Elsők között alkalmazták a Miuránál a középmotoros felépítést
Míg ma ritka szupersportkocsikat gyártó legendaként tekintünk a Lamborghinire, 1963-ban nagyjából olyan lázadó új márkaként jelent meg, mint pár éve a Tesla. A cégalapító, Ferruccio Lamborghini traktoralkatrész-kereskedő szintén elégedetlen volt az akkori autógyártók kínálatával, mivel a Ferrariknál szerényebb menetteljesítményű autókat nem találta elég gyorsnak. Viszont a Ferrari autóit túl spártainak tartotta, nem beszélve az alkatrészek minőségéről és a szervizszolgáltatásokról. Egy szép napon ezért úgy döntött, hogy saját vállalkozásban fog neki a számára megfelelő túraautó megvalósításához, ráadásul a masszív traktoralkatrészeket is jobb árréssel tudja eladni egy sportkocsiban, mint korábban. Így született meg a Lamborghini 350 GT.
A Miura 40-től skálázott sebességmérője szerint a Lamborghininél a haladás nyilván 40-nél kezdődik
Már a 350 GT-ben is V12-es, 270 lóerős motor dolgozott, amelyet a Miurával egy időben gyártott 400 GT-ben 3,9 literes V12-esre cseréltek. Ugyanezt a motort kapta, csak nem az ülések elé, hanem azok mögé és keresztben beépítve, az 1966-ban – Ferruccio Lamborghini 50. születésnapjának évében – debütált Miura is. A 400 GT-vel ellentétben szigorúan kétüléses sportkocsi prototípusa P400 jelöléssel készült, és nem is feltétlenül szántak neki komoly szerepet a Lamborghininél. Olyannyira, hogy a cégalapító kezdetben egyáltalán nem támogatta a projektet, mert ő az erős, mégis kényelmes GT-k híve volt, semmint a versenyautókhoz közel álló modelleké, amilyenek készítésében a Ferrari jeleskedett akkoriban.
Az 1965-ös Torinói Autószalonon még csak ennyit állított ki a Lamborghini a Miurából
A mérnökök szabadidejükben dolgoztak az ideális sportkocsi megvalósításán, és a fiatal márka számára már az is értéknek számított, ha megmutathatja, mire képes, s a P400 viszi a cég jó hírét szerte a világban. Ennek tudatában bólintott rá az alapító a P400-ra, amely kora leggyorsabb utcai autójaként debütált az 1966-os Genfi Autószalonon. Ez már csak azért sem meglepő, mert alkotói – Gian Paolo Dallara, Paolo Stanzani és Bob Wallace – valóban egy közúti versenyautót álmodtak és valósítottak meg. A Genfben kiállított prototípusba ugyan nem került bele a motor, de így is hatalmas sikert aratott, elismerést szerzett tervezőinek és a Lamborghininek egyaránt.
A Bertone stúdióban Marcello Gandini (középen) rajzolta meg a Miura vonalait. Tőle balra Gian Paolo Dallara, jobbra pedig Paolo Stanzani
A genfi siker megpecsételte a Miura sorsát, eldőlt, hogy gyártásba kerül. A cégalapító nevezte el a típust a legádázabb bika után, mindenféle indoklás nélkül. Persze különösebb magyarázatra nem szorul az eset, figyelembe véve, hogy a végtelenül határozott Ferruccio Lamborghini, aki mindig tudta mit akart és következetesen véghez is vitte akaratát, április 28-án, a Bika jegyében született. A Miura ismertségén sokat lendített filmes karriere Az olasz meló című filmben, 1969-ben. Eddig készült a Miura első változata, amelyben a 400 GT 3,9 literes V12-es motorja 350 lóerőt és 355 newtonmétert közvetített a hátsó kerekekre, ötfokozatú ZF váltón keresztül.
A Miurában keresztbe fordítva építették a motort az ülések mögé
A 4,36 méter hosszú,
acélvázas, elöl és hátul alumínium karosszériaelemeket is viselő Miura 1969-ig 1125 kilós saját tömege később 1298 kilogrammra nőtt. Már az alap P400 is körülbelül 7 másodperc alatt teljesítette a 0-100-as sprintet és 270 feletti végsebességet is elért. 275 darab P400-as Miura legyártása után, 1969-től készült a P400 S, 20 lóerővel erősebb, azaz immár 370 lóerős, 388 newtonméter nyomatékú motorral, 285-ös végsebességgel, alapáron motoros ablakokkal és felárért akár légkondicionálóval. Ebből az 1971 márciusáig gyártott változatból 338 példány készült, többek között Frank Sinatrának és Miles Davisnek is. Még izmosabb, 385 lóerős és akár 300-as tempóra is képes volt az 1973-ig kínált P400 SV, amelyből 150 darab készült, extraként akár difizárral.
A Miura P400 SV változatát „szempilla” nélküli első fényszórói, eltérő hátsó lámpái és szélesebb hátsó kerekei is megkülönböztetik a korábbiaktól
1970-ben Bob Wallace még többet igyekezett kihozni a Miurából, hogy igazi versenyautóként is megállja a helyét. Ez a prototípus a Jota utónevet kapta, és az acél karosszéria és futóműalkatrészek alumíniumra cserélésével jelentős tömegcsökkenést sikerült elérni. Valamint többek között a megnövelt sűrítés, az elektromos gyújtás és a módosított kipufogórendszer jóvoltából a motor 440 lóerőt adott le 8800-as fordulaton. Hosszas tesztelés után végül ez a példány is eladósorba került, majd egy balesetben porig égett 1971-ben. Sorozatgyártású típusból viszont később építettek még ilyen változatot a lelkes gyűjtők.
Ilyen lehetett az eredeti Miura Jota
Csupán egyetlen példányban létezik a gyárilag tető nélkül készült Miura Roadster tanulmány
A Jotánál kevésbé radikális „gyári tuningja” a Miurának az SV/J változat, amelyből összesen 7 darab készült 1973-ig, s ebből a legtöbb utólag átépített modell. A Miura gyártásának befejezésével is kigördült még egy P400 SV/J a Lamborghinitől, illetve kis tuningcégek utólag is átépítettek néhány SV-t. A Miurák közül mára e ritka SV/J modellek a legdrágábbak, aukciókon 1,9 millió dolláros – bő 563 millió forintos – összegnél jár az áruk. Még ezeknél is ritkább az 1968-ban csupán egyetlen példányban készült nyitott tetős Miura, amely a mai napig megmaradt. Ugyanakkor néhány utólagos átalakítás eredményeként is készült nyitott tetős Miura, de nem a Lamborghininél.
A 2006-os Miura tanulmány is egyszeri és megismételhetetlen
Szintén utólagos átépítés eredménye a Lamborghini standján 1981-ben kiállított Miura „tanulmány”, amely a márka svájci importőrénél csupán bemutatóautóként készült. A kiállítást követően új tulajdonosa visszaalakíttatta az autót, pontosabban nyitott tetős maradt, de lekerült róla a hátsó szárny. Ezenkívül 2006-ban, már a jelenlegi Volkswagen tulajdonlás időszakában is készült egy „retro” Miura tanulmányautó, amelyet Walter de Silva készített a típus 40. születésnapja alkalmából. A cég vezetői már akkor határozottan kijelentették, hogy nem kerül sorozatgyártásba semmilyen múltidéző Lamborghini. A Miura megjelenésének 50. évfordulóját persze alaposan megünnepelték és a Miura megálmodói is részt vettek a megemlékezésen.
Retro tanulmány helyett az 50 példányban készülő Aventador Miura Homage modellel ünnepelte a Lamborghini a Miura 50 éves születésnapját
Az elmúlt tizen év BMW-iből ami ilyen “klasszikus” lesz az a Z8 (ha már nem az).
Igen, van belőle több is Magyarországon. Kisebb csoda.
Kb. egy éve a Parkoló Parádén láttam először és lehet hogy utoljára Montrealt, fekete, bézs belsővel. Nézegettem vagy negyed óráig, ezek után a mély hangon bömböltetett tuning M6-ot 1 perc alatt meguntam…
Sőt most nézem még egy csomó más autót is amit imádok, köztük az Alfa Montrealt.
Hehe. Utánanéztem gyorsan, és mindkét autót ugyanaz a személy, Marcello Gandini tervezte. 🙂
Ez egy gyönyörű autó. Lehet Bertone miatt. Ferrariból is nekem pl pont a Dino tetszik amit szintén ő tervezett. (Az összes többi Pininfarina.) Meseszép vonalai vannak.
Azt elhiszem hogy tetszik hiszen a hengerek száma TIZENKETTŐ!
De viccen kívül lehet hogy a forgalomban használhatatlannak tűnő Countach helyett inkább ez kéne…
C s o d a s z é p ! Imádom ezt az autót.