Az apró és olcsó, mégis rengeteg élményt adó sportautó szinonimájává vált az MX-5. A változatlan elvek mentén készülő apróság első nemzedékének aranyos bukólámpás tekintete 1989 tavaszán csodálkozott rá a világra, így már éppen ideje volt megünnepelni a 35. születésnapot.
A Mazdának nem szokása gyorsan cserélgetni a típust, az ND széria már a 10. évét tapossa. Az egész koncepció olyan szempontból szerencsés, hogy nehezen elavuló érdemei miatt választják a kis Mazdát, a játékosság és az élmény pedig szinte állandó, nem kell sűrűn újratervezni. A jubileumi kiadás is éppen csak annyit változott, hogy könnyen azonosítható legyen, minden más maradt a megszokott. A japánok a daytonai 24 órás versenyhétvégéjén mutatták be az újdonságot, amit a bordó és a lila között egyensúlyozó fényezéséről lehet rögtön felismerni, közelebb lépve sorszámozott plakett is feltűnik a karosszérián, további ismertetőjegy a fényes felni és a bézs tető.
A 300 példányban készülő különkiadás mindent megkap, amit egy MX-5 kaphat: bőrbelső, Bose hifi, 8,8 colos központi képernyő, automata klíma, de a részlegesen önzáró diffi sem hiányozhat. A kétliteres szívómotor változatlan, továbbra is 184 lóerős, az amerikai piac ellenére csak kéziváltóval készül. A különlegessége ellenére az árcédula sem túlzó, az átszámítva 15 milliós ár minden egyes egysége rendkívül magas arányban tartalmaz vezetési élményt.
