Villanyautó 5 millió forintért, 265 kilométeres hatótávval, légkondicionálóval! Ez az, amire vártunk, ami a többi márka használt példányainak árát is leverheti, igaz, erre a velük rendelkezők aligha vártak...
Már nem kérdés, a Skoda megcsinálta a nép villanyautóját! A Volkswagen up! alapú CITIGOe iV kapcsán korábban is voltak arról információk, hogy remek vételárral érkezik. Miután tudtuk már csehországi és németországi alapárát, sejthető volt, hogy a hazai, a vételár 21%-át kitevő, maximálisan 1,5 millió forintos állami támogatással akár 5 millió forintnál is olcsóbb lehet, de igazán csak most örülhetünk. Még úgy is, hogy a végül az 5 millió forint alatti vételár éppen nem jött össze, de azért majdnem.
A CITIGOe iV gyakorlatilag olcsóbb lesz, mint amennyiért a fele akkora hatótávot adó Volkswagen e-up!-ok fiatal használt (és akár új) példányait kínálják
A márka konfigurátora szerint a CITIGOe iV a sok más mellett már légkondicionálót, DAB rádióvevőt és Bluetooth kihangosítót, sávtartót valamint elektromos első ablakokat és távirányítós központi zárt is adó Ambition ellátmánnyal 6 549 390 forinttól kapható, azaz az
állami kedvezménnyel 5 174 018 forinttól hazavihető.
Listaáron, a márka saját finanszírozása esetén pedig még olcsóbb, árát éppen 5 millió forint alá tolták. Ezért a pénzért nem mellesleg a CCS csatlakozós villámtölthetőség, a 7,2 kW-os AC tölthetőség, a 10 A-s hálózati töltő és a Type2-es töltőkábel is jár, valamint a 36,8 kWh-s lítium-ion akkumulátor, amivel 265 kilométer a WLTP ciklus szerinti, azaz meglehetősen valós hatótáv. Ez gyakorlatilag minden eddiginél jobb ajánlat a piacon, nem mellesleg a CITIGOe iV minden idők legolcsóbb teljes értékű villanyautója, így hatalmasat dobhat az elektromobilitás terjedésén.
Közel 12,5 millió forinttól kapható a konnektoros, 218 lóerős, de 60 kilométeres emissziómentes hatótávra is képes Superb iV
A teljesen elektromos miniautó mellett a Superb iV, azaz konnektoros hibrid változatát is beárazta a Skoda, a belépő Ambition szinten 12 486 640 forint a benzines-elektromos, 218 lóerős rendszerteljesítményű és 60 kilométeres emissziómentes hatótávjával bőségesen zöld rendszámot érdemlő ötajtós alapára, míg kombiként 12 833 350 forinttól érhető el.