50. születésnapját ünnepli a Petrányi Autó

Hogyan lett Škoda alkatrész üzletből az ország egyik legnagyobb vállalata?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy fű alatt működő Škoda alkatrész kereskedésnek indult, mára több márka hazai importőreként működnek, ezek közül néhány kizárólag náluk található meg. Az autóértékesítés mellett a Liszt Ferenc Repülőtéren is érdekeltek, más kontextusban.

50 év igen hosszú idő az autóiparban, elég csak belegondolni, fél évszázaddal ezelőtt milyen autók gurultak a magyar utakon. Azóta történt egy rendszerváltás, kinyílt a világ, és bő három évtizede már nem csak a keleti blokk autói érhetőek el kis hazánkban. A „nyugati” járművekre hatalmas kereslet alakult ki az 1990-es évek elején, ezt pedig idejekorán felismerte Petrányi István, és felesége, Piroska. A házaspár 1973-ban Škoda alkatrészek forgalmazásával kezdte a működését, majd a ’90-es években már használt autókkal foglalkoztak. Ekkoriban úgy döntöttek ideje szintet lépni, ezért megkeresték a Fordot, néhány héttel később pedig már meg is született a megállapodás, így 1992-ben megnyitották az amerikai gyártó hazai márkakereskedését.
Hirdetés
Hét évvel később már a második telephely is megnyílt az Üllői úton, mára pedig a Budaörsi úton is találkozni a Ford és a Petrányi névvel, persze nem csak autó, de alkatrész értékesítéssel is foglalkoznak, valamint márkaszervizeket is üzemeltetnek. Az évek alatt újabb irányba is nyitott a cég, hiszen 2011 óta a repülőtéren cirkáló járművek javítását kizárólagosan ők végzik.
Az újabb nagy lépést 2021 hozta el a Petrányi cégcsoport részére, ugyanis közel 30 éves fennállásuk során először bővítették a márkakínálatukat, így azóta nem csak Ford modellek, hanem Nissan, és a hazai piacon igencsak fiatalnak számító MG is megtalálható. Idén szintén bővült a kínálat, hiszen 2023-tól már Kia modellek is elérhetőek. Időközben a V8-as modellek felé is nyitott a vállalat, hiszen a Dodge egyetlen hivatalos hazai képviselete és márkaszervize szintén a Petrányi cégcsoporthoz tartozik, immár az alapítók fia, Petrányi Zoltán vezetése alatt.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?