Amikor 1989-ben megszületett a Lexus, minden szempár az
LS 400 luxuslimuzinra irányult, a százlóshajó mellett azonban szerénen megbújt a pódiumon egy hétköznapibb modell is. Az ES egy klasszikus, négyajtós szedán volt benzines, hathengeres V-motorral és elsőkerék-hajtással. A termékstratégia zseniálisan egyszerű volt: ezzel a két típussal bármely vállalat felső- és középvezetői járműigénye száz százalékban kielégíthető. Két évvel később aztán újabb két típussal színesítette portfólióját a Lexus, és az évezred végére már hét modell közül választhattak az ügyfelek, a márka növekedéséhez szükséges, stabil alapokat azonban a presztízs terén az LS, az eladásokban pedig az ES teremtette meg.
Az első generációs Lexus ES (V20) mindössze két éven át szeerepelt a piacon. A négyfokozatú automata sebességváltó mellett ötfokozatú manuális váltóval is rendelhető volt, noha az utóbbi jelentéktelennek bizonyult az eladásokban, így a második széria (XV10) félidős modellfrissítésével, 1993-ban végleg kikerült a kínálatból. A második generációnál 250-ről 300-ra módosították a típusjelzést, tükrözve a vadonatúj, háromliteres motort. 1994-től ismét motorcsere jött, az új konstrukció blokkja öntöttvas helyett alumíniumból készült, ahogy a hengerfej is.
1996-ban érkezett a harmadik generáció (XV20), amely formai és műszaki részleteiben az előd evolúciójának számított: gyakorlatilag azonos méretek mellett érdemben könnyebb, hasonló megjelenése dacára jóval áramvonalasabb volt.Ekkoriban már rendre a kategória legmegbízhatóbb, legjobb ár-érték arányú típusaként ismerték az ES-t. Ami pedig a takarékosságot illeti, 2012-ben a hatodik generáció ezen a téren is szintet lépett, amikor a full hibrid hajtásláncot is megkapta az autó. A XXI. század egyik meghatározó autóipari innovációja vadonatúj lehetőségeket teremtett az ekkor már 4895 mm hosszú limuzin számára, és öt évvel később, a hetedik – jelenlegi – generáció színre lépésével hivatalosan is megkezdődött a modellcsalád európai karrierje.
Az akkor vadonatúj GA-K padlólemezre épülő modell full hibrid kivitelét a márka történetének egyik legsokoldalúbb hajtásláncával szerelték, és szerelik mind a mai napig: a 2,5 literes szívómotor a Lexus ES 300h után az NX, RX és LM szériákban egyaránt feladathoz jutott, öntöltő és plug-in hibrid konfigurációkban egyaránt. Habár a hibrid modellek mind soros négyhengeres benzinmotor köré épültek, az Európán kívüli piacokon a mai napig megtalálható az időközben 3,5 liter lökettérfogatúra nőtt, hathengeres motor.
Stílusos volna, ha a következő generáció ezt a V6-os erőforrást hibridként kaphatná meg, ám az előző sorozatú RX 450h-ban alkalmazott motort jelenleg csak plug-in hibridként (Lexus TX 550h+, 415 LE) hasznosítja a gyártó. A valódi kérdés persze nem is ez, hanem hogy a szabadidő-járművek uralta piacon maradt-e létjogosultsága egy nagy szedánnak, azaz, hogy a pályafutása végéhez közelítő, jelenlegi széria (XZ10) kap-e egyáltalán utódot. Erre ma még nincs egyértelmű válasz, ám a Lexus termék- és márkafilozófiájának ismeretében valószínűleg korai volna még temetni a limuzinpiac egyik utolsó nagy legendáját, hiszen a C
amry is él és virul.
