480 lóerős BMW M2 az Alpha-N Performancetől
Az Alpha-N máris alakítaná a BMW M2-est
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Csak néhány hete mutatták be, az Alpha-N Performance csapata máris szeretne hozzányúlni a bajorok vadiúj sport kupéjához, a BMW M2-höz.
Természetesen most is egy német tuningcégről van szó, az autós kultúra virágzik náluk. Még sokat kell várni a legelső, nemrégiben bemutatkozott M2-re, de ez sem állította meg a tunercsapatot, hogy bemutassák, milyennek képzelik el az M2-esre épülő programjukat és M2-RS-nek nevezett fejlesztéscsomagjukat, ami a gyári 370 lóerőről, 480 lóerőre húzza a 3,0 literes, hathengeres turbómotort. Ezt a teljesítményugrást chiptuning segítségével, valamint vízbefecskendező rendszer beépítésével érték el. A teljesítménynövelésnek köszönhetően a 0-100-as sprint jó eséllyel kevesebb lesz, mint a gyári M2 4,5 másodperces ideje, amit a hatsebességes manuális váltóval értek el (4,3 mp a hétsebességes DCT-vel). A BMW által telepített sebességlimiter 250 km/óránál szabályozta eddig a kupét, de az Alpha-N Performance valószínű ezt is eltávolítja majd, hogy kihozzák az autó igazi teljesítményét.
Egy egészséges erőnövelésen kívül, az M2 kaphat egy állítható spirálrugós felfüggesztést és egy aerodinamikailag jobb, szénszálas bodykittet, ami többek között egy négy pozícióba állítható hátsó szárnyat és szénszálas tetőt is tartalmaz. A német tuningcég nem ismeretlen a Rennsport, azaz a gyorsaságivilágban sem. Talán ennek köszönhető, hogy szeretnének egy Clusbsport változatot is, amiben könnyített kagylóülések és fél vagy teljes bukócsövezés is lehet, valamint 19 colos OZ Superforgiata felniken futna, amiket elöl 245/35R19, hátul 265/35R19 gumik vennének körül.
Mint már korábban írtam, keresd fel a területileg illetékes pszichiátriai gondozót, s vizsgáltasd ki magadat! Mint már a mesterednek is javasoltam, írj levelet a szerkesztőségnek, s kérdezd meg tőlük hogy egy személy vagyunk-e? Tudok ők látják az IP címeket…. . Látatlanba nem tudlak s nem is akarlak diagnosztizálni, de így a paranoid szkizoid tünetegyüttesre voksolnék a te esetedben!
Nem adom meg neki ezt az örömöt! 😀
A komment mező most fog átcsapni anyázásba [b]csalfaromeo[/b] „jóvoltából”.
Mentes vízzel a kezemben nézem.
Te már csak tudod, milyen valakivel összegabalyodni…hiszen Kempivel egy test, egy szív, egy lélek – és ami a legnagyobb baj – egy agy vagytok. Kb. ilyen jellegű választ vártam tőled – semmitmondó, mint te magad/ti magatok:)
Szaladj gyorsan csipa gyerek, csak el ne ess közben! Aztán nehogy egymásba habarodjatok 20 dioptria fiammal, azt már tényleg nem bírná el ez az oldal. 😀
Hol vannak a Prius, a Prius+, a hibrid Yaris, a Nissan Juke Nismo, az MX-5 (és még sorolhatnám) európai riválisai? Kezdj el regélni!
s3000 kolléga olyan jóízűen falatozik, és is kedvet kaptam hozzá – kiszaladok a konyhába egy kis chipsért, addig törd a fejed a válaszon:)
Hát ha ilyen rusnyaságokat eszel, akkor nincs min csodálkozni. A fene gusztusodat…. 😀
Ezt nem a BMW csinálta, hanem egy tuningcég…de nyugodtan táplálj hamis illúziókat. Naponta látjuk, hogy ebben No.1 vagy:)
Hogy a francba sikerült átugranod azt a kerítést?:)
mindenesetre hasonlít rá 😀
pfej, most kajáltam b@szod 😀 hát ez mi az isten
Amit erről rajzoltak:
[url]https://www.google.hu/search?q=ronda+halak&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0CCcQsARqFQoTCIi-rIai4MgCFUkQLAodnBwCTA&biw=1280&bih=887#imgrc=JUwhicpR0isdvM%3A[/url]
itt >>
http://navigator.medija.hu/cikk/15625/145241_k1.jpg
;]]]]]
Hol vannak a japán riválisok??? A BMW most is igen magasra tette a mércét!