40 éves a világ első öthengeres autója, a Mercedes 240D 3.0

1974-ben a világ leggyorsabb és legerősebb dízel személyautója még csak 80 lóerős volt, a végsebessége meg nem volt több 148 km/h-nál. Hogy ez szánalmas lenne? Egyáltalán nem, sőt még ma is érdekes darab a Mercedes-Benz 240D 3.0, a világ első öthengeres dízelje. A sorötös motorokról inkább az Audira asszociál az ember, hiszen ők óriási tételben adták el a 2.5-ös TDI-ket, meg ne felejtsük el az ur-quattro turbós motorját, aminek késői leszármazottja hajtja a mai TT RS-eket is. Az elsőség mégis a Mercedesé, ők tíz éven át (nem számítva a 300GD terepjárót) építették személyautóikba ezt a 3 literest.

1974-ben már túl volt karrierje nagyján a mai E-osztály elődje, a W114/W115-ös széria. 1968-ban mutatkozott be, a dupla típusszámmal a négy és a hathengeres motorokat különböztették meg. A W114 kód alatt futott a 230-as, a 250-es és a 280-as nagy, hathengeres benzines. Ezek az 1973-as modellfrissítés előtt dupla lökhárítójukról voltak messziről felismerhetőek. A gyakoribb W115 szériába a 200-as és a 220-as benzines tartozott, meg a dízelek: 200D, 220D és 240D típusjelzéssel. A most 40 éves 240D 3.0, a világ első öthengeres dízel személyautója is W115-ös kódon készült, hiszen kevesebb, mint hathengeres. A modellfrissítés szült még két fura típusnevet; az új 2.3-as modell 230.4 néven készült az ugyanekkora régi hathengeres meg 230.6 lett.

Az állólámpásnak, vagy pernyolcasnak is becézett állólámpás modellsorozat sokat változott karrierje során. A félidős faceliftkor elvesztette a kürtgyűrűs kormányt és az elefántfüles ablakot, de kapott műanyagközepű volánt, a vizet az oldalablakokra nem engedő esőcsatornát és koszálló, bordázott hátsó lámpákat. Az opciós listán szerepelt a tolótető, elektromos ablakot és még klímát is lehetett kérni, ahogy bőr, műbőr, vagy szövetkárpitot is. A biztonság terén jócskán megelőzte korát: kétkörös, négytárcsás fék, első és hátsó gyűrődőzónák, biztonsági övek jelentették az alapot. A ráncfelvarrás után hárompontos automata övekkel és fejtámlákkal sem ritka. A futómű teljesen független és gondozásmentes, elöl kettős kereszt- hátul háromszöglengőkaros.

A Mercedesnek volt egy sikeres, már jó egymillió példány felett eladott autója, de a fejlesztés ezzel nem állt meg. A taxisok mindenkori kedvence a dízel Mercedes. A már ekkor is évtizedek óta reszelgetett előkamrás dízelmotorcsalád elérte teljesítménycsúcsát. Ismét vicces adatok jönnek, a nevükkel a lökettérfogatra utaló 200, 220 és 240 dízel 55, 60 és 65 lóerőt tudott. Ezek nem tűnnek nagy különbségnek, gyorsulás- és végsebességadatukat kár is összehasonlítani, a lényeg, hogy utóbbi kettő nagyobb nyomatékával jobban vezethető, rugalmasabb. A Mercedes a továbblépést a lökettérfogat növelésében látta, de tovább fúrni nem akarták a blokkot, így hát hozzácsaptak még egy hengert. Eredetileg hathengeresben gondolkodtak, de a másfélszeres hosszúságú blokk alig fért el, drága volt, és túlzottan orrnehézzé tette az amúgy kellemesen semleges karakterű kocsit. Mi lett a megoldás? Megfelezték a pluszt, így lett végül öthengeres az új nagy dízel.

Mivel a 240D-ből (OM616) lett kifejlesztve, ezért lett a típus neve 240D 3.0, de az őt követő W123-asban már 300D néven futott ugyanez a sorötös. Az OM617 kódú dízelmotor a plusz egy hengerrel 3005 köbcentiméteres lett, de ebben is a Bosch mechanikus adagolója dolgozik. Újdonsága az volt, hogy nem kellett külön kar a leállításhoz és az indításhoz, hanem már minden kulcsfordításra ment. A beindítási szertartás így lerövidítve a következő: dúsító ki, kulcs fordít izzítás állásig, izzítás, és ha a kontroll-lámpa kialudt, akkor még egy kevés fordítás és tekerhetett az önindító. Dolgunk végeztével meg simán a gyújtáskulcsot eltekerve megállíthattuk a motort; ekkoriban ez még egy újszerű kényelmi funkció volt.

Alig két évig készült ebben a formában, de elsőségén túl is igen meghatározó volt, hiszen rá épült a világ első turbódízel motorja, ami a W116-os S-osztályban mutatkozott be. 1977-ben 115, de 1980-tól már 125 lóerőt tudott. Az ék alakú C111-es tanulmányban töltőlevegő-hűtővel 190 lóerőig húzták és 250 felett mentek vele. A 240D 3.0 még szerény menetteljesítményre volt csak képes, a kor legfickósabb dízelautóját szinte az eldobott kő is megelőzte. Gyorsulása négyfokozatú kézi váltóval 19,9 másodperc százig, automatával meg 20,8, úgy a végsebesség is csak 143 km/h. A szédítő tempónak ára volt, a 200D 7-8 literéhez képest az öthengeres legalább 3 literrel több gázolajat kért százon.

A korbeli tesztelők le voltak nyűgözve a páratlan hengerszám ellenére kulturált járástól, sőt máig meghatározó az a tipikus öthengeres karakter, ami pluszt ad a szokványos négyhengeresekhez képest. Maga a W114/W115 széria óriási siker és óriási mérföldkő, hiszen ez volt a Mercedes 1945 után kifejlesztett első teljesen új autóplatformja. Közel kétmillió készült belőle, ami eleve sok, főleg ahhoz képest, hogy előtte 1945 és 1968 között nemhogy egy típusból, hanem összesen készült ennyi Mercedes. Hogy a gazdag, de költségtudatos vevők mennyire kimérten számolták a márkákat, azt jól mutatja, hogy már akkor is az autók fele (mintegy 945 ezer) volt a még tényleg lomha dízelmotorokkal felszerelve. Ezek közül a legerősebb, idén 40 éves 240D 3.0-ból 53 ezer készült. Majdnem olyan értékes és érdekes gyűjtői darab, mint a hathengeresek.