440 000 forint az új Nissan Qashqai felára a régihez mérten

Van ára a februárban érkező új Nissan Qashqai-nak: 5 490 000 forinttól rendelhető

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Másfél héttel bemutatkozása után már publikus az új Nissan Qashqai alapára: 5 490 000 forinttól kapható a piacra jövőre érkező crossover.

Másfél héttel ezelőtt hosszas dobpergetés után mutatkozott be a Nissan Qashqai második generációja. Nem meglepő a felhajtás, hiszen a márka legnagyobb példányszámban értékesített, még a vártnál is nagyobb sikert hozó modelljéről van szó, mely 2007-es megjelenése óta több mint 2 millió példányban kelt el.
Noha a második nemzedék első tagjai csak februárban érkeznek majd a szalonokba, az újdonság alapára már most ismert, hogy aki esetleg már most, az első fotók és információk alapján e modell mellett döntene, az már most leadhassa rendelését.

Mennyi az annyi? A szokás szerint Visia, Acenta és Tekna ellátmányokkal érkező új Qashqai belépője, azaz az 1,2 literes, turbós (DIG-T, 115 LE) Visia 5 490 000 forinttól rendelhető akár már most, november közepén. Már ez a kivitel is alapáron tartalmazza a légkondicionálót, a Bluetooth kihangosítót, a visszagurulás-gátlót, s a műszerpaneljének közepére épített 5 colos színes HD kijelzőt. Biztonsági funkciókban sincs hiány: hat légzsák, ESP, guminyomás-szenzor, valamint sebességhatárolós tempomat is van a bázisverzióban. Utóbbi persze legalább annyira kényelmi, mint biztonsági felszerelés.
Hirdetés
Az új Nissan Qashqai alapárai (Ft)
Visia Acenta Tekna
1.2 DIG-T 5 490 000 5 990 000 7 080 000
1.5 dCi (110 LE) 6 280 000 6 780 000 7 870 000
1.6 dCi (130 LE) 6 690 000 7 190 000 8 280 000
1.6 dCi Xtronic aut. (130 LE) 7 290 000 7 790 000 8 880 000
1.6 dCi All mode 4x4 (130 LE) 7 440 000 7 940 000 9 030 000
A második, azaz az Acenta lépcsőben már bőrhuzatos a kormánykerék és a váltógomb, kétzónás és automata a légkondicionáló, 17 colos és könnyűfém a felni, a csomagtérpadló pedig rakosgatható, a gyártó szavaival élve multifunkciós. Itt már van ködfényszóró is, automata a reflektor, esőszenzoros az ablaktörlő.
A Visia és az Acenta esetén feláras csomagként lesz elérhető a "Nissan Aktív Biztonsági Pajzs Csomag", ami a ráfutásos baleseti helyzetekre és sávelhagyásra figyelmeztetést, a holttérszenzort, az első-hátsó parkolóradart, valamint a közúti jelzések felismerését és műszerfalra vetítését, valamint az elektrokróm visszapillantó tükröt is tartalmazza.
Utóbbi csomag alapáras a csúcsfelszereltségű Tekna esetén. Ott továbbá a szegmensben újdonságnak számító tételek is megjelennek. Ilyen a Bi-LED, azaz teljes egészében diódás fényszórópár. Ülései részben bőrözöttek, fűthetők, kerekei 19 colos könnyűfémek. Teteje átlátszó, kulcsa intelligens, zsebben hordható. Parkolni első és hátsó radar, valamint 7 colos érintőképernyőre vetítő, 360 fokos képet adó kamerarendszer segít. Utóbbihoz jár a Nissan Connect legújabb verziója is. A hifi DAB digitális tuneres és természetesen okostelefon-integráció is van, így akár arról is szólhat a zene, természetesen Bluetooth kapcsolaton keresztül is. A motorpaletta a múlt héten ismertetett, bár benzinesből egyelőre csak az 1,2 literes, turbós alapverzió rendelhető, az 1,6 literes, 150 lóerős - szintén turbós - még nem. Dízelből az 1.5 dCi 110, az 1.6 dci 130 lóerővel választható. A váltók alapesetben mind hatsebességesek, automata egyelőre az 1.6 dCi esetén választható, összkerékhajtással szintén csakis az kérhető. A vegyes fogyasztási értékek a paletta egészén 3,8-5,6 liter közöttiek.
Az új Nissan Qashqai rendelhető extrái (Ft)
Visia Acenta Tekna
Biztonsági csomag 150 000 150 000 S
Nissan Connect (navigáció és tolatókamera) - 350 000 S
Fűthető szélvédő - - 60 000
Világos Alcantara üléskárpit - - 60 000
Bőr ülések - - 180 000
Metálfényezés 130 000 130 000 130 000
5év/150 000 km garancia 143 600 143 600 143 600

A kifutó első Qashqai-hoz mérten már csak utóbbi, azaz a szerényebb étvágy miatt, de persze a prémiumosabb utastér, a régiénél jobb értéktartás okán is érdemesebb lehet az ahhoz mérten 440 000 forintos felárral kínált új verziót választani. Persze megjegyezzük, hogy sanszosan lesz olyan kifuttatási akció is, amely által a leköszönő Qashqai is kellően vonzó lehet. Hogy maga a modell sokak számára vonzó, azt mutatja, hogy októberig még a leköszönő generáció is a piac nyolcadik legnépszerűbb modelljének bizonyult. Volt már jobb helyen is, s a Nissan nyilván bízik is abban, hogy lesz is még a második generáció által.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “440 000 forint az új Nissan Qashqai felára a régihez mérten

  • 2017.10.29. at 20:26
    Permalink

    „Itt már van [u]ködfényszóró[/u] is, automata a reflektor, [u]esőszenzoros az ablaktörlő[/u] A biztonsági berendezések sorát tovább bővítik az [u]első ködlámpák[/u], az automata távolságifényszóró-kapcsolás és az [u]esőérzékelő ablaktörlők[/u].”
    Ezek nem ismétlések?: ködfényszóró = első ködlámpák, esőszenzoros az ablaktörlő = esőérzékelő ablaktörlők.

    Egyébként árban a konkurenciával szinten van, az Acenta 1.6 dCi jó választás, igaz már egy kisebb panellakás árában van.
    Az 1.6-os dízel talán a legjobb motor ebben a méretben.
    Vicces a „143 ezerért adok még + 2 év garanciát” hozzáállás.
    Csak plusz pénzért merik vállalni, hogy nem esik szét 5 év alatt? Ez aztán a bizalomépítés!

Vélemény, hozzászólás?