36 évre letámasztották a Fordot, nehogy ellopják

A ritka kétliteres Escort újszerű állapotban keresi gazdáját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy-Britannia utcái hemzsegtek az Escortoktól, a kompakt Fordok a bűzönök számára is vonzó célponttá váltak. Egy-egy ritkább példány a tulajdonos beleegyezése nélkül is hamar gazdára talált.


Hirdetés
A felhőket karcolják az Escort árak, a hajdani tucatautó korai generáció keresett veteránná váltak. A hátsókerék-hajtású Fordok értékét fűti a nosztalgiafaktor, ami nálunk a Lada, az a briteknek az Escort. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek szülöttjei nagy valószínűséggel családi, vagy első autóként találkoztak a típussal. A ritka, nagyobb motorral szerelt változatok pedig már aranyat érnek, ahogy ez a fekete második generációs példány sem olcsó. Az autó értékét már csak az a tény is jócskán növeli, hogy egy RS2000 modellről van szó, ennél nagyobb motorral nem is szerelték a típust. Ami előny, az egyben hátrány is, a tulajdonos szerint többször is szemet vetettek a tolvajok a ritka Fordra. A szemmel nagyon is jól látható összegbe kerülő RS-t ezért félelmében inkább eldugta a gazdája. Az autó 36 éven keresztül állt egy garázsban, majd a brit RS Owners Club 2021-ben kiszabadította az Escortot. A Fordot szerencsés körülmények között tárolták, ezért sem fényezőre, sem kárpitosra nem volt szükség. A kiváló állapotú, mindössze 28 ezret futott Escortért átszámítva 56 milliót kér a KGF Classic Cars .

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?