5 ütőkártya a plug-in hybrid Mini Countryman kapcsán

Elég meggyőző lett a Mini Countryman SE All4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kezdem egyre jobban megkedvelni a PHEV modelleket, pedig lassan értelmetlenné teszik őket a tisztán villanyhajtású autók. Ám a Mini Countrymanből még nincs ilyen változat. Megéri hát a PHEV?

1. A körítés
Nyugodtan lehet vitatkozni a kijelentésemmel, de szerintem a szabadidő-autók között a Countryman az egyik legegyedibb megjelenésű. Méretei sem túlzóak, persze csak akkor, ha nem egy háromajtós Cooperhez mérjük. Az SE névre keresztelt, konnektoros hibridet jellemző részletek pedig nem rontanak az összképen. Sárga színben pompázik az S betű a méhsejtmintás hűtőrácson. Ami persze fekete, így kimondottan jól passzol hozzá a sárga. Hátul szintén ugyanebben a színben tűnik fel az S-jelzés, ezen kívül minden ugyanolyan, mint a több Countrymanen. Vagyis nem, elnézést, megfeledkeztem az „áramtankoló nyílásról”. Ez is kapott némi sárga árnyalatot és egy stilizált E betűt, utalva az elektromosságra. Ötletes, stílusos megoldás. Na, de ezen kívül már tényleg minden olyan, mint a frissített Countryman családon. Az új első lökhárítók dögösre sikeredtek az oldalsó légbeömlőkkel, hátul pedig megjelent a brit lobogó a lámpabúrákban, ami aztán végképp egyedi hangulatot kölcsönöz az autónak.
2. Digitalizáció és belbecs
Ezt a két fogalmat most egybemosom, ugyanis egy bizonyos ponton mindenképp szüksége van a Countrymannek a sok kis utastéri gegre, hogy elfeledtessen valamit. Méghozzá a digitális műszeregységet. Amivel persze nincs semmi baj, tökéletesen szolgál. Jól leolvasható, ráadásul az ovális formájával igyekszik belesimulni a műszerfal körzővel rajzolt kompániájába. Ugyanakkor, ha visszagondolok a kerek műszerekre, amiket váltott, azért támad némi hiányérzetem. Habár meglehet, csak én kezdek „túl koros” lenni ahhoz, hogy elengedjem a jól bevált formákat. Persze a digitalizáció nem csak itt érhető tetten. Az infotainment rendszer okostelefon kompatibilis, az autóhoz pedig külön applikáció is jár, amellyel távolról is eléred az autót, lekérhetsz róla információkat, és időzítheted a töltést és a klímaberendezés működését. Ha mondjuk nem akarsz nyáron (ó legyen már nyár… erre még visszatérek) az első pillanatokban belesülni az egyébként rendkívül kényelmes, fekete bőrfotelekbe. Amelyekről nem maradt le a brit lobogó. Egyik oldalukon kis bőrbiléta, a másikon apró gombocska hirdeti a német autó angolságát, akarom mondani britségét. A Union Jack (ejtsd: junion dzsek) megjelenik még a fejtámlákon és a kormánykerék egyik küllőjén is, szóval nem szerénykedtek az autó identitásának jelzésével.
Hirdetés
3. Villanyhajtás
Ha már városi terepjárónak is csúfoljuk a szabadidő-autókat, akkor adja magát, hogy korunkban nem maradhat villanyhajtás nélkül egy ilyen modell. Sőt, városi életmódhoz kimondottan passzol ez a hajtáslánc. Ami egészen pontosan az 1,5 literes, háromhengeres benzinmotor és egy villanymotor házasságából született. Tisztán villanymotoros hatótávolsága a gyári adat szerint 47-52 kilométer között alakul. Nekem nem sikerült ezt hozni, de simán elhiszem neki, hogy tudja. Nálam ugyanis pont akkor járt, amikor a hőmérséklet még nappal se nagyon emelkedett fagypont fölé, így nem akartam kínozni magamat, hogy kipróbáljam fűtés nélkül mennyire tudom kimaxolni a villany hatótávot (ezért óhajtottam annyira fentebb a nyarat). Szóval szépen kényelmesen, jól befűtve az utasteret 42 kilométer volt a maximum, amit tudott. Ez sem rossz, napi ingázásnál megoldható vele, hogy emissziómentesen közlekedjen a városban. A teljes tesztátlag pedig, sok töltéssel 2,8 liter/100 kilométerre alakult vegyes használatban. Külön gombot is szenteltek a középkonzolon a villanyautós beállításoknak, szóval lehet akár tartalékolni is az energiát. Vagy épp gyorsan elfogyasztani a Sport móddal, de ez már a következő pont lesz. 4. Vezetési élmény
Fúúú, hogy ez mennyire elcsépelt fogalom, de mégis szót kell ejteni róla, mert ebben a Mini mindig is tudott nagyot alkotni. És nem felejtették ezt el a 220 lóerő rendszerteljesítményű plug-in hybrid esetében sem. Az akkupakknál még a tömegközéppont is lejjebb került, ami a tömegnövekedés ellenére pozitív hatást gyakorol az élményre. Szerencsére a háromhengeres motor sem kerreg túlságosan kávédaráló hangon, amikor úgy rendesen odalépünk neki egy hegyi szakaszon, de ha csúnya hangja lenne, az sem érdekelne.

Mert kanyarról-kanyarra fűzni egészen remek élmény, nem akar leesni az ívről, pont annyit izeg-mozog a tempós kanyarokban, ami még nem félelmetes. JCW élményfaktort ne várjatok tőle, de az ínyencek az SE tudását is értékelni fogják.

Aztán ott van még az összkerékhajtása is, amit terepen szerettem volna kicsit jobban vallatni. Ám a havas-jeges-lefagyott földutakba végül csak belekóstoltam, inamba szállt bátorságom okán. Majd’ elfelejtettem, az akkupakk 9,6 kilowattórás. Utcai töltőoszlopról 3,6 kilowattal töltött, nem egész három óra alatt fullra szívta magát, 230 voltos otthoni konnektorból pedig 5-6 órát kellett rá várni. 5. Zöld rendszám
Még kaphat zöld rendszámot, ami a költségek terén némi könnyebbséget jelent az adókedvezmények miatt, ám az ingyenes parkolással jelenleg nem domborít különlegeset, egészen addig, amíg nem születik végre valami józan döntés ez ügyben. Na, meg erősen zörög az a haraszt, amely szerint hamarosan új regulák jönnek zöld rendszám terén. Akkor pedig nem biztos, hogy tovább élvezheti a kiváltságokat a Mini Countryman SE ALL4, szóval most kell lecsapni rá. Azoknak, akiknek ott pihen a pénztárcájában a minimum 12,3 millió forint, ami többek között az egyedibb megjelenést szolgáló Mini Yours csomaggal, vezetősegédekkel és kényelmi extrákkal simán 16 millió forint környékére lőhető.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Zöld rendszám, tisztán villanyhajtás lehetősége, vezetési élmény
Negatív
Kisebb csomagtér, az analógnál kevésébé fantáziadús a digitális műszeregység
Árak
Tesztmodell alapára
12 300 000 Ft (2021.01.24.)
Tesztautó ára
15 714 400 Ft (2021.01.24.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Teljesítmény:
162 kW (220 LE) 5000-5500 1/min-nél
Nyomaték:
220 Nm 1500-3800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,8 s
Végsebesség:
196 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,7-2,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4297 mm
Szélesség:
1822 mm
Magasság:
1557 mm
Saját tömeg:
1715 kg
Össztömeg:
2270 kg
Tengelytáv:
2670 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
405-1275 l
Belső szélesség elöl:
1440 mm
Belső szélesség hátul:
1420 mm
Belmagasság elöl:
930-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-580 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1240 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
720 mm
Csomagtér hossza:
800 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
700 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (benzin)
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1499 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú automata
Nyomaték:
220 Nm 1500-3800 1/min-nél
Teljesítmény:
162 kW (220 LE) 5000-5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
196 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6,8 s
CO2-kibocsátás:
39-47 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,7-2,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
2,8 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?