 25 000 forintért vörös, vagy ezüst színcsomag választható, melyben apróbb díszítések színeit tudjuk változtatni. Utastér tekintetében is vidám árnyalatokból választhatunk, ám kék csak az elektromos, ë-C4 beltere lehet.
Az elektromos C4 hajtásáról egy 136 lóerős villanymotor gondoskodik, 350 kilométeres hatótávolságot ígér a gyártó
70%-os töltőkapacitásig az akkumulátorra 8 év, vagy 160 000 kilométer a garancia
Az elektromos C4 igazi különlegesség még a
PSA Stellantis csoporton belül is, a kompakt méretosztályban is kevés konkurenciája van egyelőre a piacon.
Akkumulátora 50 kWh-s, villanymotorja 136 lóerős és 260 Nm nyomatékú, hatótávolsága pedig 350 kilométer.
Fedélzeti töltőegysége alapáron 7,4 kW-os, mellyel a töltési idő 7,5 óra, ezért érdemes megvásárolni hozzá a 11 kW-os háromfázisú töltőegységet, úgy 5 óra a töltés idő, valamint 16 amperes konnektoros töltőkábel is rendelhető hozzá 65 000 forintért, amivel szintén időt spórolhatunk. Emellett az ë-C4 töltését 100 kW-os villámtöltőről is intézhetjük, mellyel 30 perc alatt elérheti a 80%-os töltöttségi szintet. Felszereltségét tekintve az ë-C4 Feel belépőszintje tartalmasabb, mint a belsőégésű motoros modelleké, benne van például a kibővített vészfékező rendszer. Az elektromos ë-C4 indulóára 12,999 millió forint, melyre 2,2 millió forint kedvezményt ad a hazai importőr, így 10,799 millió forintos kezdőárával még az állami támogatásra is jogosult a Feel belépőmodell, amire így még extrákat is pakolhatunk a 11 milliós küszöbig. Az új elektromos C4-et hamarosan ki is tudjuk próbálni, így bővebb vezetési tapasztalatokkal napokon belül érkezünk.
7,4 millióról indul listaáron, az elektromos C4 13-ról, utóbbihoz akkora a forgalmazói kedvezmény, hogy belefér az állami támogatás 11 milliós limitjébe is