5+1 tipp, amivel spórolhatsz az üzemanyag-költségeken

Ha ezeket a tanácsokat megfogadod, tutira csökken az autód fogyasztása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egekben az üzemanyagárak, ám van más válasz is, mint a hőbörgés, némi praktikával a magasabb árak mellett is csökkenthetjük a benzinkutakon hagyandó összeget.

Míg tavaly az olaj ára és így az üzemanyagoké is beesett, most amikor végre lehet mozogni, a kereslet bizony felverte az üzemanyagárakat is: a benziné a mai csökkentéssel együtt is 452 forintos átlagszinten jár a hazai töltőállomásokon, ami csupán az e hét szerda-csütörtök viszonylatban tapasztalt 456 forintos szintnél "mérsékeltebb", abszolút értékben magas. Hasonlóan sokat kell fizetni a gázolajért, átlagáron 447 forintot literenként. Ez mintegy 10%-kal magasabb szintet jelent, mint a tavaly ilyenkor tapasztaltak, ugyanakkor jó hír, hogy hasonló mértékű spórolást minden autóval elérhetünk, ha csak egy kicsit is megcélozzuk azt, hogy autónk fogyasszon kevesebbet. Fontos leszögezni, semmi extra kütyüről, adalékról nem beszélünk, csupán gyakorlatilag mindenki számára elérhető dolgokról, hozzáállásokról. Mire érdemes figyelni? Mutatjuk!
1. Tempó. Talán a legfontosabb, főként autópályán, hogy ne menjünk túl gyorsan, hiszen a fogyasztást jelentősen befolyásoló légellenállás is a sebességgel négyzetesen nő. Befolyásoló a levegő sűrűsége is, így tehát párás vagy esős időben már csak a fogyasztás (és persze a biztonság) miatt is érdemes visszafogni a tempót.

120 km/óra felett a legtöbb autóval akár literes fogyasztáskülönbséget okozhat minden egyes 10 km/órával magasabb tempó, s ne feledjük, a 130 km/óra nem a minimálisan elvárt, hanem a maximálisan engedélyezett a hazai autópályákon.

Ugyanakkor számos nyugat-európai országban vették már vissza ahhoz képest az engedélyezett sebességet, pontosan a fogyasztás és az emisszió csökkentése érdekében. Ráadásul az sem mellékes, hogy ha csak a 120 km/órás tempót célozzuk, akkor az jellemzően sokkal tartósabban autózható, mint a 130 km/órás, nem kell annyiszor lassítani, gyorsítani, ami extra energiabefektetés és fogyasztás, hiszen ne feledjük a fizikaórán tanultakat: a legkisebb energiabefektetést az egyenletes tempó tartása kívánja. Így nem csak benzinből, de például fékből is kevesebb fogy (persze a lassítások "hatékonyságát" is lehet javítani, ha akkor villanymotorral generátorüzemben töltünk egy akkumulátort, amiből később hajtani tudunk, de örökmozgót a veszteségek miatt így sem kapunk.) Tempónk tehát legyen józanul megválasztott és egyenletes, nem pedig halálos, mint a Cobra 11-ben.
Hirdetés
2. Tömeg. Ez is olyan, mint a tempó, minél nagyobb, annál inkább feljebb viszi a fogyasztást is. Na persze az autó tömege adott, az utasokat is nehéz és csaknem értelmetlen egy-egy út előtt koplalásra bírni, annak viszont igenis van értelme, hogy ne hurcibáljunk magunkkal fölösleges dolgokat az autóban. Például ne utaztassuk nyáron a téli külföldi utakkor sokszor elvárt hóláncot, pakoljunk ki minden egyéb fölösleges dolgot az autóból, akár a nem szükséges harmadik üléssort is, s ha például sárban autóztunk, azt is mossuk le (leginkább a kerekekről, de a kerékdobokból is), hiszen tudjuk, a sár is nehéz. 3. Légellenállás. A tempó kapcsán már érintett kérdés. Azon túl, hogy a sebességgel négyzetesen nő, az alaktényező és a levegő sűrűsége is befolyásolja alakulását. Nyilván sokat számít, ha egy autó alaktényezője jó, s ezért lehet sokkal jobb autópályás fogyasztást elérni egy Priusszal, mint mondjuk a - ráadásul kisebb és szűkebb - C-HR-rel, ugyanakkor ha lusták vagyunk, s fent hagyjuk a nem használt tetőcsomagtartót az autón, akkor - modelltől függetlenül - nem fogjuk tudni kihasználni a forma "tudását", amin bizony a fejlesztők a szélcsatornás elemzésekkel sok-sok időt dolgoztak. Nem csupán autópályán, akár országúti tempónál is

literes mértékű többletfogyasztást eredményezhet a fent hagyott tetőcsomagtartó, de akár deciket jelenthet az is, hogy megfelelő dísztárcsák vannak-e az autón, vagy csak a pőre felnik.

4. Gumiabroncsok. Vannak kifejezetten a fogyasztásra optimalizált abroncsok, ezek tudásáról az abroncscímkék és a gumitesztek is regélnek. Valóban érdemes foglalkozni a kérdéssel, ugyanis csupán az abroncsban is lehet akár 10 százaléknyi különbség. Persze nem csupán abroncsvásárláskor ajánlott a gumikra figyelni, hanem rendszeresen, mégpedig az állapotukon túl a nyomásukra. Egyrészt havi egy ellenőrzés mindenképp ajánlott, hiszen az alacsony guminyomás azon túl, hogy többletfogyasztást, extrém kopást is eredményez. Ugyanakkor arra is kell figyelni, hogy ha teljes terheléssel (teli utas és/vagy csomagtérrel) autózunk, akkor a guminyomást ehhez kell igazítani, úgy ugyanis az 1-2 személyes használatban megfelelő nyomás már alacsony lesz, s jönnek a már említett negatívumok.
Hirdetés
5. Időpontválasztás. Hasonlóan kardinális kérdés, mint a sebesség, viszont ellentétes módon. Ha ugyanis a legnagyobb csúcsban indulunk útnak, például péntek délután a Balatonra, vasárnap délután/este onnan a fővárosba, akkor bizony az lesz a problémánk, hogy nem fogunk tudni kellő tempóval, meg persze egyenletesen haladni, s ugyanez a probléma jellemzően a reggeli/esti órákban a nagyvárosokban is. Gondoljuk végig: biztosan akkor kell menjünk, ha igen, akkor biztosan autóval kell menjünk? Ha valamit épp időre, épp akkor kell szállítani, akár egy autót egy adott címre, akkor nyilván, de ellenkező esetben simán lehet, hogy tudunk "optimalizálni" - vagy az időn, vagy a közlekedési eszközön, hiszen a nagyvárosi autós átlagtempó sok esetben kerékpárral vagy akár még tömegközlekedéssel is hozható, igaz ahhoz, hogy utóbbi kaputól kapuig igaz legyen, már igen zsúfolt útszakaszok kellenek. +1. Az autó állapota. Nem nehéz belátni, az autó általános állapota, motorjának kopottsága, fékjeinek, csapágyainak szorulásmentessége mind-mind befolyásolja a fogyasztást is. Így aztán örök érvényű, s az egyre magasabb üzemanyagáraknál talán különösen igaz, hogy a karbantartáson nem érdemes spórolni. Igaz, sajnos nem csak az üzemanyagárak emelkedtek, hanem minden más is, így tehát az autók szervizelése sem lett olcsóbb. Ugyanakkor minél hamarabb megjavítunk egy-egy hibát az autóban, az annál kevesebb egyéb alkatrészre lesz hatással, szóval csakis ajánlani tudjuk. Hasonlóképp a fenti tanácsok megfogadását is, amelyek a pénztárcák visszafogott apasztása mellett egyszerre szolgálják a környezet szerényebb terhelését és a közlekedés biztonságának fokozását is - ezek össztársadalmi szinten ugyancsak komoly összegeket spórolhatnak meg.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “5+1 tipp, amivel spórolhatsz az üzemanyag-költségeken

Vélemény, hozzászólás?