300 kilométeres közúti verseny a 39 éves Golffal? Megcsináltuk!

Április elsején, pénteken este tíz óra volt, amikor négyen egyre izgatottabban bújtuk a GPS applikációt a telefonunkon Szegeden, a lakásomban, lefekvéshez készülődve: következő nap hajnalban indulni kellett. Egy versenyre neveztünk, amiről igazából azt sem tudtuk, hogy mi: egy olyan barátom találta a Facebookon, aki végül munkaügyi elfoglaltság miatt nem is tudott velünk tartani. A korai start miatt még este találkoztunk, mondván: akad elég vendégszoba, a legjobb barátom mellett barátnőm unokatestvére is csatlakozott hozzánk, így tettük ki a négyfős csapatot. A reggeli nyirkos, hűvös, esős időben pedig nem másba szálltunk be, hogy nekivágjunk az ismeretlennek, mint az egy híján 40 éves, kilométer-milliomos, ráadásul háromajtós Golfba. Ekkor még nem tudtuk, de a tökéletes csapattal és a lehető legjobb négykerekűvel vállaltuk a 100 pontos kihívást. Nézőpont kérdése, hogy büszkének kellene lennem rá, vagy szégyellnem magam miatta, ám még a hűtőfolyadék és az olaj szintjét sem néztem meg a Golfban, amikor kiálltam vele a garázsból, majd gyakorlatilag padlógázon, 4 személlyel felálltam vele az autópályára a kecskeméti gyülekezőt célozva. A verseny szabályai alapvetően igen egyszerűek, egy mobiltelefonos térkép-applikáción, amely offline nyomkövetésre is képes, minden csapat megkapja ugyanazt a 100 GPS koordinátát, és az összes megjelölt helyszínen egy-egy feladatot kell elvégezni, ennek jórészt az ott található látványosságok megismerése a célja. A koordináták, ezáltal a feladatok sorrendje szabadon választott, és a távolságok miatt nincs lehetőség mind a 100 pont összegyűjtésére szintidőn belül, így igen fontos a tervezés, ráadásul a feladatok még csak nem is ugyanannyi pontot érnek. A koordinátákhoz tartozó kérdéseket egy itinerfüzetben kaptuk meg, a legtöbb esetben a válaszokat is ide kellett gyűjteni, és ezt adtuk le a verseny végén a szervezőknek a nyomkövetőnk által rögzített útvonallal együtt. Hozzátenném, a túlzott, vagy tartós sebességtúllépésért pontlevonás járt. Persze, akadtak olyan feladatok is, amelyeknél a csapattagoknak egy-egy, akár nehezen megközelíthető látványossággal kellett közös fényképet készíteni, és azt az esemény Facebook-oldalára feltölteni, illetve Törtel településtől nem messze egy teljesen ingyenes, termálvizes "fürdő" használatát kellett videóbizonyítékkal alátámasztani. Bár a sebességkorlátozásokat az alkalmazás figyeli, a gyorshajtásért pedig pontlevonás jár, a mindössze 54 lóerős Golffal még így is gyakorlatilag állandó padlógázzal gyorsítások követték egymást, amennyire csak a táblák engedték, sietni kellett, hiszen célba kellett érni a szintidő lejárta előtt. A legtöbb időt egyébként a jó útvonaltervezéssel, valamint a feladatoknál a csapatmunka és a hatékonyság optimalizálásával lehetett elérni. Mivel négyen voltunk, így volt lehetőség a munkamegosztásra, mi a következő stratégiával dolgoztunk: én nyilván vezettem, a GPS kezelése és a navigálás barátnőm feladata volt jobb hátulról, mellette az unokatestvére ült, aki az itinerfüzetbe írta a válaszokat, illetve diktálta a koordinátákat. A jobb első ülésen rekedt barátom feladata az információ megszerzése volt, amikor odaértünk egy helyszínre, akkor ő már tudta, hogy mit kell keresni, és azonnal ugrott is ki a kocsiból. Én irányba állítottam a gépet a következő koordináta felé, és csak ezt követően csatlakoztam hozzá, közben a hátsó ülésen útvonaltervezés folyt, kivéve persze, ha mind a négyen kellettünk valamihez. Ha megleltük a választ, már szaladtunk is vissza az autóba, öv becsatol és padlógáz, már hajtottunk is tovább. A folyamatos sietség és hatékonyságra törekvés ellenére rengeteget nevettünk és igazán jó csapattá kovácsolódtunk össze, hatalmas kincs egy ilyen helyzetben, ha ismered a másik gondolatmenetét, tudod, hogy milyen logika alapján próbálja a feladatokat megoldani. A szervezők szerencsére nagyon is ügyeltek arra, hogy a Nagykőröstől legfeljebb 50 kilométerre elhelyezett koordináták a környék legváltozatosabb útviszonyait, legszebb tájait és legérdekesebb látványosságait is megismertessék velünk, ráadásul a kecskeméti rajttól legmesszebbre található településen, Szolnokon egy villanyautó-töltő körül sétatávban is helyeztek el feladatokat, így lényegében zöldrendszám-kompatibilissé téve a rendezvényt. A villanyautók és a 30 év feletti járművek egyébként egy külön kategóriában is indultak, ennek a jelentőségét akkor értettem meg, amikor megláttam a konkurens autókat. Akadtak ugyanis, akik igencsak komolyan vették a rendezvényt: a vadonatúj Jeep Wrangler Rubicontól a durvább terepre átépített Mitsubishi Pajerókon át egészen a V6 motorossá átépített Opel Kadett GSi-ig mindent lehetett látni. Persze, a nevezők másik fele azzal érkezett, ami volt otthon, és csak a hangulatért jött: családi kisbusztól a 20 éves munkásautón át legújabb Suzuki S-Crossig minden akadt a parkolóban. Az említett hangulatért egyébként tényleg meg is érte jönni: a hatalmas, közúti versenypályán alig néhány órával a rajt után már több száz méterről megismertük a versenytársainkat. Út közben integettünk, villogtattunk egymásnak, ha pedig egy feladathoz érkeztünk egyszerre, akkor egészséges versenyszellemben harcoltunk, nem eltaposva egymást. Nem csak a reggelinél, hanem a hét teljes órán át tartó rohanás után a vacsoránál is hangos nevetések és hosszas beszélgetések zaja töltötte meg a kibérelt éttermet, miközben mindenki várta az eredményt. Rengeteg féle-fajta ember került így egy helyre, akiket lényegében az autózás szeretete és a körülöttük található világ felfedezésének vágya kötött össze. Mindenkinek megvoltak a saját kis sztorijai a versenyről, nekünk például az, amikor a földutas tanyavilág közepén elvesztettük a GPS jelet, majd elhajtott előttünk nagy sebességgel a fehér Wrangler: összenézett a csapat, és mindenki tudta, hogy mi jön. Természetesen, amit az autó tudott, azzal a teljesítménnyel utánafordultunk, és 60-70 km/h közt követtük a földutakon, hiszen biztosan oda megy, ahová mi is tartunk. Számomra az esemény másik fénypontja a célba érésünk volt, amikor mind kiszálltunk, és áttoltuk a hibátlanul működő Golfot a célvonalon, mondván idáig ő hozott minket, itt most mi visszük őt. Külső szemlélőként is érdekes lehetett látni a rajtszámos autókat cikázni mindenfelé, volt, hogy egy-egy helyszínen az ismerősebben mozgó járókelőket kérdeztük a megfejtésről, de akadt olyan koordináta is, ahol egyszerűen csak megleptük a népet. Sohasem fogom elfelejteni például Nagykőrös központjában a kutyáját sétáltató lány tekintetét: a rendelkezésre álló időnk már erősen megfogyatkozott, amikor egy szoborcsoporttal kellett szelfiznünk a koordinátánál, ahol nyikkanó gumikkal álltunk be lendületből egy parkolóhelyre, majd kicsapódtak az ajtók, és hangos "Ott van!" kiáltások közepette elkezdtünk rohanni a feladatunk felé. Amint elkészült a fotó, ugyanígy szaladtunk vissza, miközben egy 25 éves TDI Passat gumicsikorgás helyett doboló ABS-szel ismételte meg a parkolásunkat, és "Ők is arról jöttek, futás!" felkiáltásra cserélték a sietséghez fűzött kommentjüket. Eredmény terén sincs mit szégyellnünk, a teljes mezőnyben a 45 nevezőből csak 40 csapat állt végül rajthoz, ebből egy 39 éves szívódízellel lettünk huszonkettedikek, összesen közel 300 kilométert mentünk csak a versenyen, további 200 kilométert pedig az oda-vissza út során. Mindezt a tankolás szerint 5,6 literes átlagfogyasztással. Ehhez viszont hozzátartozik a hazaút is, amely egy utolsó extra kihívást tartogatott: a szakadó eső függönyében késő este, 21 óra után tudtunk visszaindulni, így jogosan siettünk volna, amennyire csak lehet. Amikor felértünk a pályára, akkor egy látványos lábmozdulattal bekapcsoltam a "paraszttempomatot". A Golf végsebességével utaztunk tehát, ami lényegében egyes hazai autósok utazótempója a pályán, ám még így is folyamatosan villogtatnom kellett: az M5-ösön haladók jelentős része úgy gondolta, hogy helyén való egy kis víz miatt 70-100 km/órával közlekedni a belső sávban. A lényeg viszont igazából nem a hazaút, hanem maga az élmény, amit szereztünk, a helyek, amiket felfedeztünk és az emberek, akiket megismertünk. A 100 pontos challenge feszített tempója ellenére a szórakoztató feladatok könnyen magával ragadták a csapatot; akár egy jó baráti társasággal, akár a családdal ideális program lehet. Mi biztosan visszatérünk még a későbbi fordulókra is, az utolsó fillérig megérte a csapatszinten 17 000 forintos, esetünkben fejenként 4250 forintos nevezési díjat.