300 forint alá ment a benzin ára, de jön a kijárási korlátozás

Holnaptól kijárási korlátozás: még drasztikusabban eshet az autóforgalom

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Friss hír, hogy március 28. és április 11. között kijárási korlátozás lép életbe, így egyre kevésbé örülhetünk a mától mindössze 298 forintos átlagárú benzinnek.

Miként arról tegnap beszámoltunk, ha nem is üresek Budapest útjai, de már eddig is jelentősen visszaesett a forgalom. Úgy tűnik, viszonylag sokan tudnak otthonról dolgozni, de sajnos hozzá kell tenni azt is, hogy sokan nem tudnak dolgozni, ezért is maradnak otthonaikban. Holnap azonban jelentős fordulat következik, kijárási korlátozás lép életbe, így aztán még kevésbé örülhetünk a mától mindössze 298 forintos átlagárú benzinnek, egy ártatlan, otthonunkból induló és megállás nélküli autókázásra sem lesz már mód, hacsak nem dolgozni vagy bevásárolni megyünk.
Hirdetés

A korlátozást Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában jelentette be, és egyelőre annyi részletet tudunk róla, amennyi ott elhangzott, illetve amennyit az MTI is közreadott. Ez pedig a következő: kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között. Két héten keresztül az otthonokat, a lakóhelyeket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából lehet elhagyni. Az alapos indokok között szerepel, hogy azok a szülők, akik nem tudják megoldani gyermekük otthoni felügyeletét, továbbra is bevihetik őket az iskolába, óvodába. Továbbá az élelmiszerüzleteket és drogériákat, az állateledelt árusító boltokat, a mezőgazdasági üzleteket, a piacokat, a gyógyszertárakat, a benzinkutakat, a dohányboltokat és a fodrászatokat lehet felkeresni. Ki lehet menni a szabadba is, de azt kérik, ne csoportosuljanak, és tartsanak távolságot egymástól az emberek. A hozzátartozókra természetesen megengedőbb szabályok vonatkoznak - fejtette ki. A kormányfő arról is beszélt, hogy "elviselhető módon" próbálják elválasztani az időseket a fiataloktól. Az élelmiszerboltok, drogériák, patikák esetében olyan speciális szabály lép életbe, hogy a 65 év felettiek 9 és 12 óra között látogathatják ezeket az üzleteket. Ebben az időszakban más nem mehet be ezekbe, tehát a többieknek logikusan 9 óra előtt és 12 óra után lesznek nyitva.
A korlátozás egyelőre Húsvét vasárnapig szól, de természetesen van esély a meghosszabbítására, igaz, két hétnél tovább mostanság aligha lehet tervezni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “300 forint alá ment a benzin ára, de jön a kijárási korlátozás

  • 2020.03.27. at 17:02
    Permalink

    A hitéleti tevékenység is kivételes dolog, tehát vasárnap reggel lehet csapatni gond nélkül. Előtte azért érdemes arra keresni legalább egy kegyhelyet, ha esetleg mégis rákérdeznek..

    • 2020.03.28. at 05:03
      Permalink

      Ezzel azért hosszú távon nem kísérleteznék, azon országokban ahol már régebb óta van kijárási korlátozás már rájöttek, hogy ha nincsenek autók az utakon, akkor a büntetésekből származó bevételtől is elesnek, úgyhogy szépen lassan mindenütt bevezetésre kerültek a több ezer eurós bírságok. Más 5 ezer forintos bírság elkerüléséért füllenteni, meg más az 500 ezer forintosért.

      • 2020.03.28. at 17:40
        Permalink

        Ma lent voltam a Balatonnál, dolgom volt. Üresek a pályák, a főutak. Badacsony mellett kétszer ment el mellettem a rendőr, egyszer sem kérdezett rá, mit csinálok (drónt reptettem amúgy)
        Tele a 71-s illetve az egész Balatonfelvidék motorossal, szerintem holnap még ki lehet menni napközben, de utána nem éri meg kirándulni.
        Jahh, Tapolcán a L***ben van egy raklap liszt, aki nem kapott Budapesten, annak újabb indok miért ült autóba 🙂

Vélemény, hozzászólás?